Tragédia után tetováltatunk

Nem csak az egyéniség kifejezése, és egy csoporthoz való tartozás miatt tetováltatunk. stay-strong-tetovalas
Nagy divatját éli napjainkban a tetoválás.
Egyesek elrejtett bőrfelületre csináltatják meg, mások akár az arcukra is varratnak valami, számukra fontos, jelképet.

Van, aki a regénye mondanivalóját akarja kifejezni egy képben, más arról csináltat emlékeztetőt, amikor felgyógyult egy súlyos betegségből, megint más emlékeztetőt akar egy elhunyt szerettéről. Bárhogy is legyen, az biztos, hogy a tetoválásnak mondanivalója van, s nem is akármi!

Egy friss pszichológiai tanulmány szerint több okra lehet leszűkíteni, hogy miért tetováltatnak a legtöbben.
Az egyik ilyen érv, hogy a szülőkkel akarnak szembeszállni, mert ők tiltani szokták a tetoválást a gyereküknek, akik aztán felnőve, csak azért is varratnak magukra valamit, hogy ezzel is lázadjanak.

Mások a szexuális vonzerejüket akarják megnövelni egy-egy ábrával, mert úgy gondolják így sokkal sikeresebbek lesznek a nemi életben, hiszen ellenállhatatlanná teszik a testüket.

Sokan ki akarnak tűnni a tömegből, és az egyéniségüket, motivációjukat akarják kihangsúlyozni.
Ennek az ellentettje, amikor pont az a cél, hogy egy közeghez, kultúrához, bandához, valláshoz tartozzanak a tetoválásokkal.

Amit-a-tetovalasrol-erdemes-tudni-normal-3093-stylehu1270812954A legtöbben mégis azért tetováltatnak, hogy megőrizzenek egy fontos eseményt az életükből.
A tanulmány kimutatta, hogy a megkérdezettek nagyon nagy százaléka, a tetoválás előtti félévben nehéz időszakot élt át.
Például válást, balesetet, vagy meghalt egy számára fontos ember, s ez a tragédia vezetett oda, hogy tetováltasson, amivel újra felfedezhette önmagát.

Természetesen az okok közül nem maradhatott el, hogy valaki a tetoválások megszállottjává vált, és semmi különösebb oka nem volt, hogy magára varrasson valamit.

A kutatás eredményeként megállapítható, hogy ma már a tetoválásoknak mélyebb tartalma van, mint régen.

(Forrás: femcafe)

Hozzászólások

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

A laptop táskák evolúciója: Hogyan válasszunk stílusosan és funkcionalitást szem előtt tartva?

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

A hátizsák az egyik leghasznosabb és legpraktikusabb kiegészítő. Jól működik az iskolában, kiránduláson, kerékpározás közben és hegyi túrázás során. Természetesen minden a típusától és a rendeltetésétől függ, de mindenképpen érdemes hátizsákokkal ellátni az egész családot. Nézzük, kinél mi válhat be

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

A női cipők sokfélesége izgalmas, de néha zavarba ejtő lehet, ezért fontos, hogy legyenek olyan alapdarabjaink, melyek minden alkalomhoz passzolnak.

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kétségtelen, hogy a kézitáskák az egyik legfontosabb kiegészítők egy nő számára. Méretükből adódóan rendkívül feltűnőek is lehetnek, pont ezért jó kiegészítői bárminek, na meg praktikusak is. Az alábbiakban bemutatunk pár kézitáska- és strandtáskatípust, ami sosem fog kimenni a divatból, ezért bátra

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Visszavonhatatlanul itt a jó idő, úgyhogy éppen aktuális kicsit átrendezni a gardróbszekrény tartalmát. Jöhetnek előre a lengébb, vékonyabb, szellősebb, rövidebb fazonok, és hátrébb sorolódhatnak az őszi/téli szezon kollekciói.

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

A kapucnis pulóverek kötelező darabjai a női ruhatáraknak, hiszen otthoni és munkahelyi viseletként egyaránt megállják a helyüket. Továbbá tökéletes választásnak bizonyulnak sportoláshoz is.

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Nem csak szürke gumicsizma létezik ám!

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

A bomber dzsekik nagyon sokoldalúak, ezért nem hiányozhatnak egyetlen férfi gardróbjából sem.

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

A nők nagyon jól tudják, hogy a mom fit nadrágok nem kifejezetten az anyukáknak készültek, hanem a mai, trendi hölgyeknek, akik szeretik a csinos öltözködés a kényelem kombinációját. Ha azt gondoljuk, hogy ezek a nadrágok csakis a fiatalabb korosztálynak készülnek, akkor tévedünk, hiszen minden koro

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Az ókorban még szokás volt a férfiak arcfestése, aminek megítélése az 1800-as években változott meg.

http://ujhazak.com