1856 márciusában volt utoljára olyan konstelláció az égen, mint ami most készül a tetőfokára hágni - Jupiter és Neptunusz a Halakban

A Jupiter és a Neptunusz együtt áll a Halak jegyében újra, 1856 márciusa után. Extrém Neptunuszi hatások érvényesülnek. 

Ritka és különleges együtt állás körvonalazódik az égen, olyan, amire már nagyon régen nem volt példa. Noha a Neptunusz és a Jupiter 13 évenként konstellációt alakít ki, a saját uralmi jegyükben csak igen ritkán. Ennek lehetünk az áprilisi hónapban a részesei. Mivel a saját jegyükben áll a két egyébként is erős planéta, így hatásaikat extrém módon fejtik ki. A Jupiter, a nagy szerencse bolygójaként van leginkább a köztudatban. Kevesebben tudják róla, hogy mindent felnagyít, megsokszoroz, kitágít és ezek bizony nem csak a szerencsére és a jó dolgokra érvényesek, hanem minden olyan területre, témára, amivel összekapcsolódik. A Neptunusz, egy igazi érzékfeletti transzcendens bolygó. Hatásait nem testi és fizikai szinten tapasztaljuk meg első körben, hanem lelkileg. Ködös, misztikus, illúziókat gerjeszt, megzavarja pszichénket, befolyásolja a valóságról alkotott eszméinket, uralma van a víz felett is. 



A kivételes konstelláció során tehát felnagyítva tapasztaljuk meg a Neptunuszi energiákat, hatásokat, melyek lehetnek nagyon mélyek, szorongatóak, kétségbeejtők, valamint felemelők, spirituálisak és transzformálók is. Fontos hozzá tenni, hogy az együtt állás a Halak jegyében történik, ami tovább erősíti és árnyalja ezeket az erőket, így bátran kijelenthető, hogy extrém módon, úgy tapasztaljuk meg ezeket, mint ezelőtt még soha. Negatív értelemben ilyenkor könnyen tévútra tévedhetünk. Szorongásunk, félelmünk megerősödhet. Úgy érezhetjük, hogy elvesztünk, mintha minden olyan ködös, homályos és hozzáférhetetlen lenne. A pszichés tünetek felerősödhetnek. Ennek csillapítására akadnak, akik fokozottan hódolnak káros szenvedélyüknek, mely fokozhatja a függőség kialakulásának a veszélyét. Szétszórtak, fáradtak lehetünk. Jellemzővé válhat a hangulatingadozás és a bizonytalanság érzése. 

Amennyiben tudatosan éljük meg ezt a nehéz hatást, egyedüli felemelő élményben lehet részünk. Spirituális utunkon nagy lépéseket tehetünk meg. Kapcsolatunk a láthatatlan világokkal erősödhet és az emberi érzékfeletti érzékelésünket is fejleszthetjük. Minél többet törekszünk rá, hogy magasabb minőségben rezegjünk együtt ezekkel az energiákkal, annál nagyobb esély nyílik arra, hogy ez a konstelláció betöltse szent célját, mely nem más, mint a kollektív ébredés. Hatására tudatossá, emelkedetté, tisztánlátóvá válunk. Nagyban befolyásolja tehát a világ és az emberiség sorsának alakulását ez a konstelláció. Ahhoz, hogy minél jobban éljük meg, fontos, hogy tudatosak legyünk. Ne rugaszkodjunk el a valóságtól, éppen ellenkezőleg, tegyünk nagy hangsúlyt arra, hogy megőrizzük realitásunkat és két lábbal a földön álljunk. Ehhez nagy segítség a természetben töltött idő, a kerti munka és a földi javak élvezete. Érdemes lassan, megfontoltan döntést hozni, alaposan átgondolni mindent, hogy elkerüljük a megtévesztés lehetőségét. Legyünk empatikusak és türelmesek magunkkal és ember társainkkal szemben is, hiszen ilyenkor mindenki nehezebben éli meg a lelki folyamatokat. 

(forrás: boldsky)

Hozzászólások

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Mi és miért történhet meg veled újra?

Ezt a változást hozhatja 2025!

Ezt a változást hozhatja 2025!

Új munkát, második esélyt vagy valamilyen más változást hoz az életedbe az esztendő?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

http://ujhazak.com