8 dolog, ami fontosabb a szakdolgozatírásnál

Milyen halaszthatatlan dolgok ragadják el szegény hallgatót a munkától?doliNem mindenki örül, hogy itt a tavasz, hiszen a végzős hallgatóknak lassan le kell adniuk a szakdolgozatukat, ám könnyen lehet, hogy vannak, akik még egyetlen betűt sem írtak le, mert sajnos, mindig közbejön valami.

Lássuk, mi az a nyolc leggyakoribb kifogás, ami miatt „szegény” végzősök nem tudnak a szakdolgozatra koncentrálni!

Micsoda disznóól: Lehet, hogy egyébként hónapokig nem takarítunk, ám most, hogy leültünk szakdolgozatot írni, hirtelen belénk csap a felismerés, hogy ki kell takarítanunk. Az sem kizárt, hogy ragyog a lakás, a padlóról lehet enni, mi mégis ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy még egyszer kitakarítsunk. A szakirodalom, a táblázatok, statisztikák úgysem mennek sehova.

Csak még egy részt: Hirtelen annyi érdekes sorozatot találunk, amit azonnal meg kell néznünk.

Ezzel nem lenne annyira nagy baj, ha a tévében néznénk, ahol napi, vagy heti egy részt adnak.

Ám napjainkban már letöltjük az NCIS és társai századik évadát, hiszen ez pont megfelel a szakdoga mellé, és arról igazán nem mi tehetünk, hogy úgy fejezték be a részt, hogy rögtön akarjuk a következőt. A könyvmolyok ne nevessenek, mert esetükben a könyvfejezetekkel ugyanez a helyzet!

Anyu biztos aggódik: Hirtelen felébred bennünk a kisgyerek, aki biztos benne, hogy az anyukája már a körmét rágja, hogy mi van velünk, ezért gyorsan felhívjuk, és kétszer annyit beszélünk vele, mint máskor. Kikérdezzük, hogy merre járt, hova megy, kivel találkozik, apu hogy van, mit csinál holnap.

tajkFőzés: Ha kitakarítottunk, megnéztük a sorozatunkat, és anyuval is beszéltünk, akkor ideje, hogy együnk valamit, ám a hűtő üres, tehát muszáj elmennünk a boltba valami gyors kajáért. Az úton azonban rádöbbenünk, hogy milyen egészségtelen a zacskós leves, mirelit pizza. Innen pedig gyorsan eljutunk oda, hogy sürgősen meg kell tanulnunk főzni, hiszen most pont ráérünk arra, hogy Gordon Ramsey nyomdokaiba lépjünk.

Haverok, buli: Végre sikerül visszaülnünk az íróasztalhoz, és éppen kinyitnánk az első könyvet, hogy nekiugorjunk a szakdolgozatnak, ám megcsörren a telefon. Az egyik barátunk hív, hogy menjünk meginni valamit, mert születésnapja van/levizsgázott/elutazik stb.

Itt hatalmas morális problémával kell szembenéznünk, hiszen előfordulhat, hogy megsértődik az illető, ha nemet mondunk, vagy életünk végéig hordoznunk kell a stréber bélyeget. Nincs más választásunk, muszáj igent mondanunk.

Életbe vágó hírek a Facebookon: Egyébként is naponta többször megnézzük a közösségi oldalunkat, de most percenként frissítünk, hiszen katasztrófa lenne, ha lemaradnánk például a barátnőnk újabb babás fotójáról.

fbTestmozgás: Az elmúlt években kimerült annyiban a napi mozgásigényünk, hogy a villamos után futottunk, most viszont sokként ér, hogy milyen sok plusz kiló felszaladt ránk a télen. Hirtelen annyira szeretnénk sportolni, hogy még az edzőterembe is futva megyünk.

Holnap már tényleg foglalkozunk a szakdolgozattal: Ma kitakarítottunk, megtanultunk főzni, beszéltünk a szülőkkel, barátokkal, sportoltunk, filmeztünk, úgyhogy holnapra tényleg nem maradt más, csak a szakdolgozat, amivel olyan gyorsan fogunk haladni, hogy füstölni fog a billentyűzet.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Válassz egy képet az üzenetért!

Milyen az életszemléleted?

Milyen az életszemléleted?

Ismerd meg magad alaposabban!

Erre lehet szüksége a lelkednek februárban

Erre lehet szüksége a lelkednek februárban

Mit igényelsz lelkileg a hónapban?

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Rólad mit mesél a farsangi finomság?

Ez sokkolhat februárban!

Ez sokkolhat februárban!

Milyen érzelmi megpróbáltatásban lehet részed?

Februári változások

Februári változások

Milyen változás tehetné teljesebbé az életedet?

Legyen benned együttérzés februárban!

Legyen benned együttérzés februárban!

Remek hónapod lehet, ha megfogadod ezt a néhány tanácsot!

Februári életmódtanácsok

Februári életmódtanácsok

Ezt kellene megtanulnod a hónapban!

Ezt a hat szokást kerülik azok, akik fiatalabbnak néznek ki a koruknál

Ezt a hat szokást kerülik azok, akik fiatalabbnak néznek ki a koruknál

Lesd el a fiatalos emberek titkait!

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

Olvasd el a neked szóló elemzést!

http://ujhazak.com