81 évesen változtatott nemet - négy unokás nagypapaként

Ruth elfogadja, hogy nemi átalakító műtétje miatt kritikák érik, hogy ennyi idősen miért volt rá szükség, de ragaszkodik hozzá, hogy az egészből csak azt sajnálja, hogy nem műtöttek számára nagyobb melleket. 

Az egykori RAF navigátor lett a legidősebb ember Nagy-Britanniában, aki nemátváltoztató sebészeti beavatkozáson ment keresztül - 81 éves korában.

Ruth-RoseAz egykor James-ként élő 3 gyerekes apuka és négy unokás nagypapa feleségével a válása előtt 42 évig élt együtt, titkos vágyakozása ellenére. Úgy gondolta, ha megházasodik, akkor elmúlnak olyan jellegű érzései, hogy ő igazából nő, de csalódnia kellett, mert nem tűntek el a házasság ellenére sem. A válás végül viszonylag békésen zajlott le, de a családot teljesen sokkolta a hír, hogy nemet szeretne váltani a családfő.

Ruth-Rose (2)A hormonkezelés hatására az élethez való közelítése is megváltozott. Bizonyos dolgokat azonban nehéz megszoknia, amiket mások már gyerekkorban megtanulnak. Például a női-férfi ruha gombolásának különbségét, vagy akár olyan egyszerű mindennapi tevékenységet, mint a földről felvenni egy tárgyat.

Ruth-Rose (3)Ugyanis a férfiak inkább derékból lehajolnak érte, a nők pedig leguggolnak és úgy veszik fel. A műtét intim részleteiről nem szívesen beszélt Ruth, azonban az kiderült, hogy nem kért teljes átalakítást. Az ő korában véleménye szerint, már nem nagyon számolhat szexuális partnerrel.

Ruth-Rose (1)A jelenleg Ruthként élő transzszexuális szerint nagyon kegyes vele az élet, hogy fitt és egészséges ilyen idősen, mindennap úszik a tengerben és vitorlázni jár.

forrás:mirror.co.uk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Cseresznyefa-teszt

Cseresznyefa-teszt

Rólad mit árul el a rózsaszín lombkorona?

Így reagálhatsz a kihívásokra

Így reagálhatsz a kihívásokra

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan állsz hozzá a nehézségekhez.

Olasz életmódiskola

Olasz életmódiskola

Ismerd meg az olaszok életszemléletét!

Hiába vársz gyors fogyást az almaecettől

Hiába vársz gyors fogyást az almaecettől

Jobb, ha ki sem próbálod ezeket a népszerű fogyókúrás ötleteket!

Áprilisi életmódtanácsok

Áprilisi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet a hónapból!

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

Svájci kutatók kiderítették, hogy több, jól azonosítható életmódbeli és környezeti tényező együttes hatása a szezonális kimerültség.

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Egy friss kutatás kiderítette, hogy az agy védi magát az álmatlan éjszaka után.

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

http://ujhazak.com