A Joó horgásztó egy napja

A mai nap a Marcalgergelyi település mellett található horgásztó paradicsomába látogattam el, egy meghívásnak eleget téve, melynek keretein belül Joó László Úrral és egyben a horgásztó tógazdájával váltottam pár szót, akiben egy rendkívül szimpatikus  embert ismerhettem meg, valamint egy feledhetetlen horgásznapot tölthettem el egyik kedves horgászismerősömmel.

A távolról már érezte az ember, hogy egy nem mindennapi horgásztóra juttatta el az élet. A tó környéke abszolút gondozott, szépen kialakított volt, látszik mennyi munka lehetett ezt a központot megalkotni. Igaz, hogy a horgásztó mesterséges kezek által készült, mégis olyan pihentető a kintlét.
Mindezt tovább tetézte az, hogy a víz felszínét folyamatosan megzavarták a ki-ki ugráló halak, melyek elsősorban pontyok, de akadt közöttük afrikai harcsák is szép számmal, melyek levegő után dugták ki a fejüket a vízből. A halbőség szó szerint kézzel tapintható, alig pár órás horgászat eredményeként annyi szép pontyot sikerült horogvégre csalni, hogy a túra végefele már nem is számoltuk!
Összességében egy remek és persze feledhetetlen napnak lehettem a tanuja horgászismerősömmel, minden bizonnyal mi még ki fogunk látogatni erre a csodálatos horgásztóra. Mindenesetre javasolni szeretném a kedves olvasó részére is a kipróbálását, további információkért pedig látogassa meg a hivatalos oldalt: joo-to.hu. Hir.ma

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Áprilisi életmódtanácsok

Áprilisi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet a hónapból!

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

Svájci kutatók kiderítették, hogy több, jól azonosítható életmódbeli és környezeti tényező együttes hatása a szezonális kimerültség.

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Egy friss kutatás kiderítette, hogy az agy védi magát az álmatlan éjszaka után.

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

Dunning-Kruger-effektus

Dunning-Kruger-effektus

Mit jelent, hogyan ismerhető fel, miként kommunikáljunk azzal, akire jellemző a jelenség?

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Hét dolgot árul el rólad, ha nem harsog tőled a környék, amikor telefonálsz.

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Mi a havi életleckéd?

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az apró gesztus.

http://ujhazak.com