A koffeinmentes élet pozitív hatásai

Tíz ok, ami miatt érdemes megfontolni a kevesebb kávézást.Az elmúlt időben több kávét iszunk, mint valaha, ráadásul nemcsak a különféle kávékkal viszünk be sok koffeint a szervezetünkbe, hanem a matcha teával és az energiaitalokkal is. Habár a mértékkel fogyasztott koffein több okból kifolyólag is jót tehet az egészségünknek, mégis van néhány érv, ami amellett szól, hogy szokjunk le a koffeintartalmú italokról.

Függetlenség: Közismert tény, hogy a kávé hatással van az ember hangulatára. Sok ember például addig nem képes a normális beszédre, amíg meg nem itta a reggeli kávéját. Ennek az oka az, hogy a koffein, ami több drog-kritériumnak is megfelel, belenyúl az agy kémiájába, nagyjából úgy, mint a kokain.

Ha úgy döntünk, hogy letesszük a kávét, akkor egész komoly elvonási tünetekkel szembesülhetünk. Ennek a kellemetlen állapotnak a hossza attól függ, hogy mennyi ideje kávéztunk. Könnyen lehet, hogy akár 9 napba is beletelik, mire visszatérünk a régi önmagunkhoz, a leszokás legnehezebb pontja pedig valahogy a huszadik és az ötvenedik óra között jön el.

Szebben öregszel: Ha valaki az öregedés miatt aggódik, akkor jobb, ha máris abbahagyja a kávézást, ugyanis a kávé negatív hatást gyakorol a kollagén anyagcserére.

Ez azért fontos, mert a kevesebb kollagén hatására petyhüdtebb lesz a bőr.

Ha tehát túlzásba visszük a reggeli, déli, esti kávézást, akkor számíthatunk arra, hogy a bőrünk a normálisnál gyorsabban fog öregedni.

Kiegyensúlyozottabb hormonháztartás: A legjobban a nők járnak, ha abbahagyják a kávézást, mert a koffeintartalmú italok hatással vannak az ösztrogénszintre, amivel nem bölcs dolog játszani. Egy 2011-ben megjelent tanulmány szerint 200 milligramm koffein (nagyjából két csésze kávéban van ennyi) növelte az ösztrogénszintet az ázsiai és fekete nők esetében, míg a fehér nők körében valamelyest csökkentette.

Annak, aki az endometrózis, a mellrák vagy a petefészekrák kockázati csoportjába tartozik, még inkább át kell gondolnia, hogy okos dolog lenne-e a túl sok kávéval belenyúlnia a hormonháztartásába. Emellett azt sem árt megjegyezni, hogy a koffein súlyosbítja a menopauza tüneteit.

Jobb táplálékfelszívódás: A nem kávézó emberek teste jobban hasznosíthat bizonyos tápanyagokat, mint azoké, akik kávéznak. Ennek oka az, hogy a kávéban található tannin negatívan befolyásolja például a kalcium, a vas és a B-vitaminok felszívódását.

Ez leginkább azok esetében igaz, akik rengeteg koffeint visznek be a szervezetükbe, rendszertelenül táplálkoznak, vagy idősebbek. Ha tehát lemondunk a kávéról, akkor a szervezetünk megfelelően dolgozhatja fel a bevitt tápanyagokat.Egészséges emésztés: A túlzásba vitt koffeinbevitel egyáltalán nem tesz jót az emésztésnek. Gyakori jelenség, hogy a kávézás után székelési inger jelentkezik, aminek oka, hogy a koffein erősen stimulálja a beleket. A túlzásba vitt kávézásnak hasmenés, de akár reflux is lehet a következménye.

Egészségesebb és fehérebb fog: A kávézás és teázás sárgítja, barnítja a fogakat, aminek oka az, hogy a tanninok lerakódnak és elszínezik a fog felszínét. A fogak szempontjából az is a kávézás ellen szól, hogy a savassága gyengíti a fogzománcot.

Kevesebb szorongás: Könnyen előfordulhat, hogy a túlzásba vitt kávézás miatt érez valaki szorongást. A koffeinről mind tudjuk, hogy felpörget, ám az már kevésbé ismert tény, hogy stimulálja a stresszhormonokat, tehát ugrásra kész állapotban tart.

Ez az állapot több szorongással, feszültebb, idegesebb idegállapottal, hevesebb szívdobogással, de akár pánikrohammal is járhat. Ha valaki eleve hajlamosabb a stresszre és a szorongásra, akkor észreveheti, hogy a kávézás hatására rosszabbodnak a tünetei. A depressziósok határozott állapotromlást tapasztalhatnak, ha túl sok koffeint fogyasztanak.

Alacsonyabb vérnyomás: A kávézás ellen szóló legismertebb érv talán az, hogy milyen hatást gyakorol az érrendszerünkre. A kutatások szerint a kávézás emeli a vérnyomást, az idegrendszerre stimuláló hatást gyakorol, ráadásul a túl sok kávé (3-5 csésze naponta) szív és érrendszeri betegségekkel állhat kapcsolatban. Ha tehát nem kávézunk, akkor azért a vérnyomásunk is hálás lesz.

Kevesebb fejfájás: Nem kell ahhoz teljesen lemondani a kávéról, hogy tudjuk, hogy mennyire hozzászoktunk. Például, ha reggel nem jutott időnk a kávéra, akkor néhány óra múlva érezni fogjuk annak a káros következményeit.

Jelentkezhet fejfájás, tompaság, ingerlékenység és nehezebben mehet a koncentrálás. Ha nem akarunk ennyire kiszolgáltatottá válni, akkor oda kell figyelnünk arra, hogy ne vigyük túlzásba a kávézást.

Jobb alvás: Tanulmányok bizonyítják, hogy a kávézási szokások hatással vannak az éjszakáinkra, ugyanis a napi koffeinbevitel megváltoztathatja az alvási ritmust, amivel nem pihentető alvást és fáradtságrohamokat generálhat.

Ez főleg abban az estben igaz, ha lefekvés előtt kevesebb, mint 6 órával még kávét ittunk. Ha tehát könnyebb elalvásra, minőségibb alvásra vágyunk, akkor vissza kell szorítanunk a koffeinbevitelünket.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com