A konditermek rémei - 10 női fitness karakter, akikkel biztos találkoztál már

Az edzőterembe járó emberek egy jó részét nem feltétlenül olyan személyek teszik ki, akik kifejezetten azért járnak oda, hogy sportoljanak. 


Az egészséges életmód, így a sport is szerencsére egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Vannak akik azért járnak oda, hogy megőrizzék egészségüket, mások fogyni szeretnének és vannak, akik egész más okokból járnak oda. Mint például divatból, unalomból, vagy épp a rivaldafényben való fürdőzés csábítja be az utcáról az arra járó kelőket. Természetesen ebben az ember csoportban egyformán előfordulnak nők és férfiak is, de ezúttal vegyük sorra milyen típusú nőkkel találkozhatunk, ha egyszer arra adjuk a fejünket, hogy az otthoni edzés helyett a termet választjuk.



1. Az átlag. Sajnos ezt kell mondani, hiszen 90%-ban a túl lelkes indulás hamar lankadásnak indul. Ez tipikusan az a személy, aki már egy kicsit tovább lépett annál, hogy fogadalmat tett új évkor. Eljutott odáig, hogy megvette a bérletet, talán egyszer kétszer még el is látogatott a terembe, de rövid idő után visszatért a régi kerékvágásba. 

2. A fanatikus. Vannak bizony, akik igen csak komolyan és elhivatottan, már már mániákusan űzik az edzést. Szinte a nap bármelyik szakaszába mehetsz, vele biztosan találkozni fogsz, hiszen többnyire ott tölti szabad idejének minden percét. Még csak véletlen se próbáld meg őt zavarni, abból nem lesz köszönet! 

3. A pökhendi. Teljesen mindegy milyen szinten vagy. Lehetsz kezdő, lehetsz profi, azt a szintet biztosan nem fogod elérni sosem, amit a pökhendi típus, hiszen az ő mércéje elérhetetlen.

4. Az előadóművész. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a típussal is összefutottál már. Tudod, aki véletlen mindent megtesz azért, hogy észre vegyék őt. Pont olyan mozdulatokat végez, pont abban az időpontban, hogy a lehető legtöbb ember legeltesse rajta a szemét. Az már más tészta, hogy közben pontosan milyen érzéseket vált is ki az őt néző emberekből. 

5. Időtöltők. Vannak, akik szimplán csak azért járnak a konditerembe, mert az menő. Edzeni persze eszük ágában sincsen, de legalább az ingyen wifinek köszönhetően újra és újra megdönthetik rekordjukat, még ha a sportban nem is, de legalább a telefonjukon igen. 



6. A matrica. Egy olyan veszélyes helyen, mint egy konditerem, hogyan is hagyhatná egy pillanatra egyedül a párját? Fenn áll a veszélye, hogy bármikor szemet vethet rá az előzőleg felsorolt típusok bármelyike, így jobbnak látja, hogy ha minden egyes mozzanatánál végig kíséri, lehetőleg kézen fogva. 

7. A cicababa. Közeli rokonságban áll az előadóművésszel, ám még rajta is túltesz. Amellett, hogy feltűnő mozdulataival kívánja magára csalogatni a férfiak figyelmét, még a megjelenésére is igen nagy hangsúlyt tesz. Hogy kényelmes, lezser, melegítőbe menne edzeni? Ő? Biztos, hogy nem. 2 tonna vakolattal, jól belőtt frizurával, lehetőleg a legtesthezállóbb öltözékben virít, több liternyi parfümöt magára locsolva. 



8. # Online sportoló. Ennek a típusnak sincs kb. esze ágába sem edzeni. A konditermet leginkább is egy klassz fotó stúdiónak használja. Ha bármilyen eszközhöz is hozzáér, csupán csak néhány perc erejéig használja, míg fotót készít vele. A szelfi áradatok mellett ne lepődj meg, ha téged is meg kér, hogy örökítsd meg, miközben keményen edz. 



9. Szájkaratés. Ez a típus egyetlen testrészét szeretné csak edzeni, ez pedig a szája. Tehát ne aggódj, biztosan nem fogja lefoglalni előled a kiszemelt gépeket, eszközöket, hiszen csupán csak azért jár a terembe, hogy trécseljen. 



10. Friss hús. Ez az a típus, aki lehetsz, akár te is, ha úgy döntesz, hogy kifogások helyett inkább a tettek mezejére lépsz. Ha úgy döntesz tényleg szeretnéd a legjobbat kihozni magadból és fontosnak tartod, hogy megőrizd az egészséged. A kezdők lehetnek eleinte suták, lehet rajtuk szórakozni, de bizony belőlük lesz a haladó, majd a profi. És ha átesik a ló túlsó oldalára, akkor a megszállott típus. 


(forrás: stax)

Hozzászólások

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Internetes beszámolók a legkínosabb, legviccesebb karácsonyi ajándékokról.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Feladatok, amelyek által jobbá és boldogabbá teheted az életedet az év utolsó havában.

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com