A Mars is belép a Kosba, a Vénusz és a Jupiter mellé - intenzív élmények és események várnak ránk

A Jupiter és a Vénusz után, a Mars is belép a Kos jegyébe, amivel teljesen felpörgeti az eseményeket a személyes életünkben és a világ életében is. 



A Szerelem- és a Szerencse planétái után, a Nagy Vörös Harcos is belép a ringbe. Május 25-én, a Kos jegyébe lép a Mars, a saját birodalmába, ahol a legerősebben működni. A Mars, az önmegvalósításért, megküzdésért, harcért, agresszióért, önérvényesítésért, tetterőért, háborúzásért felelős.

Érdekes élménycsomagot biztosít számunkra a másik két bolygóval, a Jupiterrel és a Vénusszal, amik szintén a Kos jegyében állomásoznak. A Kosba lépő Marc, erősen felfokozza majd a hangulatot. Tekintve, hogy világunkban mondhatni káosz uralkodik jelenleg, így biztosan nem a nyugalom, a kiszámíthatóság és a békesség időszakába fogunk besétálni hamarosan. 

Magas szinten felhasználva, nagy hátszelet, erőt és energiát kapunk ahhoz, hogy belevágjunk azokba a dolgokba, amikhez eddig egyszerűen nem volt elég kurázsink. Vagy nem voltunk elég magabiztosak, vagy merészek, esetleg nem volt meg rá a lehetőségünk. A Mars biztosítja mindazt, amire eddig szükségünk volt hozzá. Bátornak, magabiztosnak, elszántnak és megállíthatatlannak érezhetjük majd magunkat a hatására. Mindez valójában jó hír, ám csupán addig, míg ezt az extra energiát úgy használjuk az önmegvalósítás útján, hogy nem ártunk azzal a másiknak. Ebből az energiából mindenki kap. Az is, aki esetleg kevésbé tudatos. Ennek köszönhetően az indulatok, az agresszivitás, a türelmetlenség, az elutasítást nem tűrés, a harag is a tetőfokára fog hágni. Érdemes fokozottan ügyelni rá, hogy megőrizzük hidegvérünk és megóvjunk magunkat másoktól, mikor úgy érezzük, hogy leszeretnék törni a szarvunkat. 

Globális értelemben is nagy erőket fog megmozdítani ez az állás. Figyelembe véve a háborús helyzetet, valamint világunkban dúló felfordulást, további intenzív, akár számunkra dühítő, felzaklató információ, vagy döntés is világot láthat. Nagyon fontos, hogy törekedjünk rá, hogy mielőtt bármilyen döntést meghoznánk, vagy cselekednénk, reagálnánk, számoljunk el minimum 10-ig, majd ismételjük meg még egy párszor. Ne engedjük, hogy az indulataink vezéreljenek minket. Minél többen éljük meg magasabb szinten ezeket az energiákat, annál több emberre leszünk hatással, pozitív értelemben. 

Hozzászólások

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Rólad mit mesél a farsangi finomság?

Ez sokkolhat februárban!

Ez sokkolhat februárban!

Milyen érzelmi megpróbáltatásban lehet részed?

Februári változások

Februári változások

Milyen változás tehetné teljesebbé az életedet?

Legyen benned együttérzés februárban!

Legyen benned együttérzés februárban!

Remek hónapod lehet, ha megfogadod ezt a néhány tanácsot!

Februári életmódtanácsok

Februári életmódtanácsok

Ezt kellene megtanulnod a hónapban!

Ezt a hat szokást kerülik azok, akik fiatalabbnak néznek ki a koruknál

Ezt a hat szokást kerülik azok, akik fiatalabbnak néznek ki a koruknál

Lesd el a fiatalos emberek titkait!

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

Olvasd el a neked szóló elemzést!

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

http://ujhazak.com