A szakmai szövetség adatai szerint a fitnesztermekbe az újranyitást követően csak a vendégek 30-60 százaléka tért vissza

A fitnesztermekbe a májusi újranyitást követően a járványhelyzet előtti - 2019-es, 2020. januári - adatokhoz képest a vendégeknek csupán 30-60 százaléka tért vissza, az arányok régiónként változnak - mondta Nyárasdi Zsolt, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének (MAFORSZ) elnöke az MTI-nek.Az edzőtermek 2020. november óta folyamatosan zárva tartottak, a versenyszerűen sportolókat fogadhatták, a lakosság számára azonban csak május 1-jétől nyithattak újra, miután Magyarországon a koronavírus ellen beoltottak száma elérte a négymilliót.

   
A versenyszerűen sportolók fogadása nem jelentett valódi segítséget a MAFORSZ elnöke szerint, mert ez a lehetőség csupán az edzőtermekbe járók kevesebb mint 10 százalékát érintette. A vendégek visszatérési aránya vidéken 30 százalék körüli, az egyes régiók nagyobb városaiban található termeknél 40-50 százalék, míg a nagyvárosokban lévő, legjobban felszerelt edzőtermeknél elérheti akár a 60 százalékot is, ez utóbbi a tagságuk 7 százalékára igaz - fejtette ki a szövetség elnöke.


    

A fogyasztói szokások megváltozásának részben a védettségi igazolvány hiánya és a megbetegedéstől való félelem az oka, valamint, hogy az emberek egy részének nincs pénze edzőterembe járni. Ráadásul a vendégek a járvány újabb hullámától tartva inkább napi jegyeket vásárolnak, a havi és az éves bérletek iránti igény jelentősen lecsökkent.    
    

A fitnesztermeket üzemeltetők számára a bérleti díjak kifizetése súlyos terhet jelent. Az állami és az önkormányzati ingatlanok után ugyan nem kellett bérleti díjat fizetni a lezárás idején, de mivel a  termeknek kevesebb mint 5 százalékát működtetik ilyen ingatlanban, ezért ez a kedvezmény a szektorra nem volt hatással - mutatott rá Nyárasdi Zsolt.
    

Kiss József, a szövetség főtitkára elmondta: Magyarországon fitneszpiaci fellendülés volt tapasztalható 2017 és 2019 között, ekkor sokan fektettek tőkét abba, hogy fitneszterem üzemeltetésébe kezdjenek. A szektorban az úgynevezett integrátorok adnak lehetőséget a termet üzemeltetőnek, hogy a terem gépparkját több részletben fizesse ki, elsőként a teljes összeg felét, ez 20-60 millió forint között mozoghat, majd 3-5 év alatt törlessze a másik 50 százalékot.


Ez a rendszer a járvány megjelenéséig működőképes volt, hiszen az üzemeltetők a termek bevételeiből teljesítették a kifizetéseket. A pandémia miatt viszont a termeknek nem volt bevételük, ezért hitelt vettek fel a kiadásaik rendezésére, egyebek mellett az üzemeltetési költségekre, a bérleti díjra vagy az integrátor kifizetésére. Tájékoztatása szerint a hitelek nagysága 10 millió és 100 millió forint között változhat.
    

A szövetség elnöke és főtitkára is úgy vélte, ha nem térnek vissza a vendégek, vagy ha nem kap az ágazat segítséget a kormánytól, akkor 3-6 hónapon belül a fitnesztermek mintegy 30 százaléka a csőd szélére kerülhet. Mindketten kiemelték, hogy a fitnesztermek a rekreációs piac fontos szereplői, másrészt a mozgásnak a betegségek megelőzésében nagy szerepe van, ezért a termek működtetése gazdasági és társadalmi érdek is.
    

Kiss József elmondta, a pandémia előtt éves szinten a szövetség tagjaihoz tartozó edzőtermek 1,6 millió ember számára tették lehetővé az edzést: törzsvendégként 300 ezer, időszakosan 500 ezer, míg időről-időre 800 ezer ember járt a MAFORSZ tagságába tartozó edző- vagy fitnesztermekbe. A főtitkár hozzátette, a MAFORSZ-nak több mint 800 tagja van, a szövetség lefedi az országban a magyar tulajdonú fitnesztermek több mint 95 százalékát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Áprilisi életmódtanácsok

Áprilisi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet a hónapból!

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

Svájci kutatók kiderítették, hogy több, jól azonosítható életmódbeli és környezeti tényező együttes hatása a szezonális kimerültség.

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Egy friss kutatás kiderítette, hogy az agy védi magát az álmatlan éjszaka után.

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

Dunning-Kruger-effektus

Dunning-Kruger-effektus

Mit jelent, hogyan ismerhető fel, miként kommunikáljunk azzal, akire jellemző a jelenség?

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Hét dolgot árul el rólad, ha nem harsog tőled a környék, amikor telefonálsz.

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Mi a havi életleckéd?

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az apró gesztus.

http://ujhazak.com