A személyes indiai szerencse szimbólumod mesél a személyiségedről

Az általad választott ősi jelkép sokat elárulhat rólad.

Hatalmas jelentőséget tulajdonítottak a szerencse szimbólumoknak az ősi Indiában, ahol abban hittek, hogy ezek a jelképek mélyebb jelentéssel bírnak, ráadásul képesek meghatározni az emberek személyiségének kardinális irányvonalait.

Ezt az elemzést kaphatod meg te is, ha a megérzéseidre hallgatva, választasz egyet az alábbi ősi indiai szerencse szimbólumok közül, majd elolvasod a döntésedhez tatozó jellemzést. Ne feledd, hogy csak az első választás ér!1. Oszlop - Öröm és győzelem: Ha a megérzéseidre hallgatva az első ősi indiai szerencse szimbólumot választottad, akkor az Oszlop, tehát az öröm és a győzelem jelképe mellett döntöttél. Ez azt árulja el rólad, hogy nagy reményekkel tekintesz a jövődbe, miközben állandó küzdelmet folytatsz azért, hogy megbékélj önmagaddal.

Szívesen veszed körül magad életvidám emberekkel, és boldogan veted bele magad az élvezetekbe, mert a szórakozás által mindig sikerül feltöltődnöd. Téged elvarázsol a színház, a zene és a tánc. A céljaid elérésért igazán elszántan harcolsz, és mindent elkövetsz annak érdekében, hogy legyőzd az előtted tornyosuló akadályokat, ugyanis ilyen esetben nem hagyod, hogy bármi is közéd és a célod közé álljon.

Nem ijedsz meg a konfrontálódástól és a küzdelmektől. Kitartóan mész előre, intézkedsz és fáradhatatlanul kutatod a megoldásokat. Ennek az energiának a versenysportban is nagy hasznát veheted. Esetedben a győzelem és a becsvágy igazi hajtóerő.

2. Lótusz - Spiritualitás és harmónia: Ha a második ősi indiai szerencse szimbólumot választottad, akkor a Lótusz virág mellett döntöttél, ami a spiritualitás és a harmónia jelképe. Ennek alapján elmondható rólad, hogy a tudásszomjad olthatatlan.

Téged a világon minden érdekel, rengeteget olvasol és lelkesen kutatsz minden olyan dolgot, ami felkelti az érdeklődésedet. Az idődet szívesen töltöd művelt, széles látókörű emberek társaságába, hogy tanulhass tőlük.

Emellett sok energiát fordítasz önmagad művelésére, rendszeresen jársz előadásokra és tanfolyamokra. A hegyek között jól érzed magad, és sokszor jársz energiaközpontoknál, hogy feltöltődj. Próbálsz letisztult és nyugodt spiritualitás életvitel szerint élni.

3. Kocsikerék - Végtelenség és az élet körforgása: A harmadik ősi indiai szerencse szimbólum a Kocsikerék, ami a végtelenséget és az élet körforgását jelképezi. Ha ezt választottad, akkor arra vágysz, hogy teljes életet élj, hogy mindent megismerj és megtapasztalj.

Téged nagyon érdekelnek az idegen kultúrák, ezért amikor csak van erre lehetőséged, akkor utazol, hogy világot láss. A külföldi útjaid során hasznos ismeretségeket kötsz. Szeretnél jómódban élni, amihez többnyire ügyesen választasz karriert.

Bár erős egyéniséggel rendelkezel, mégis hajlandó vagy kompromisszumokat kötni, ám erre csak ritkán kerül sor, mert általában nem kell megalkudnod, vagy változtatnod az elképzeléseiden. Amit csak lehet, megteszel annak érdekében, hogy úgy élj, ahogyan szeretnél.

4. Kagyló - Tudás és dicsőség: A négyes kép alapján a tudást és a dicsőséget jelképező Kagylót választottad az indiai ősi szerencse szimbólumok közül. Ez alapján elmondható rólad, hogy alapvetően az egyszerű, természethez közeli, nyugodt és csendes életre törekszel.

A hagyományokat és a családi életet tiszteletben tartod, így boldogan veszel részt a családi összejöveteleken. A barátaid társaságában felszabadultnak érzed magad. Ugyanakkor kerülöd a zajos szórakozóhelyeket, pubokat, mert azoknál sokkal jobban szereted a meghittebb, beszélgetős estéket.

Az emberi kapcsolataidra az őszinteség és az egyenesség a jellemző. A legerősebb belső motivációd az, hogy megoszd másokkal a tudásodat.5. Hurok - Kapcsolatok és béke: Az általad választott ősi indiai szerencse szimbólum a Hurok, ami a kapcsolatok és a béke jelképe. Ez azt árulja el rólad, hogy arra törekszel, hogy megteremtsd magad köré a tökéletes harmóniát, ezért olyan párt keresel, akivel ezt megvalósíthatod, és értékes, tartalmas életed lehet.

Folyton új dolgokat tanulsz, a megszerzett tudásodat pedig azonnal továbbadod másoknak. Számodra rendkívül fontosak az emberi kapcsolatok, aminek megfelelően, sok időt töltesz emberek társaságában.

Örömmel beszéled meg a barátaiddal az élet dolgait, de a fejedben lévő gondolatokat is boldogan megosztod velük. Lelkesen keresed az élet nagy igazságait, és érdeklődsz a spirituális közösségek iránt. Arra vágysz, hogy sima, zökkenőmentes életet élhess, minél kevesebb buktatóval.

6. Gyémánt kehely - Gazdagság és beteljesülés: Azt árulja el rólad a gazdagságot és beteljesülést jelképező, vágyak beteljesülését hozó Gyémánt kehely, hogy a legfőbb vágyad az anyagi javak birtoklása és az igazi luxus élet, mégis nagyvonalú vagy a hozzád közelállókkal, akiket szívesen lepsz meg mindenféle ajándékkal.

Ezt bátran megteheted, mert az ősi indiai szerencse szimbólum szerint nem kerül el a jólét az életed során. A megérzéseidre érdemes hallgatnod, mert azok jók. A magadnak elképzelt jövőkép remek belső hajtóerő, ami a siker felé vezető úton terel. Hálát adsz a sorsnak mindenért, amit kaptál, és nagyon fontos a számodra az, hogy boldoggá tegyél másokat.

7. Ernyő - Védelem és szellemi erők: Ha a védelem és a szellemi erőt jelképező Ernyőt választottad az összes ősi indiai szerencse szimbólum közül, akkor ez azt árulja el rólad, hogy erősen vágysz a nagyvilági életre, ami telis-tele van szép dolgokkal és érdekes emberekkel, akik körülvesznek.


Kimondottan ambiciózus, céltudatos ember vagy. Remek vezetői képességekkel rendelkezel, aminek tudatában vagy, ezért próbálsz felelősségteljes pozíciót betölteni egy jó cégnél. Szereted a beosztásoddal járó megbecsülést és imádod a siker ízét.

Remek érzékkel választod el az értékest az értéktelentől, ezért a magánéletben és a munkádban is jól választasz társakat magad mellé. Benned megvan az erő ahhoz, hogy megteremtsd a vágyott életszínvonalat.

8. Aranyhal – Termékenység: Az utolsó ősi indiai szerencse szimbólum az Aranyhal, ami a termékenységet jelképezi, rólad pedig azt árulja el, hogy szereted a gyerekeket, és már fiatalon is arról álmodoztál, hogy egy nap családot alapítasz.

A gondolatvilágod erősen fantáziadús, valamint élénk, szárnyaló képzelőerővel rendelkezel. Te képes vagy megfelelően kifejezni az ötleteidet, amelyeket meg is tudsz valósítani. Emellett nagyon jól kommunikálsz és írsz, ezért bátran írd ki magadból, ami benned van, például regények, történetek, forgatókönyvek formájában!

Nem kizárt, hogy csak később ismered fel, hogy micsoda tehetséggel vagy megáldva, de amikor ez megtörténik, akkor hagyd kibontakozni! Ha dolgozol, akkor azt általában elvonultan, otthonos légkörben teszed, hogy felszabadultan élhesd ki a kreativitásodat.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

http://ujhazak.com