A szó mágikus ereje - így teremted a valóságodat, miközben beszélsz róla

Miközben beszélsz, teremtesz. A szó által gyakorolt mágia az egyik legerősebb és leghatásosabb módja annak, hogy létrehozzuk az általunk kívánt valóságot. 



Már a ősi kultúrákban is szentül hitték, hogy a szavak, mágikus erővel bírnak. Azok az emberek, akik ezt felfedezték és tudatosan ki is használták, olyan életet teremthettek maguknak, amiről mások csak álmodoztak.

Noha sorsunkban igen sok dolog meg van írva előre, ettől függetlenül van mozgás terünk és szabad akaratunk. Vannak események, szituációk, állapotok, melyeknek kimenetele igen is rajtunk áll. Az, hogy milyen életet élünk, összességében nem az határozza meg, hogy mi van nekünk megírva előre, hanem az, hogy mi mit hozunk ki belőle, különösen akkor, mikor a döntés a mi kezünkben van. A szavak ereje kétségtelen. Gondoljunk csak bele, hogy mikre képesek az imák, a mantrák, a megerősítések. Mindet azért mondjuk, mert eredményeket várunk el tőlük. 

Vagy gondoljunk bele hányszor végződik úgy egy helyzet, amikor is elhangzanak a jól ismert mondatok: "Én meg mondtam. Tudtam, hogy ez lesz. Erről beszéltem, pontosan erre számítottam." Mindez azért van így, mert teljes meggyőződéssel, többször beszéltünk ugyanarról a kimenetről, ez pedig olyan, mintha a legmagasabb hőfokra kapcsolná valaki a lángot a gáztűzhelyen. Felgyorsítja a folyamatot. Számtalan kellemetlen élményben van részünk akkor, mikor előre vészmadárként újra és újra ismételjük a negatív számításainkat. Mintha szándékosan átkokat szórnánk magunkra a szavainkkal. Viszont ugyanennyi erővel, áldásokat is hozhatunk magunkra, ha tudatosan oda figyelünk arra, hogy miképp is beszélünk. Vizsgáld meg magad, írd le, hogy hogyan szoktál beszélni magadról, az életedről és a benne lévő folyamatokról, célokról és állapotokról és írd meg a saját pozitív verziódat. Arról beszélj, hogy milyen életet szeretnél és ne arról, hogy milyet nem. 


(forrás: gostica)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com