A televíziózás hatásai a gyerekekre

A tévénézés nem árt – legalábbis a szemünknek nem. Szakértők megállapították, hogy még az sem rontja a látásunkat, ha közelről nézzük a képernyőt. A tévéképernyők rákkeltő sugárzásával kapcsolatos aggodalmak alábbhagytak, amióta a gyártók már csak sugárzásmentes LCD tévéket gyártanak.

De mi a helyzet az erőszakkal? Vagy azokkal, akik naphosszat a tévé előtt ülnek? E veszélyek sajnos jóval súlyosabbak. Különösen a gyerekek esetében igaz, hogy a túlzásba vitt tévénézés zavarokat okozhat a testi fejlődésben és a tanulásban egyaránt, és növeli az elhízás veszélyét.

Sok ember szó szerint a televízió rabjává válik. Ma már szinte minden háztartásban van televízió. Egy 2011 adat szerint az amerikai gyerekek heti 21,7 órát töltenek a képernyő előtt, ami évi 1128 órát jelent. 70 éves korukra ezek az emberek az életükből öt-hét évet tévézésre fordítottak. Magyarország cseppet sem marad le ebben a tekintetben, a magyar középiskolások napi 2-3 órát töltenek számítógép vagy tévé előtt, hétvégéken még ennél is többet.

Virtuális erőszak


A televíziónézés hatásait felmérő statisztikák közül messze azok a legriasztóbbak, amelyek az erőszakkal kapcsolatosak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A gyerekeknek szánt műsorok mintegy kétharmada tartalmaz erőszakos jeleneteket – ezeknek a fele látszólag ártalmatlan rajzfilm. Mire egy gyermek kijárja az általános iskolát, átlagosan 8000 gyilkosságot, valamint számtalan felkavaró tartalmú, szörnyű képekkel illusztrált tévériportot lát (főként a hírcsatornákon és a kereskedelmi adókon). Mire pedig kijárja a középiskolát, 200 000 erőszakos cselekmény szemtanúja. A témáról rengeteg tanulmány készült, s mind ugyanarra a következtetésre jutott: a televízió közvetítette erőszakos jeleneteknek tartósan kitett gyermekek sokkal nagyobb valószínűséggel válnak feszültté, türelmetlenné, félőssé, engedetlenné, agresszívvá, ellenségessé és persze erőszakossá. Az ilyen „virtuális erőszak” folyamatosa megélése eredményeként a fiatalok a való életben érzéketlenné válnak az erőszakkal szemben.

Csak ülünk, és bámulunk


A televízió nemcsak a lelki, hanem a testi egészségre is káros lehet. Azok a gyerekek, akik naponta több mint négy órát tévéznek nagy valószínűséggel elhíznak – ha nem gyermekként, akkor felnőttkorukban. A tévézés tétlen elfoglaltság, ami alatt gyakran eszünk, és a műsorok közben számtalan hirdetés kínálja a táplálkozási szempontból értéktelen, kalóriadús ételeket.

Más kutatók a televízió előtt naponta négy óránál több időt töltő gyermekek iskolai teljesítményével kapcsolatos problémákra hívják fel a figyelmet. Ezek a gyerekek nagyobb valószínűséggel kóstolják meg társaiknál hamarabb a cigarettát és alkoholt, létesítenek korábban szexuális kapcsolatot. Emellett kevésbé hajlamosak arra, hogy a kortársaikkal barátkozzanak és hogy kreatív játékokkal fejlesszék a képzeletüket.

Mit lehet tenni? A szülők felelőssége, hogy „tevőlegesen beavatkozzanak” gyermekeik televíziózásába – vagy úgy, hogy korlátozzák a tévé előtt tölthető időt, vagy pedig úgy, hogy a kicsikkel együtt nézik a nekik megfelelő műsorokat.

Van jó hír is


Hibái ellenére a televízió továbbra is a szórakozás, a pihenés, a tájékozódás és a művelődés egyik fő forrása. A magányosok, az idősek és a mozgásukban korlátozottak számára pedig a képernyő még ennél is többet jelent: társaságot.

A televízió fontos szerepet játszhat a gyermekek nyelvi, kognitív és szociális képességeinek fejlődésében is. A jó műsorok bővíthetik a szókincsüket, megmozgathatják a képzeletüket, és mintát adhatnak a helyes viselkedésre, például az önzetlenségre és a társakkal való együttműködésre. A mértéktartó tévézés még a tanulási eredményeket is javíthatja. Az óvodás korukban oktató műsorokat néző fiatalok körében végzett felmérés kimutatta, hogy e gyerekek könnyebben beilleszkedtek az iskolai életbe, a tudásszintet felmérő tesztekben rendre jobb eredményeket értek el, és az érettségi eredményeik is jobbak voltak mind a matematikából, mind a természettudományos és nyelvi tárgyakból.

Forrás: GyerekTV.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Amit először meglátsz a képen, az ad választ arra, hogy melyik tulajdonságodon szeretnél változtatni.

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Mit mesél a hajad?

UV-maszkban mennek dolgozni a kínaiak a hőségben

UV-maszkban mennek dolgozni a kínaiak a hőségben

Egészen másképp védekeznek az emberek a 40 fok ellen Európán kívül.

Etikettszabályok a strandon

Etikettszabályok a strandon

Szakértők árulták el, hogy mit illik és mit nem.

Ez a teszt megmutathatja, hogy milyen változáson eshettél át 2026 első felében

Ez a teszt megmutathatja, hogy milyen változáson eshettél át 2026 első felében

Miben lettél más?

Augusztusi feladatok

Augusztusi feladatok

Életmódtanácsok a hónapra.

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

Egyre többen gondolják úgy, hogy a világ másik végéről is dolgozhatnak, ha home office-ban vannak.

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Tedd különlegessé a napindítást!

Ezt üzenik a megérzéseid

Ezt üzenik a megérzéseid

Mit próbál sugallni a belső hangod?

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Dr. Stephanie Widmer sürgősségi szakorvos magyarázta el, hogy miért hatástalan a TikTokon terjedő zselatinos ital, amit a „természet Ozempicjeként” emlegetnek.

http://ujhazak.com