A videojáték élesíti az idősödő elmét

Granny-playing-video-game_1424Azok az idősödő emberek, akik olyan videojátékokkal játszanak, amelyek kihívást jelentenek az agy feldolgozási sebessége számára, sokkal jobban teljesítettek egyéb ügyvezetési tevékenységek során, mit azok az idősek, akik keresztrejtvényt fejtenek.

Ha segíteni szeretnénk a nagymamának elméje  frissen tartásában, keresztrejtvény helyett inkább egy joystick-et ajándékozzunk.  Fredric D. Wolinsky és munkatársai a PLoS ONE című folyóiratban publikált tanulmány szerint ugyanis, azok az idősek, akik legalább 10 órát játszanak valamilyen videojátékkal, 3 évvel kitolhatják az időskori hanyatlással járó tüneteket. Sőt, a játékosok az információfeldolgozás terén is jobb teljesítményt mutatnak.

A kutatás majd 700 alany bevonásával zajlott, akiket két csoportra osztottak: az első csoportba az 50 és 64 év közöttiek, a másodikba pedig a 65 év fölöttiek kerültek. Mindkét csoport tagjait arra kérték, hogy vagy fejtsenek keresztrejtvényt, vagy pedig játszanak egy Road Tour nevű videojátékkal, amelyben többek között különböző típusú autók képeit kell összepárosítani közúti jelzésekkel.

Mindkét korcsoport körében megfigyelhető volt, hogy azok, akik a videojátékkal töltötték szabadidejüket, fejlődést mutattak olyan végrehajtási funkciók terén, mint például a memória, a figyelem, a problémamegoldási készségek és a felfogás, amikor egy évvel később tesztelték az alanyokat. Néhány játékos további 4 órányi tréninget folytatott a videojátékkal, amelynek eredményeként az ő kognitív javulásuk egy évvel tovább kitartott. Az eredmények alapján tehát állítható, hogy a videojáték segítségével az időskori hanyatlás, ha nem is hárítható el teljes mértékben, de mindenképpen meghosszabbíthatók az aktív évek.

Forrás: www.scientificamerican.com

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

Egyre többen gondolják úgy, hogy a világ másik végéről is dolgozhatnak, ha home office-ban vannak.

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Tedd különlegessé a napindítást!

Ezt üzenik a megérzéseid

Ezt üzenik a megérzéseid

Mit próbál sugallni a belső hangod?

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Dr. Stephanie Widmer sürgősségi szakorvos magyarázta el, hogy miért hatástalan a TikTokon terjedő zselatinos ital, amit a „természet Ozempicjeként” emlegetnek.

Júliusi életmódtanácsok

Júliusi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet magadból a hónapban!

A káröröm pszichológiája

A káröröm pszichológiája

Nem biztos, hogy a rosszindulat miatt örülsz valaki bukásának.

Így küzdhetünk a nyári kánikula ellen!

Így küzdhetünk a nyári kánikula ellen!

Néhány egyszerű módszerrel elviselhetőbbé tehetjük a hőséget!

Önismereti útmutató 2026 második felére

Önismereti útmutató 2026 második felére

Merre vezethet az utad a következő hónapokban?

Ezekkel az ételekkel hűtheted magad a kánikulában

Ezekkel az ételekkel hűtheted magad a kánikulában

Belül is hűtsd magad a hőségben!

Nyáron fokozódik a thalasszofóbia

Nyáron fokozódik a thalasszofóbia

Sokan szenvednek a láthatatlan fóbiától.

http://ujhazak.com