Aktuális energiák - Saját árnyoldalunkkal, belső démonjainkkal találkozunk november első 3 hetében

November első 3 hetében kapjuk meg az év legnehezebb energiáit, melyek komoly transzformációs és gyógyító hatással is bírnak majd. 



A November minden évben az egyik legmisztikusabb, a legsötétebb és sokak számára a legszomorkásabb hónap. A Skorpió havában a Plútó szülöttjeinek az energiái lengik be a környezetet, melyek olykor ijesztők és nyomasztók is lehetnek azok számára, akik nincsenek ehhez a mélységhez hozzá szokva. Idén egyszerre több planéta is belépett a Skorpió jegyébe, egy komoly Holdfogyatkozással, Újholddal is meg kell birkóznunk, valamint több olyan fényszöggel is, melyek erősen feszítő, mindent felforgató és romboló hatással is rendelkeznek egyszerre.

Természetesen ez nem azért van, hogy ok nélkül mindenkinek romba dőljön az élete, hanem azért, hogy a romok eltakarítása után valami újat lehessen építeni. 

Az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy könyörtelenül le leszünk kényszerítve, lelkünk legmélyebb bugyraiba. Itt ha szeretnénk, ha nem, találkozunk fogunk saját árnyoldalunkkal. Belső démonjaink, mint például félelmeink, fel nem dolgozott traumáink arra várnak, hogy közelebb merészkedjünk és végre foglalkozzunk velük. Azon részeink, amiket eddig homály, vagy sötétség fedett, végre láthatóvá válnak. Ennek hatására úgy érezhetjük, mintha egyik pillanatról a másikra teljesen felfordulna a lelkivilágunk. Ami eddig oly biztosnak tűnt, most labilissá válik. Félelmeink és szorongásaink egyre nagyobb erőre kapnak és egyre nehezebb őket figyelmen kívül hagyni. Olyan, mintha egy véget nem érő labirintusba kerültünk volna, ahonnan egyszerűen nincsen kiút. 

Aki tudatosan éli át ezeket a folyamatokat, jól tudja, hogy van kiút. Még pedig az, ha bátorságot vesz magán és kimeri mondani, felmeri vállalni azt, ami belülről emészti hónapok, akár évek óta. Ha végre átmeri élni, az eddig elutasított, át nem élt érzelmeket. Ha végre nem menekül tovább a félelmei elől, hanem megvizsgálja, hogy mi is táplálja azokat. Rendszerint csupán akkor vagyunk hajlandók változtatni, mikor már nincs választásunk, mert annyira pokolian szenvedünk, hogy tudjuk, muszáj tennünk valamit. Ez a pár hét pontosan arról szól. Az élet kérdés nélkül beleállít minket ezekbe a helyzetekbe és ha együttműködünk vele, akkor egy olyan átalakulást és gyógyulást tapasztalhatunk meg, amiről a legmerészebb álmunkba sem gondoltunk volna, hogy létezhet. Azonban, ha nem működünk együtt, igen sok szenvedés, bánat és szorongás vár ránk a következő időszakban.

Hozzászólások

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Mire lenne szükséged?

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

http://ujhazak.com