Aphrodite Istennő tanácsai a Bika havára - gyönyörködj, gyarapodj, élvezd az életet

Aphrodite Istennő emlékeztet minket arra, hogy mennyire fontos lelassítani és élvezni az életet, megtalálni mindenhol azt, amiben gyönyörködhetünk. 



Aphrodite, a görög Istennő leginkább a páratlan szépségéről és a szerelmi szálak mozgatásáról híres. Ennél azonban sokkal több dolog fűződik a nevéhez, mint pl a művészetek, az életigenlés tanítása, az elégedettség érzésének fejlesztése, az érzékiség, a lazítás és a gyönyörködés az élet apróságaiban is. Aphrodite amellett, hogy ő maga is gyönyörű volt, élt halt a szép dolgokért. Ezek azonban sokszor olyan dolgok voltak, melyek mellett a legtöbb ember elment nap, mint nap. Az Istennő sosem rohan, lassan vonul, szemei fürkészik a tájat és minden érzékszervével a jelent pillanatában van. Keresi és kutatja azt, ami szép, ami kellemes, ami kényelmes, ami finom. Ám nem csak saját érzékeit kényezteti szívesen, hanem másokét is. Tudását pedig nagyon szívesen adja át melyre a legalkalmasabb időszak a Bika Hava, hiszen a föld elemű Bika időszakában pontosan ezekre a témákra vagyunk egyébként is fogékonyak. 

Aphrodite fő üzenete, hogy használd a kezeid arra, hogy olyat alkoss, amiben te magad is gyönyörködni tudsz. Fedezd fel magadban is a magabiztos, figyelemreméltó, érzéki, buja Istennőt és segíts nő társaidnak is abban, hogy így tegyenek. Lassulj le, zárd ki a gondolataidat, lélegezz mélyeket és figyeld meg, hogy mennyi szépség vesz téged körül. Egy szép virág, egy finom illat, vagy egy mutatós szobor?! Szánj rá időt és főzz minőségi alapanyagokból egészséges és finom ételeket, melyekkel kényeztetheted magad és a szeretteidet is. Öltözz a természet színeibe és hangsúlyozd ki a tested idomait, hogy minél jobban átjárhasson a vénuszi energia. Engedd meg, hogy átjárjon a szerelem, ám nem csak a szó szoros értelmébe. Ess szerelembe a szép dolgokkal, a munkával, az alkotással, az életeddel, a természettel, egy finom borral és önmagaddal is. Ha dolgozol, dolgozz, ha lazítasz, akkor lazíts, tégy mindent teljes szívvel és légy jelen. Ha jól figyelsz, akkor felfedezheted a gondolataid között, mit is próbál neked súgni a görög Istennő, Aphrodite. 




(forrás: boldsky)

Hozzászólások

Energikus személy vagy, ha útközben iszod meg a első kávédat

Energikus személy vagy, ha útközben iszod meg a első kávédat

A személyiségedről mesél az, hogy hol szereted meginni az első kávédat.

Belső hang-teszt

Belső hang-teszt

Mit tanácsol a belső hangod a hétre?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Feladatok, amelyek által jobbá és boldogabbá teheted az életedet az ősz második havában.

Milyen állat vagy a lelked mélyén?

Milyen állat vagy a lelked mélyén?

Önismereti teszt, ami által jobban megértetheted a bensődet.

Dzsingisz kán félt a kutyáktól

Dzsingisz kán félt a kutyáktól

Ismerd meg a híres történelmi személyek legnagyobb félelmeit.

Ezt árulja el az, hogy mikor kelsz fel!

Ezt árulja el az, hogy mikor kelsz fel!

A személyiségedről mesél az, hogy hány órakor kelsz fel.

Ez hozhat negativitást az életedbe!

Ez hozhat negativitást az életedbe!

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló elemzést.

Fa-teszt

Fa-teszt

Ha választasz egy fát az alábbiak közül, akkor megkapod a svéd pszichológuscsoport elemzését.

Ez kell ahhoz, hogy változtatni tudj a személyiségeden!

Ez kell ahhoz, hogy változtatni tudj a személyiségeden!

Neked mit kellene megtanulnod a fejlődés érdekében?

A kedvenc macid elárulja, hogy milyen ember vagy a felszín alatt

A kedvenc macid elárulja, hogy milyen ember vagy a felszín alatt

Ismerd meg magad jobban!

http://ujhazak.com