Autó-teszt, amiből kiderül, hogy mit árul el rólad az, hogy a legszívesebben hol ülsz a kocsiban

Próbáld ki a dán pszichológuscsoport tesztjét!

Szokásaink rengeteget elárulnak a személyiségünkről, így az is, hogy melyik ülésen szeretünk ülni az autóban. Egy dán pszichológuscsoport legalábbis ennek alapján állította össze azt a személyiségtesztet, amelybe az autó ülései különböző személyiségtípusokat takarnak.

Ha szeretnéd megtudni, hogy rólad mit árul el a kedvenc helyed, akkor csak válaszd ki azt az alábbi képek közül, majd olvasd el a dán pszichológuscsoport rád vonatkozó elemzését!1. Vezető ülés – erős és határozott: Ha a sofőrülés a kedvenced, mert imádsz vezetni, akkor a dán pszichológuscsoport szerint ez azt árulja el rólad, hogy elképesztően erős, elszánt személyiséggel megáldott ember vagy, aki nagyon jól tudja, hogy mit akar az élettől. Szilárd akaratoddal mindig eléred a céljaidat és valóra váltod a vágyaidat.

A kedvenc helyed azt elmeséli rólad, hogy a legtöbben a vezetőt látják benned, vagy szeretnék, hogy azzá válj, és mutasd nekik utat. Ha imádsz a vezető ülésen elhelyezkedni, akkor annyira erős a személyiséged, hogy az inspirálóan hat mindenkire a környezetedben.

2. Anyós ülés – minden körülmények között tökéletes barát: Ha azt szereted a legjobban, ha az anyósülésen foglalhatsz helyet az autóban, akkor a dán pszichológuscsoport szerint ez azt árulja el rólad, hogy az emberek tökéletes barátnak tartanak, amiben egyáltalán nem tévednek, elvégre rendkívül empatikus vagy.

Amikor a környezetedben valakinek valamilyen problémája akad, akkor teljesen biztos, hogy te vagy az első, akinek elmondja, hogy mi a gondja. Ez még akkor is jellemző, ha nem tudsz tanácsot adni az adott ügyben, nem tudsz megoldással szolgálni, ugyanis az ismerőseidre már a kellemes jelenléted is nyugtatóan hat. Ha a vezető mellett ülés a kedvenced, akkor az érzelmi intelligenciád elképesztően erős, ami az interperszonális kommunikációdban is megmutatkozik.

3. Hátsó vezetőoldali ülés – vidám és optimista hozzáállás: Ha a legszívesebben a hátsó vezetőoldali ülést foglalod el az autóban, akkor a dán pszichológuscsoport szerint ez azt árulja el rólad, hogy az életszemléleted jellemzően vidám és optimista. A temperamentumod miatt ritkán leszel dühös, és a legnehezebb helyzetekben is képes vagy meglátni a pozitívumot.

Függetlenül attól, hogy az élet milyen akadály elé állít, te rendkívüli érettséggel oldod meg azt. A különféle helyzeteket minden esetben a logikára hagyatkozva elemzed, de azért a megérzéseidre is bátran hagyatkozol. Az emberek szeretik a társaságodat, mivel derűsebbé teszed az életükbe.

4. Jobb hátsó ülés – türelmes és előrelátó: Ha a jobb hátsó ülés a kedvenc helyed az autóban, akkor a dán pszichológuscsoport szerint elmondható rólad, hogy hihetetlenül türelmes teremtés vagy, és igazán pontosan, precízen készülsz a jövő eseményeire. Habár az előrelátás is jellemző rád, ez mégsem egyenlő azzal, hogy nem élsz a jelenben, ugyanis csak szeretsz mindenre időben felkészülni.

Ha az autóban a jobb hátsó ülés a kedvenc helyed, akkor nem szokásod az azonnali reagálás, és nem robbansz rögtön, ha történik valami. Te sokkal inkább átgondolod az adott helyzetet, és csak ezt követően döntöd el, hogy hogyan fogsz cselekedni.

A választásod értelmében az is elmondható rólad, hogy mindent elérsz az életben, amit szeretnél. Az emberek leginkább azért szeretnek veled lenni, mert tudják, hogy mindenre gondolsz.

5. Középső ülés – empatikus vagy és hatalmas szíved van: Ha a középső ülést szereted elfoglalni az autóban, akkor a dán pszichológuscsoport szerint ez azt árulja el a személyiségedről, hogy szerethető vagy, és ez az, amit az emberek a legjobban szeretnek benned.

Rólad elmondható, hogy mindig kedves és odaadó vagy, különösen akkor, amikor a szeretteidről van szó. A kedvenc ülésed alapján igazán magas érzelmi intelligenciával rendelkezel, ezért mélyen megérted mindenkit, de főleg a barátaidat. A környezeted általában erősen ragaszkodik hozzád, hiszen tudják rólad, hogy átérzed mások helyzetét és képes vagy bárkivel azonosulni.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Internetes beszámolók a legkínosabb, legviccesebb karácsonyi ajándékokról.

http://ujhazak.com