Az Univerzum üzenete hozzád: Vedd könnyedén a helyzeted és szívedről legördül minden teher

Ha engedsz a komolyságodból és játékosabban állsz jelenlegi élethelyzetedhez, szívedről legördülnek a mázsás súlyok.



Természetünkből fakadóan merevvé és túl komollyá válunk, mikor egy olyan helyzet kellős közepén találjuk magunkat, ami számunkra kényelmetlen. A fejtörést okozó helyzet, egy fajta feszélyezettséget eredményez, úgy érezzük, most nem annak van itt az ideje, hogy vicceljünk és fél vállról vegyük a dolgokat. Ez azt eredményezni, hogy látásunk és gondolkodásunk beszűkül, megrögzötten kutatunk és agyalunk, hogy mi hamarabb megtaláljuk a kivezető utat a gödörből, melybe belepottyantunk. Azonban megesik, hogy probléma megoldó eszköztárunkat felcsapva, nem találunk semmi olyat sem, amit használhatnánk az adott szituációban. Ennek az oka az is lehet, hogy a helyzetet kissé fajsúlyosabbnak véljük, mint amilyen. 

Az Univerzum szeretne emlékeztetni rá, hogy az egyik legnagyobb erény az, mikor az ember képes játékos és rugalmas lenni akkor is, mikor minden nehézkessé válik körülötte. A legnagyobb háborúk sötét óráin is az segítette át az embereket, hogy megőrizték humorérzéküket, ezzel elvéve az élét a fenyegetettség érzésének, mely minden pillanatban a húsukba mart. A játékosság és könnyedség lehetővé teszi azt, hogy rugalmasabbá, nyitottá válj. A nyitottságnak köszönhetően pedig sokkal több olyan lehetőséget fogsz észre venni, mely egyébként a látóhatárodon kívül esne a merev állapotodban. Vannak helyzetek, melyeket valójában nem is kell halálosan komolyan venni, hiszen csupán egy állomása az életednek. Merj játékos, nyitott és könnyed lenni, engedd, hogy átjárjon az éltető energia és a mázsás súlyok, legördülnek a szívedről. 

(forrás: boldsky) 

Hozzászólások

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

http://ujhazak.com