Bölcsességek 2014-re

Regina Brett az interneten, és egy újságcikkben gyűjtötte össze azokat a tanulságokat, amelyek az élet minden helyzetében erőt adnak.12096
Az élet nem fenékig tejfel, ezért olykor komoly próbatétel elé állít minket. Ezek lehetnek kisebb fennakadások, vagy keményebb akadályok. Hogy sikerül-e túlélnünk ezeket, vagy megtörünk bennük, az már rajtunk áll.

Regina Brett egyike azoknak, akiknek meg kellett vívnia élete legkeményebb harcát, amit egy súlyos betegség jelentett. Az amerikai újságírónő, a betegsége során, folyamatosan feljegyezte azokat az igazságokat, amelyekkel szembesült.

Miután meggyógyult, Brett úgy döntött, hogy összegyűjti ezeket az erőt adó mondatokat, cikket ír belőlük, és közzéteszi, hogy másoknak is segítsenek.

Íme, az ötven bölcsesség, amit 2014-ben tartsunk észben!

1. Az élet egyáltalán nem igazságos, ám mégis jó!
2. Csak kis lépést tegyünk, ha tanácstalanok vagyunk!
3. Túl rövid ahhoz az élet, hogy valaki gyűlölésére fecséreljük!
4. Ha megbetegszünk, akkor nem a munkánk lesz az, aki ápolni fog, hanem a családunk, és a barátaink, úgyhogy tartsuk velük a kapcsolatot!

5. Ne vegyük túl komolyan magunkat, hiszen más se teszi!
6. Ha azt akarjuk, hogy békén hagyjon a világ, akkor minden hónapban fizessük be pontosan a számláinkat!
7. A barátaink a szabadon megválasztott családunk.
8. Nem kell állandóan megnyerni a vitákat! Fogadjuk el, ha valaki nem ért egyet velünk egy kérdésben!

good life9. Ne egyedül sírjunk! Sokkal gyógyítóbb, ha ezt valaki mással tesszük!
10. Nyugodtan haragudjunk olykor Istenre, tudja kezelni!
11. Az első fizetésünktől kezdve spóroljunk a nyugdíjra!
12. Ha csokiról van szó, akkor kár is ellenállni, mert nem fog sikerülni!
13. Béküljünk meg a múltunkkal, mert akkor nem fogja bemocskolni a jelenünket!

14. A gyerekeink előtt is sírhatunk!
15. Sose hasonlítsuk össze az életünket másokéval, mert nem tudhatjuk, hogy az ő útjuk miről szól!
16. Amennyiben egy kapcsolatot titokban kellene tartanunk, akkor szálljunk ki abból!
17. Minden megváltozhat egy szempillantás alatt, ám Isten nem pislog!

18. Vegyünk egy mély lélegzetet, mert megnyugtatja az elménket!
19. Dobjunk ki mindent, ami nem hasznos, szép, vagy boldogító!
20. Igaz, hogy, ami nem öl meg, az megerősít!
21. Egy író, ír. Írók akarunk lenni? Akkor írjunk!

410243-18928-1322. Sosem késő, hogy boldog legyen a gyermekkorunk, ám a második csakis tőlünk függ!
23. Ha azért kell küzdenünk, amit igazán szeretünk, akkor sose fogadjuk el a nemet!
24. Gyújtsuk meg a gyertyáinkat, húzzuk fel a szebb ágyneműt, kapjuk fel a csinos fehérneműt, és ne várjunk egy különleges alkalomra, mert minden nap az!
25. Készüljünk fel mindenre, és sodródjunk az árral!

26. Bátran legyünk különcök, és ne várjunk az öregkorunkig, hogy lilát viseljünk!
27. A legfontosabb nemi szerv az agyunk!
28. Mi felelünk a saját boldogságunkért, nem pedig mások, úgyhogy ezt ne hárítsuk rájuk!
29. Csak akkor kapunk, ha kérünk!

30. Minden csapást az alapján ítéljünk meg, hogy öt év múlva mennyire fog még számítani!
31. Mindig az életet válasszuk!
32. Mindig, mindenkinek, mindent bocsássunk meg!
33. Nem tartózik ránk, hogy más mit gondol rólunk!

34. Az idő majdnem mindent képes meggyógyítani, de az időnek adjunk időt ehhez!
35. Bármennyire jó vagy rossz a helyzetünk, az biztos, hogy meg fog változni!
36. Csodák vannak, higgyünk bennük!
37. Isten azért szeret, mert ő isten, nem pedig azért, amit tettünk, vagy nem tettünk!

power-of-a-hug38. Ne vizsgálgassuk az életünket, hanem éljük azt meg a jelenben!
39. Az öregedés ezerszer jobb lehetőség, mint az, hogy fiatalon meghalunk!
40. A gyermekeinknek csak egy fiatalkora van, úgyhogy tegyük azt emlékezetessé!
41. Végül csak az fog számítani, hogy szerettünk!

42. Az irigység időpazarlás! Mindenünk megvan, ami kell!
43. Csak most jön a legjobb!
44. Lényegtelen, hogy hogy érezzük magunka, öltözzünk fel, és jelenjünk meg!
45. Fohászaink lefednek minden emberi érzést.

46. Minden egyes nap menjünk ki az ajtón, mert ott történnek a csodák!
47. Ha mind egy nagy kupacba gyűjtenénk a problémáinkat, és összehasonlítanánk másokéval, akkor beérnénk csak a sajátunkkal.
48. A testünk öregszik, nem a lelkünk!
49. Teremtsünk!
50. Nem masnival átkötve kapjuk az életet, mégis ajándék.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

Lelki szükséglet-teszt

Lelki szükséglet-teszt

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy most mire van szüksége a lelkednek!

Virág-teszt

Virág-teszt

Rólad mit árul el a képen először megpillantott virág?

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Ismerd meg egy idős férfi életleckéit!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Ez a teszt segít felismerni azt, amitől a legjobban tartasz.

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ha választasz egy képet, akkor megkapod a neked szóló elemzést.

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Így csökkentheted a napi adagodat!

Tévhitek a tetoválásról

Tévhitek a tetoválásról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják a tetoválásról.

http://ujhazak.com