Csappanó házimunka, gyarapodó kilók

Brit tanulmányok adatai szerint a mai nők 360 kalóriával kevesebbet égetnek naponta, mint szüleik. A Daily Mail szerint 1965-ben a nők heti 27 órát töltöttek főzéssel, takarítással és mosással, míg ma ezekre a tevékenységekre csupán 13,3 óra jut.


lazy_womanEgyre többen hangoztatják, hogy a súlyfelesleg oka a nem megfelelő táplálkozás, lehet ezzel takarózni, ám a nők súlygyarapodásának egyik legfőbb mai oka, hogy kevés házimunkát végeznek. Szüleiknél 360 kalóriával kevesebbet égetnek naponta, mert nem sürögnek annyit a konyhában és a ház körül. Köszönhető ez annak is, hogy egyre több technika segít abban, hogy ezeket a munkákat ne mi végezzük el.

A mosó- és mosogatógép, valamint a konyhai eszközök már szinte helyettünk dolgoznak. Ezért jut idő a nők számára is több televíziózásra - kétszer annyi időt töltenek a zajos doboz előtt, mint a hatvanas évekbeli háziasszonyok. Persze ez nagy felháborodást váltott ki azokból a dolgozó asszonyokból, akik a nemek közötti egyenlőségre hivatkoznak. A régi sztereotípiák - miszerint a férfi dolgozik, míg a nő odahaza háztartást vezet - ma már nem működnek. Bár nagy előrelépések történtek a nők elismertségében a fizetés és munkahelyi körülmények tekintetében, a házimunka java részét (főzés és takarítás) még mindig ők végzik.

A Dél-Karolinai Egyetem kutatásának vezetője, Edward Archer tapasztalatai is hasonlóak. Ezrével vizsgálta a hatvanas évekbeli háziasszonyok mindennapi szokásait. A feljegyzések alapján kiderült, hogy akkoriban a nők átlagosan 25,7 órát töltöttek hetente mosással, főzéssel és takarítással. 2010-re ez az idő 13,3 órára csökkent. A mai nő nagyjából 18 órát munkálkodik odahaza, beleértve a tisztítást, porszívózást, élelmiszer-vásárlást és a főzést. A nyomasztó az egészben, hogy a modern nő a plusz órákat arra használja, hogy leüljön a tévé elé, így kockáztatva meg a plusz kilók alattomos gyarapítását.  Míg egy átlagos nő 1965-ben heti nyolc órát szánt arra, ami valóban kedvére való, mára ez több,mint a kétszeresére nőtt, 16,5 órára. Dr. Archer szerint a nőknek tudatosan kell beépíteniük a napi rutinba a ház körüli munkákat, legyen ez akár a postára járás, zöldségfeldarabolás vagy játszani a kutyával.

A kutatások eredménye szerint a brit nők még mindig több házimunkát végeznek, mint a férfiak. Az Oxfordi Egyetem tanulmánya szerint ha a jelenlegi trend folytatódik, a nőknek legalább 2050-ig kell várniuk arra, hogy a férfiak ugyanannyi házimunkát végezzenek, mint a nők. Jean Hannah Edelstein feminista szakértő szerint ez csupán egy abszurd, szexista feltételezés, hogy a nők a sok mosástól maradnak karcsúak. Ahogy mondja: "A sörhas is talán a kevés házimunka miatt lehet?"

Hozzászólások

Erre lehet szüksége a lelkednek februárban

Erre lehet szüksége a lelkednek februárban

Mit igényelsz lelkileg a hónapban?

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Rólad mit mesél a farsangi finomság?

Ez sokkolhat februárban!

Ez sokkolhat februárban!

Milyen érzelmi megpróbáltatásban lehet részed?

Februári változások

Februári változások

Milyen változás tehetné teljesebbé az életedet?

Legyen benned együttérzés februárban!

Legyen benned együttérzés februárban!

Remek hónapod lehet, ha megfogadod ezt a néhány tanácsot!

Februári életmódtanácsok

Februári életmódtanácsok

Ezt kellene megtanulnod a hónapban!

Ezt a hat szokást kerülik azok, akik fiatalabbnak néznek ki a koruknál

Ezt a hat szokást kerülik azok, akik fiatalabbnak néznek ki a koruknál

Lesd el a fiatalos emberek titkait!

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

Olvasd el a neked szóló elemzést!

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

http://ujhazak.com