Ebből a tesztből kiderül, hogy hogyan reagálsz az egyes élethelyzetekre!

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyiken először megakad a szemed, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Egy londoni pszichológuscsoport állította össze a most következő önismereti tesztet, amiben egy-egy képpel illusztrálták a különféle személyiségtípusokat. A teszt célja az, hogy felfedje, hogy milyen az emberek életszemlélete és hogyan reagálnak az egyes élethelyzetekre.

Ha szeretnéd kipróbálni a tesztet, akkor csak annyi a dolgod, hogy nézz rá az alábbi képekre, amelyek közül válaszd ki azt, amelyik először megragadta a tekintetedet, majd olvasd el, hogy londoni pszichológuscsoport neked szóló elemzését!1. kép: Ha az első kép fogott meg, akkor a londoni pszichológuscsoport neked szóló elemzése szerint gondolkodó személyiség vagy, egy olyan ember, aki mély hatást gyakorol a világra, ám ezt sokan nem veszik észre az első pillanatban.

Az általad választott kép alapján az is jellemző rád, hogy sok időt fordítasz arra, amit igazán szeretsz csinálni, valamint minden lehetőséget alaposan megvizsgálsz, mindent körüljársz, és csak ezt követően cselekszel. Szokásod, hogy titkolod mások előtt a lapjaidat, és nem árulsz el mindent, ami megfordul a fejedben.

Rólad az is elmondható a londoni pszichológuscsoport szerint, hogy beszélni csak akkor szoktál, ha azt szükségesnek és helyesnek ítéled. Előfordul, hogy titokzatosnak tűnsz, de mivel bölcs és igazságos embernek tartanak, ezért az emberek kíváncsiak a véleményedre, amire nagyon adnak.

2. kép: Ha az összes kép közül a második fogott meg, akkor a londoni pszichológuscsoport szerint túlélő személyiség vagy, vagyis pontosan tudod, hogy amikor tenned kell valamit, akkor azt akkor is meg kell tenned, ha nem könnyű.

Az általad választott kép alapján az is jellemző rád, hogy nincs időd semmi másra, csak a saját igényeid kielégítésére, amit mindig igyekszel elérni, és ez az esetek többségében sikerül is. Ugyanakkor, ha teheted, akkor másoknak is segítesz.

A londoni pszichológuscsoport arra figyelmeztet, hogy bár a túlélési mód egy olyan állapot, amit néha mindenkinek meg kell élnie, ez mégsem állandósulhat. Esetedben viszont fennáll az a veszély, hogy túlságosan sok időre beleragadsz ebbe a túlélési állapotba, ezért a londoni pszichológuscsoport azt tanácsolja, hogy nézz utána annak, hogy mit tehetsz azért, hogy ne csak túlélőként élj, hanem milyen apró lépésekkel alakíthatnád az életedet úgy, hogy az hosszú és virágzó legyen.

3. kép: Ha a harmadik képen akadt meg a tekinteted, akkor ez alapján a londoni pszichológuscsoport szerint a törekvő személyiségtípusba tartozol, tehát próbálsz előretörni az életben, és képes vagy versenyezni másokkal, ha a céljaid eléréséről van szó.

Az általad választott kép azt is elárulja rólad, hogy ugyan nem látsz feltétlenül vetélytársat másokban, azt mégsem hagyod, hogy eléd tolakodjanak. Téged erősen hajt a versenyszellem, folyton harcolsz valamiért, például pénzért, státuszért, hatalomért, vagy szabadságért.

A londoni pszichológuscsoport szerint az emberek olykor azt gondolják rólad, hogy túlságosan én-központú vagy, de ez téged kicsit sem érdekel, mert te olyan személy vagy, aki arra törekszik, hogy az élete még jobb legyen.

4. kép: Amennyiben az negyedik képre eset a választásod, akkor a londoni pszichológuscsoport szerint kommunikatív személyiséggel áldott meg az élet, vagyis nagyszerűen megérted magad az emberekkel, és rendkívül erősek és szorosak a szociális kapcsolataid.

Az általad választott kép alapján az is jellemző rád, hogy örömmel ápolsz kapcsolatot másokkal, akikkel szemben igazán gondoskodó és empatikus vagy. A londoni pszichológuscsoport szerint esetedben nem számít, hogy mit teszel, mert az teljesen biztos, hogy szoros kapcsolatban áll azokkal, akik körülötted vannak.

Boldogan segítesz másoknak, és szereted támogatni őket. Talpig tisztességes ember és hűséges barát vagy, aki hajlandó elvállalni a vezető szerepet, ha a többiek érdeke ezt diktálja.

5. kép: Ha az utolsó kép mellett döntöttél, akkor ez alapján a tanító személyiségtípusba tartozol a londoni pszichológuscsoport szerint. Te már elérted azt a pontot az életben, ahol felismerted, hogy szeretnél segíteni másoknak az életben.

Az általad választott kép alapján jellemző rád, hogy türelmes, kedves, egyfajta példakép vagy. Együtt érző emberként könnyen megtalálod a közös hangot a többiekkel. Ha nehéz feladattal találkozol, akkor azt apró lépésekkel igyekszel megoldani.

A londoni pszichológuscsoport szerint valószínű, hogy született tanár vagy, de az sem kizárt, hogy ügyes menedzser, vezető, jó szülő, tanácsadó, mentor vagy barát vagy. Ami biztos, hogy sokoldalúság jellemez az általad választott kép alapján, de az elmondható rólad, hogy könnyen terelgetsz másokat, új perspektívákat ismertetsz meg velük. Az emberek megbíznak benned, és mernek rád hagyatkozni.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Mi és miért történhet meg veled újra?

Ezt a változást hozhatja 2025!

Ezt a változást hozhatja 2025!

Új munkát, második esélyt vagy valamilyen más változást hoz az életedbe az esztendő?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

http://ujhazak.com