Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen változásokkal teheted boldogabbá az életedet!

Ha választasz egyet az alábbi képek közül, akkor megkapod a neked szóló elemzést.

Kíváncsi vagy, hogy milyen rejtett gondolatok lakoznak benned, hogy milyen változásokra lenne szükséged? Ha igen, akkor a megérzésedre hallgatva válassz egy képet az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!1. kép: Ha az összes kép közül az első fogott meg, akkor a döntésed alapján jellemző rád, hogy az életed a céljaid eléréséről és az álmaid megvalósításáról szól, mindehhez pedig megvan benned a tetterő.

Az önbizalmadat az energikusságod, a határozottságod és az optimista nézőpontod táplálja, ezért mindenféle helyzetben képes vagy helyt állni. Biztonságra és stabilitásra vágysz a saját területeden, ahol a legjobb formádat nyújtod, ezért sokat dolgozol azért, hogy olyan környezetet teremts magadnak, amelyben boldognak érzed magad.

Az általad választott kép alapján hajlamos vagy nem foglalkozni azzal, hogy te vagy önmagad legszigorúbb kritikusa. Ebből következik, hogy a saját érdekedben légy megértőbb magaddal, ha hibázol!

Ne feledd, hogy a tökéletesség egy elérhetetlen cél, mivel nem létezik! Tűzd ki magad elé inkább azt célként, hogy a legjobbat nyújtod ahelyett, hogy egy fantáziaképet üldözöl, amit soha nem fogsz elérni. Tanulj a hibáidból, és az azokból szerzett tudást használd fel a céljaid eléréséhez!

2. kép: Ha a belső hangodra hallgatva a második képet választottad, akkor jellemző rád, hogy érzékeny vagy a világ szenvedésére, ami miatt nagyon kedves, nagylelkű és szeretetteljes személyiség hírében állsz. A hozzáállásod miatt hajlamos vagy a rászorultaknak való segítésben keresni a megelégedést.

Talán nem tudsz hetente segíteni, de amikor látod, hogy valaki éhezik, akkor hajlandó vagy nekiadni a saját ebédedet, hogy ne maradjon segítség nélkül az illető. Ha másoknak kell jellemezniük téged, akkor az altruizmus az első, ami az eszükbe jut.

Az általad választott kép alapján hajlamos vagy figyelmen kívül hagyni a saját vágyaidat, szükségleteidet, érzelmeidet és életedet. Jellemző rád, hogy túlzásba viszed a másokkal való törődést, miközben elfeledkezel magadról és megakadsz a saját életedben való haladásban, függetlenül azoktól az emberektől, akiknek segítő kezet nyújtasz.

A saját érdekedben jól tennéd, ha arra fordítanád az idődet, ami téged érdekel! Fedezd fel, hogy mihez van tehetséged, és építs magadnak olyan környezetet, amelyben jól érzed magad!

3. kép: Ha az összes kép közül a harmadikhoz tartozó elemzésre voltál kíváncsi, akkor azt árulja el rólad a döntésed, hogy téged az élet apró örömei tesznek igazán vidámmá és bájos teremtéssé. Nem szokásod követelni, se kérni. Te nagyszerűen beleillesz az olyan csendes környezetbe, mint amilyen például a kanapé, amelyen az egyik barátoddal ücsörögve nézed a tévét, vagy egy park, ahol a pároddal sétálgatsz.

A nyugalom, béke és a harmónia jár át, mert ki nem állhatod a világ nyugtalan zűrzavarát. Ugyanakkor sokat jár az eszed a „mi lett volna, ha...” kérdésen, ugyanis odafigyelsz arra, ami a világban zajlik.

Az általad választott kép alapján hajlamos vagy elfeledkezni arról, hogy a „mi lett volna, ha” milyen hatást gyakorol az egészségedre, a közérzetedre és a produktivitásodra. Emellett nagyon sok rejtett képességed van, amit kihasználatlanul hagysz.

Valószínű, hogy ez az, ami frusztrál, aggodalommal tölt el, és ami miatt órákig tudsz töprengeni azon, hogy „mi lenne, ha”, napról napra kutatva a megoldások után. Ezt az időt azzal is tölthetnéd, amire nem csak elpazarlod az erődet, a hatékonyságodat és a produktivitásodat.

Próbálj a jelenben élni! A merengés helyett inkább azzal foglalkozz, hogy hogyan tudod itt és most úgy irányítani az életedet, hogy hasznos, boldog, teljes vagy megvilágosodott ember légy?4. kép: Ha a megérzésed azt súgta, hogy a negyedik képet kell választanod, akkor jellemző rád, hogy a világ elkápráztatja a kíváncsi elmédet, ami folyton elkalandozik, érdeklődik, ami miatt sok témában szerezhetsz rengeteg tapasztalatot.

Szintén igaz rád az állandó megfigyelés, tanulmányozás, ezért valószínű, hogy rendkívül kulturált és jó modorú teremtés vagy. Ugyanakkor lehet, hogy nem érted, hogy az emberek miért hiányolják belőled az érzelmi intelligenciát.

Képes vagy azonban szimpatikus formában is előadni magad, a világon bármiről tudsz beszélgetni, és kíváncsi vagy, mégis szívesebben töltöd egyedül, vagy a hozzád legközelebb állókkal az idődet. Ennek oka valószínűleg az, hogy úgy érzed, sokan nem értenek meg, vagy előítéletesek veled.

Az általad választott kép alapján hajlamos vagy félvállról venni a stresszt és az álmatlanságot, amit az állandóan irányító tudatos elméd okoz. Tulajdonképpen azért bízol benne, mert az életben mindent az csinál. Ugyanakkor ez kimerít, és segítségre szorulsz, mert az elmédnek, a szívednek, a testednek és a lelkednek harmonikus kapcsolatban kell állnia egymással.

Ha az elméd le is tudja győzni egyedül az akadályokat, akkor is néhány dolog könnyebben és gyorsabban is megoldódna, ha hagynád, hogy a szíved és a lelked megérzései segítsenek az elmédnek.

Emellett az intuíció képes felvenni a versenyt a világi ismeretekkel, amelyek elhomályosíthatják az elmédet és akadályozhatnak a valódi boldogságban, megelégedésben. A jövőben igyekezz iránytűként használni a szívedet és a lelkedet, az eszed pedig legyen kalauz! Ha ez sikerül, akkor azzal csökkented a benned lévő stresszt, fáradtságot, és elégedettebb leszel.

5. kép: Ha az ötödik képre esett a választásod, akkor jellemző rád, hogy nagyon esztétikus és érzelmi alapjai vannak a környezetednek. A hozzád hasonlóan okos, gyengéd és érzelmes emberek hihetetlenül öntudatosak.

Ugyanakkor az érzékiséged felesleges, és a materialista erőfeszítéseket helyezed a gyakorlatiasság elé. Az életed tulajdonképpen egy hegymászás az önmegelégedettség és a többiek iránti altruizmus magas, meredek hegyén.

Az általad választott kép alapján hajlamos vagy figyelmen kívül hagyni, hogy miközben az életben eltúlzol dolgokat, lemaradsz az igazi élményekről. Sok időt töltesz játékkal, evéssel vagy a hobbiddal?

Habár minden kikapcsolódásból meríthetsz erőt, kreativitást és produktivitást, mégis azzal rontod a természetes ragyogásodat, ha képtelen vagy helyesen beosztani az idődet. A saját érdekedben gyakorold a kontrollt, és fordíts kevesebb időt a pillanatnyi örömökre, hogy a jövőben több időd maradjon azokra a dolgokra, amelyek nagyobb boldogságot okoznak!

6. kép: A hatodik kép alapján jellemző rád, hogy imádod az életet, hihetetlenül erős jellem vagy, aminek köszönhetően mindenféle tervet képes vagy megvalósítani. A kiegyensúlyozott vérmérsékleted szorgalmassá, állhatatossá, megbízhatóvá és kiváló baráttá tesz.

Az energiádat általában arra használod, hogy kialakíts és fenntarts egy olyan környezetet, amelyben nemcsak te, hanem a szeretteid is jól érzik magukat. Ebből következik, hogy rendszeresen odafigyelsz arra, hogy mindenki megkapja, amire szüksége van.

Ha valakit közel engedsz magadhoz, akkor ahhoz elképesztően hűséges vagy. Ugyanakkor nem szokásod könnyen belekezdeni egy kapcsolatban, és nem veszed természetesnek, ha van. Néha elfeledkezel arról, hogy a barátaid felé érzett lojalitásod könnyen barátságtalanná és bizalmatlanná tesz az ismeretlenekkel szemben.

Az általad választott kép szerint a legnagyobb félelmed az árulás, amivel elárulhatod magad. A bizalmatlanság nemcsak érzelmileg, hanem mentálisan is kimerít, ám te észre sem veszed, hogy az életed feletti állandó „őrködés” milyen hatást gyakorol az egészségedre és a boldogságodra.

A saját érdekedben adj egy kis nyugalmat az életedhez és szüneteltesd az „ártatlan, amíg az ellenségemmé nem válik”-hozzáállást! Ideje, hogy teljes életet élj, méghozzá úgy, hogy megbízol a megérzéseidben, mert azok biztos, hogy nem vernek át. Ne feledd, hogy az életben olykor megéri kicsit kockáztatni!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

http://ujhazak.com