Egészségmegőrzés túlteljesítve

Szabó Viktor törzszászlós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Záhonyi Kapcsolattartási Szolgálati Hely (KSZH) ügyeletese az egészségesebb életmód és persze a hívatlan kilók leszalajtása miatt húzott futócipőt, és annyira kedvet kapott, hogy nemrég edzés gyanánt futotta le első maratonját.Betartotta újévi fogadalmát.

– A negyedik X felé közeledve válaszút elé kerültem: vagy a ruhatáramon változtatok, vagy az életmódomon, és az utóbbi mellett döntöttem – foglalta össze a záhonyi veterán, aki 2017. január 1-én, kevéssel 0 óra után tette meg sorsdöntő fogadalmát. – A lehető legegyszerűbb és legkézenfekvőbb fogyasztószert választottam, futni kezdtem, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy megvártam a tavaszt.



Nem volt konkrét célom, csupán abban állapodtam meg magammal, hogy a heti 2-3 alkalom mindegyikén megpróbálok lefutni legalább 5 kilométert, amivel nem is volt gond; olyannyira, hogy ezt egy idő után kevésnek éreztem. Ebben főszerepet játszott, hogy viszonylag hamar megtapasztaltam azt a bizonyos futóeufóriát, ami tényleg nagyon jó. A stressz elszáll, a lábam visz, és a táj úszik körülöttem. Nem mondom, hogy a rabjává váltam, de azt igen, hogy örömmel kaptam rá a 10 kilométer feletti távokra.

És jött a félmaraton.

– Amikor már nem okozott gondot 20 kilométer lefutása, beneveztem egy félmaratonra. Ez 2020 nyarán történt, és onnantól fogva viszonylag rendszeresen veszek részt különféle versenyek, elsősorban a Belügyminisztérium bajnokságain – mondta Szabó Viktor, aki két évvel ezelőtt a vármegyei csapat tagjaként első lett a BM Terepfutó Országos Bajnokságon. – Abban az évben még egyszer dobogóra állhattam a szabolcsi csapattal, miután a harmadik helyen végeztünk az Országos Rendőr Tisza-tó Körüli Futóbajnokságon.

A legnagyobb megpróbáltatás.

– Három évvel ezelőtt Kisvárda környékére költöztünk a családommal, és rákaptam a terepfutásra. Célul tűztem ki, hogy elindulok egy rangos versenyen, amire négy hónappal ezelőtt, ’24 októberében került sor. Ez a Panorama Trail volt, melynek hossza 47 kilométer, de az 1800 méteres szintkülönbség is kihívás a javából – idézte fel, és elmosolyodott.

– Megfordult a fejemben, hogy előbb a maratoni távot kellene lefutnom egy versenyen, de ez végül nem jött össze, mármint a verseny része. Remélem, nem tűnik nagyképűségnek, de edzés gyanánt futottam le 42,2 kilométert, amikor a Panorama Trailre készültem. Meglett az eredménye, mert a férfiak mezőnyében a 164 indulóból a 14. helyen végeztem, amivel most is nagyon elégedett vagyok.

Példamutató életmódváltó.

– A Záhonyi KSZH-nál mindenki tudja rólam, hogy a futást komolyan veszem, és egy kollegáról, Kántor Gábor főtörzsőrmesterről biztosan tudom, hogy a példámat látva kezdett el ő is futni. Erre is büszke vagyok, de elsősorban elégedett, hogy a régi formám visszanyertem. Amíg tudom, tartani szeretném, és versenyekre is fogok nevezni, mert azt is igazolhatom, hogy a futóeufória a célba érés pillanatában az igazi. Tudom ajánlani!

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG, PANORAMA TRAIL

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com