Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.Bár csak egy udvarias gesztusnak tűnik, mégis sokat elárul az emberről az, ha egy intéssel, biccentéssel vagy mosollyal megköszöni az autósoknak, hogy átengedték a zebrán. A pszichológia szerint azok, akik így tesznek, empatikusabbak, képesek beleképzelni magukat a másik helyzetébe és tudják, hogy az autóvezető döntést hozott, figyelt rájuk.

Ilyen szituációban a köszönés nem csupán udvariasság, hanem kapcsolatfelvétel, még akkor is, ha csak pár másodpercig tart.

Bár vannak, akik szerint ez a gesztus alárendeltségre utal, valójában tévednek, mert a pszichológia szerint, aki természetesnek veszi, hogy köszönetet mond, az biztos önmagában, nem fél kapcsolatba lépni egy idegennel és nem érzi úgy, hogy veszélyben lenne az önértékelése egy ilyen helyzetben.

Emellett sokszor magasabb társas érzékenységgel rendelkeznek, felismerik a társadalmi szabályokat, de azokat nem mereven, hanem emberi módon követik. Tisztában vannak azzal, hogy a közlekedés nemcsak szabályokról szól, hanem együttműködésről is.

A zebrán nem köszönő emberekre jellemző lehet, hogy szoronganak, gondolatban máshol járnak, vagy csak nem tanulták meg ezt a gesztus. A pszichológusok szerint sokan azért nem alkalmazzák az udvariassági formát, mert kerülik a szemkontaktust, aminek oka sok esetben a belső bizonytalanság vagy a túlterheltség.

A kutatásokból kiderült, hogy az ilyen mikrokapcsolatok (egy mosoly, intés) mind a két fél hangulatát javítja. Egy ilyen apró gesztus után mérhetően csökken a stressz és nő a kontrollérzet az emberekben.

Amikor tehát megköszönjük, hogy átengedtek a zebrán, akkor azzal azt üzenjük, hogy: észrevettelek, számítasz. Ez a mondat pedig nemcsak a forgalomban, hanem az élet szinte minden más területén is sokat jelent.

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

Dunning-Kruger-effektus

Dunning-Kruger-effektus

Mit jelent, hogyan ismerhető fel, miként kommunikáljunk azzal, akire jellemző a jelenség?

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Hét dolgot árul el rólad, ha nem harsog tőled a környék, amikor telefonálsz.

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Mi a havi életleckéd?

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az apró gesztus.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Érzelmi biztonságot jelent, ha nem érdekel a szülinapod

Érzelmi biztonságot jelent, ha nem érdekel a szülinapod

A pszichológia szerint az alacsony önértékeléssel bíró emberek ragaszkodnak az ünnepléshez.

Egy egész generációra gyakorolt negatív hatást a filmeket záró happy end

Egy egész generációra gyakorolt negatív hatást a filmeket záró happy end

A pszichológusok mutattak rá a boldog befejezés negatív hatásaira.

http://ujhazak.com