Érzelmileg nehézkes hétvégét hoz el számunkra a Mars-Uránusz-Hold T kvadrátja, mely változtatásra késztet minket

A Skorpió Holddal teljesülő Mars-Uránusz T kvadrát, különösen nehéz érzelmekkel és eseményekkel teli hétvégét hoz el számunkra. 



Egy erősen feszültséget okozó konstelláció rajzolódik ki az égen, mely már július végén éreztette a jelenlétét velünk. Kezdetben a leszálló Holdcsomópont kapcsolódott a Marshoz és az Uránuszhoz, most pedig a Hold is, így egy kivételesen erős T kvadrátot képeznek együttesen. A kvadrátok mindig erős feszültséget hoznak magukkal, ám nem ok nélkül. Azon fényszögek közé tartozik, mely rákényszerít minket arra, hogy megszabaduljunk attól, ami már nem szolgálja fejlődésünket és jólétünket, valamint erős gondolkodtatásra késztet, hogy megteremthessük azt az újat, ami valóban jó nekünk, amire valóban szükségünk van. Ez viszont azt jelenti, hogy elkerülhetetlen, hogy olyan szituációkba keveredjünk, vagy olyan dolgoknak intsünk búcsút, melyek számunkra kellemetlenek, akár fájdalmasak is. 

A helyzetet fokozza, hogy a Hold jelenleg a Skorpió jegyében jár, mely önmagában is egy nehézkes állás érzelmileg. Üzenete pedig kétségtelenül az, hogy nem menekülhetünk tovább és nem halogathatjuk azt, hogy szembe nézzünk a dolgokkal, melyek elöl eddig menekültünk. Minden, amiről eddig nem akartunk tudomást venni, most feltárul előttünk. Ami valójában nem értékes, csak mi gondoltuk annak, az elfog tűnni az életünkből. Noha valószínűleg csak később látjuk be, hogy ez volt a legjobb, ami történhetett, átélni mégis csak nehéz és olykor felemésztő lehet, ezért nagyon fontos, hogy türelemmel és empátiával forduljunk magunk és mások felé is ebben a közel két hetet lefedő időszakban.

Hozzászólások

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

http://ujhazak.com