Ezért jobb adni, mint kapni - az adakozás hatásai az életedre

Vajon tényleg jobb adni, mint kapni? A válasz igen, hiszen többet kapsz saját adásod által, mint az, akinek adakozol. 

Hogy mindenki szeret kapni, az tény és nincs is ezzel semmi baj. Valahányszor kapunk nem csak azért töltenek el jó érzések, mert esetleg megkaptunk egy adott tárgyat, vagy lehetőséget, hanem mert úgy érezzük fontosak vagyunk és becsülnek minket. Ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünket, ez is egy fajta visszajelzés nekünk, hogy igen is jók vagyunk, szerethetők. Adás során mi is pontosan ezeket a csodás érzéseket ébresszük fel azokban, akik tőlünk kapnak valamit. Amit azonban mi kapunk ilyenkor az adás által, az valami még különlegesebb és még csodálatosabb.

Nézzük hát hogyan hat ránk az, mikor adakozunk. 



Önértékelés: Ebből a szempontból kiemelkedően jó dolog adakozni. A tény az, hogy valami jót tettél, elismerést fog vonni maga után, mely egy igazi önbizalom tuning az ember számára. Nagyra becsülnek majd és ezáltal te is magadat, hiszen a jó szívű, kedves embereket mindenki szereti, ez alól pedig te sem lehetsz kivétel. 

Érzelmi fejlődés: Idő után képes leszel meglátni azt, hogy mikor van itt az ideje annak, hogy adakozz, avagy amikor tényleg szükség van rá és nem azért fogsz adakozni, hogy elérj vele valamit, hanem azért, mert úgy érzed ez most így a helyes. Ugyanis csak a tiszta szívvel történő adásnak van varázsa, mások lenyűgözésének, megvételének nincs, ez esetben a szíved üres maradna. 

Hála: A hála érzése sokkal gyakrabban fog téged megszállni, hiszen adni jó dolog és az a sok jó érzés, ami velejár szintén azt fogja elindítani benned, hogy hálás leszel, hogy ezt megtehetted, átélheted, hogy láthatod szándékod célt ért, és valóban nagy örömöt tudtál okozni ajándékoddal, vagy segíteni, adakozásoddal annak, aki már nagyon nagyon rászorult, 

Bőség érzése: Végül, aki ad, annak van is miből. Bármit is adj, még ha nincs is nagy pénzbéli értéke, akkor is azt fogod érezni, hogy bőségben élsz, hiszen képes vagy rá, hogy megoszd amid van, vagy egyszerűen továbbadd és ez nem azt fogja ébreszteni benned, hogy kevesebb lettél, vagy neked kevesebb van most már, hanem még több és több. 


(forrás: makemebetter)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com