Ezt hozza el számunkra a Jupiter a Halak jegyében - zuhanás, vagy szárnyalás?

2021.12.29-én a Jupiter belépett a Halak birodalmába és kisebb kikacsintásokkal, ott is fog maradni a 2022-es év során. 

Noha a 2022-es évünket nem csak a Jupiter fogja meghatározni, mégis leginkább ő fog dominálni, hiszen az egyetlen lassúmozgású bolygó, aki idén jegyet vált. Tavaly a Vízöntő jegyében lubickolt, ahonnan fejlődéssel, megújulással, modernizálással, előre lépéssel kapcsolatos feladatokat hozott el mindannyiunk számára, mind a személyes életünkben, mind kollektívan a világ számára is. A figyelmünket igen csak a jövőre fordította tehát. December 29-én belépett a Halak jegyébe és egészen május 11-ig ott is fog tartózkodni.

Ezt követően tesz majd egy kitérőt, majd október 28-tól - december 20-ig ismét visszatér oda. Ezekben a periódusokban tehát intenzíven érződni fog a hatása. 



A Halak jegyébe lépve, a Jupiter a figyelmünket befelé fogja fordítani. A hangsúly nem a külvilágra, hanem belső, lelkivilágunkra fog kerülni. Olyan élményekben, feladatokban lesz majd részünk, melyek hozzásegítenek minket ahhoz, hogy felismerjük mik is azok a dolgok, melyek gátolják fejlődésünket, céljaink elérését, a tovább lépést és a boldogság megélését. Nagy lelki és spirituális fejlődésen mehet át az, aki nem mond nemet a kihívásokra és hajlandó nyitottan, bizakodóan meglovagolni a felé tartó hullámokat. Aki azonban inkább elzárkózik ezektől a feladatoktól, igen kellemetlen élményeket élhet majd meg. A Jupiter ugyanis nem csak a pozitív oldalát erősíti fel a Halak jegynek, hanem a negatív oldalát is. Ez pedig a kétségbeesés, a szorongás, a káosz, mind lelki, mint testi téren. Érinti a káros szenvedélyek területét, a szorongásos problémákat, a függőségeket, mind például alkohol, drog, vagy lelki síkon párkapcsolati függőség. 

A döntés, ahogyan mindig, a mi kezünkben van. Mi döntjük el, hogy hajlandóak vagyunk-e szembe nézni mind azzal a csomaggal, melyek eddig lelkünkben cipeltünk. Mi döntjük el, hogy a fény, vagy a sötétség felé fordulunk-e, hogy meggyógyulunk, vagy tovább pusztítjuk magunkat és életünket, hogy szárnyalni, vagy zuhanni kezdünk. A Jupiter kifejezetten támogatja a sikereket és ebben a jegyben, a fent említett folyamatok sikerességét is kifejezetten támogatja. Aki tehát a magasba szeretne emelkedni, felszabadulni, az komoly segítségre számíthat. 


(forrás: boldsky)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com