Ha náthás vagy, ne vezess autót!

Náthásan vezetni egy gépkocsit egyenértékű a részeg vezetéssel.


Egy nemrég közzétett tanulmány szerint azoknak, akik náthásan vezetnek, lassúbb a reakcióidejük, mint azoknak, akik négNáthay korsó sört elfogyasztottak. A betegség miatt nemcsak az autó megállítása történik lassabban, hanem a követési távolság is nagyon lecsökken, ami balesetet idézhet elő.
Egy másik rizikófaktor: tüsszentéskor legalább 3 másodpercig nem nézik az utat a sofőrök – ami szintén balesetveszélyt hordoz magában.

 

Andy Smith, a cardiffi egyetem professzora – a tanulmány vezetője – szerint náthásan vezetni annyi, mit három vagy négy korsó sör után vezetni, amivel már átléptük a határt. A megfázásos tünetekkel küzdő embereknek lassúbb a reakcióidejük, mint a részegeknek.
Nátha esetén a reakcióidő 36 milliszekundummal lassul, ezzel szemben az említett mennyiségű alkohol elfogyasztása csak 15 milliszekundummal lassítja a reakcióidőt.
Sör
Míg nátha esetén a fizikai tünetek jól ismertek, a kutatók a betegségnek a mentális funkciókra gyakorolt hatását vizsgálták.
A három hónapig tartó vizsgálat során 50 náthás beteget vizsgáltak, és az eredményeket összevetették 50 egészséges emberével. A kutatás eredményei szerint a betegségben szenvedők ébersége csökkent, függetlenül a betegség súlyosságától.
Más tanulmányok szerint, amikor a szervezet küzd a fertőzésekkel, megváltozik egy sor kulcsfontosságú vegyi anyag szintje az agyban, ami befolyásolja a hangulatot, a memóriaműködést valamint a mozgáskoordinációt.

Smith professzor szerint azoknak, akik náthásan ülnek volánhoz, ismerniük kell e kockázatot.

Hozzászólások

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

Olvasd el a neked szóló elemzést!

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

http://ujhazak.com