Hátborzongató történetek a szomszédokról

Esőben láncfűrésszel darabolás, rejtélyes bűncselekmények és különös eltűnés is szerepel azokban a beszámolókban, amelyeket az internetezők osztottak meg a szomszédjaikról.Attól, hogy mások mellett élünk, esetleg jóban vagyunk velük, még nem tudhatunk mindet a szomszédjainkról. Ezt bizonyítják azok a különös történetek is, amelyeket a Buzzfeed felhasználói osztottak meg.

A zsákutcai bűncselekmény: A családommal 10 éves korom óta élünk egy zsákutcában, ahol csupán öt ház található. Az azokban lakókkal több, mint egy évtizede ismerjük egymást. A mellettünk lévő házban élő családdal évek óta jóban voltunk, az ott lakó gyerekekkel együtt nőttem fel, de különböző iskolákba jártunk.

Az egyik éjjel szirénázásra ébredtünk fel a családommal. Hallottuk, hogy egy rendőr parancsot ad az egész ház kiürítésére. Először azt hittük, hogy nekünk szól a felszólítás, de apám rájött, hogy a szomszéd családról van szó.

Láttuk, ahogy egymás után kijönnek a házból, feltartott kézzel, majd a rendőrök behatoltak az épületbe. Csak néztük, hogy a szomszédjaink bilincsben fekszenek a fűben, s akkor feltűnt, hogy az egyik fiújuk nincs ott. Öt év telt el, és azóta sem láttuk, ahogy azt sem tudtuk meg, hogy pontosan mi történt azon az éjszakán.” – ankataye

Esőben láncfűrésszel: Mindig is furcsának találtuk a mellettünk lévő szomszédokat, de az egyik este kimondottan rémisztő dolog történt náluk, ugyanis az esőkabátot viselő férfi műanyag lepedőt akasztott fel a zuhogó esőben, majd valamit láncfűrésszel darabolt fel. Soha nem jöttem rá, hogy mi volt az, de az biztos, hogy mindenki megrémült tőle a házunkban” – aypooklesssss

A rejtélyes szomszéd: Az egyik este úgy döntöttünk az anyukámmal, a nagynénémmel és a testvéreimmel, hogy moziestet tartunk, de közben elaludtunk. Hajnali 3 óra előtt 10 perccel arra ébredtünk anyukámmal és a nagynénémmel, hogy zörögnek az edények és a serpenyők, valamint lépteket hallottunk a ház körül.

Néhány perc múlva ezek megszűntek, de aztán suttogást hallottunk az ablakon kívülről. Anyukámmal kinéztünk az ablakon, ám nem láttunk senkit. Zaklatottan bújtunk vissza az ágyba, amikor váratlanul nehéz lépéseket hallottunk a lépcsőn.

Akkor már mind egymáshoz bújtunk, mikor a lépések a szoba közelébe értek és megálltak az ajtónál. Néhány másodperc múlva az ajtó kinyílt, majd gyorsan becsukódott. Ami különös volt, hogy a lépéseket nem hallottuk újra. Kihívtuk a rendőrséget, akik átkutatták a házat és a környéket, majd előállították a szomszédunkat, aki a házunkban járt.” – reginaraona

A fiú, aki eltűnt: Úgy 13 éves lehettem, amikor a testvéreimmel láttuk, hogy egy család költözik a házba az utcánkba. Az egyik fiú nagyjából annyi idős lehetett, mint mi, ezért megkérdeztük, hogy akar-e velünk bandázni.

A következő három napban együtt lógtunk. A negyedik napon nem találkozhattuk, úgyhogy abban maradtunk, hogy majd a következő nap megint összejövünk. Ennek megfelelően átmentünk hozzá a bátyámmal.

Mikor bekopogtunk, akkor az egyik szomszéd meglátott minket, és azt mondta, hogy senki sem lakik ott, pedig mi láttuk, hogy a fiú abba a házba ment be. A mai napig nem jöttünk rá, hogy mi történt.” – StevopostAz ember, aki az éggel beszélt: Egyetemista koromban volt egy idősebb férfi szomszédom, aki minden éjjel kint volt, amikor az autómhoz mentem. Az esetek többségében az eget nézte, és valamiféle walkie-talkie-t tartott a kezébe. Csodáltam, amiért mindig keres valamit és figyel.” – Alliejo

A rosszul elsült vicc: Amikor az egyik délután hazamentem, azt láttam, hogy a szomszédom ásott egy hatalmas lyukat a hátsó udvarába. Mikor tréfásan megkérdezem, hogy holttestet készül-e elrejteni, akkor ő a legkomolyabb arcával visszakérdezett, hogy miért mondom ezt. A mai napig nem tudom, hogy végül mire használta a kiásott gödröt, de egyértelmű, hogy ezek után meg sem kérdeztem tőle.” – christinablake44

Az aranyalmák esete: Rögtön azután, hogy beköltöztem a házba, arra ébredtem hajnali 2 órakor, hogy valahol fúrnak. Ez hetekig így ment. A házam kétszintes volt, úgyhogy a hátsó ablakból ráláttam a szomszédjaim mindkét udvarára.

Négy embert láttam, ahogy körbeállva lyukat fúrnak a hátsó udvar földjébe. Ezt hetente legalább egyszer megtették. Ők az éjszaka közepén vágták a „gyepet”, de nem volt fű az udvarukon, csak föld. Miután kiköltöztek, új szomszédok érkeztek, akikkel egy grillezésen találkoztunk.

Elmondták, hogy a beköltözés után kamerahuzalokat találtak az egész házban, még a fürdőszobákban is, valamint kis arany műanyagalmákat rejtettek el mindenhol, a ház köré temetve, a falakba rejtve, a padláson, a szellőzőnyílásokban és a csövekben.

Több száz volt belőlük, és valószínű, hogy az udvaron is azokat temették el. Nagyon szeretnék rájönni, hogy mi volt annyira fontos ezekben a műanyag aranyalmákban.” – elizgibb

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Mi és miért történhet meg veled újra?

Ezt a változást hozhatja 2025!

Ezt a változást hozhatja 2025!

Új munkát, második esélyt vagy valamilyen más változást hoz az életedbe az esztendő?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

http://ujhazak.com