Hódít a Color Walk

A meditációnál is hasznosabb az új trend.Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a „Color Walk” trend, aminek célja az, hogy ahelyett, hogy csak rohannánk egyik helyről a másikra, vagy a telefonunkat néznénk séta közben, inkább figyeljük meg a környezetünk színeit.

 

A meditációnál is hasznosabb új módszer lényege az, hogy amikor elindulunk sétálni, akkor válasszunk egy színt, majd az út során tudatosan figyeljünk minden tárgyra, ami a választott színt tartalmazza.

 

Például, ha a kéket választjuk, akkor gyaloglás közben figyeljük a kék kerítéseket, postaládákat, autókat, háztetőteket, vagy akár magát az eget. A gyakorlat azért hasznos, mert segít elmélyülni a pillanatban, kiszakít a gondolatok rabságából, és segít észrevenni a szépséget a hétköznapi részletekben.

 

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy inkább stresszt okoz a színekre való „vadászat”, ám ez nem igaz, ugyanis kimondottan pihentető és felszabadító élményt nyújt a „Color Walk”. A pszichológusok szerint az új trend nemcsak játék, hanem egyfajta mindfulness technika is, ami csökkenti a stresszt, javít a hangulaton és növeli a kreativitást.

 

A bárhol és bármikor elvégezhető „Color Walk” lehet egyéni élmény, de remek közös program is a barátokkal, családtagokkal, akár a gyerekekkel is. Természetesen akár dokumentálhatjuk is a színvadászatot, ezzel egyfajta vizuális naplót létrehozva.

 

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Halottak napi jó tanácsok

Halottak napi jó tanácsok

Így könnyítheted meg a megemlékezést.

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Mire lenne szükséged még az idén?

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

Mit árul el az, hogy milyen bögréből szeretsz inni?

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Vidd ki a hálószobából a mentális terhet jelentő eszközöket!

Lábfej-teszt

Lábfej-teszt

Milyen ember lehetsz a lábujjaid formája alapján?

Októberi fejlődés

Októberi fejlődés

Miben kellene változnod a hónapban?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Így hozhatod ki a legtöbbet a hónapból!

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Melyik üveget választod?

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

A hollandok egy több évszázados szokással lazítanak a nap végén.

Szeptemberi borúlátás

Szeptemberi borúlátás

Mi hozhat negativitást az életedbe?

http://ujhazak.com