Így hat ránk az Uránusz retrográd tranzitja a következő 5 hónapban

Az Uránusz hátráló mozgásba kezd a Bika jegyében és a következő 5 hónapban komoly kihívásokkal állít szembe minket. 



A Bika jegyében járó Uránusz hamarosan hátráló, az az retrográd mozgásba fog kezdeni. A következő 5 hónapban számonkéri rajtunk az elmúlt hónapok tanításait.

Aki hajlandó volt felmérni a helyzet súlyosságát és önszántából elkezdett változtatni, annak nem kell tartania komoly nehézségektől, azonban, akik még mindig a régi, elvavult és káros szokásokhoz, értéknek tűnő dolgokhoz, gondolkodásmódhoz ragaszkodnak, azoknak sok kellemetlenséggel kell szembenézniük. Mivel a Bika jegyében jár a planéta, így az anyagi életünk, az ingóságaink, a javaink, a vagyonunk, az érzelmi életünk, a stabilnak hitt dolgaink kerülnek majd terítékre. 

Az Uránusz egy pillanat alatt képes káoszt teremteni. Akár csak a derült égből villámcsapás, úgy jelenik meg életünkben és nullára lerombol bármit, amiről úgy gondolja, hogy már idejét múlt. Az elmúlt hónapokban szinte a csapból is a figyelmeztetése, tanításai folytak, most pedig készen áll rá, hogy leellenőrizze azt, hogy mennyire vettük komolyan és vajon önszántunkból felvállaltuk-e azt, hogy előrelátóan és felelősség teljesen változtatunk. Amennyiben nem, segíteni fog a sajátos hirtelen, sokkoló módszereivel. Retrográd tranzitja előtt van még néhány napunk rá, hogy átgondoljuk, hol van nagy szükség a reformra az életmódunkban, mi az, ami valóban érték és mi az, ami nem, ha ez nem sikerül, majd az Uránusz mutatja meg számunkra.

Hozzászólások

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

http://ujhazak.com