Így lépj kapcsolatba az angyalaiddal - egyszerű lépések egy magasabb rendű kapcsolat megtapasztalására

Mikor kapcsolatot próbálunk teremteni az angyalokkal, valójában saját magunknak segítünk abban, hogy érzékelhessük fizikailag is őket, hiszen az angyalok mindig körülöttünk vannak. 


Nem az angyaloknak van szükségük módszerekre ahhoz, hogy érzékelhessük őket, vagy találkozhassunk velük. Mivel számukra nem létezik se tér, se idő, így lehetőségük nyílik arra, hogy egyszerre, egy időben mindenhol ott lehessenek. Nem úgy, mint mi. A földi élet ugyanis, azzal jár, hogy fizikai testünk ebben meggátol minket. Mindemellett elménk számára nehéz megérteni mindazt, hogy ott vannak személyek körülöttünk, akiket valójában nem is láthatunk, nem is hallhatunk, nem tapasztalhatunk szinte semmilyen formában. A szertartások tehát valójában számunkra szükségesek, ezzel egy másik rezgésszintre emelkedve, hogy könnyebben átadhassuk magunkat a különös élményeknek. Nézzük, hogyan érheted el, hogy jobban átéld az angyalokkal való kapcsolatod. 



1.Ima és meditáció: Ennek a két tevékenységnek erősen rezgésszint emelő hatása van, melyről egyébként már tudományos vizsgálatok is készültek.

Fontos azonban, hogy számodra az fog működni, amelyikkel jobban tudsz azonosulni. Ha ugyanis csak erőlteted, anélkül, hogy jobban éreznéd magad tőle, akkor épp az ellenkezőjét fogod elérni. Ha szeretsz imádkozni, legyenek olyan imáid, melyekben az angyalokhoz fohászkodsz és kéred őket, hogy segítsenek abban, hogy érezd őket. Ha meditálni szeretsz, akkor pedig meditáció közben kérd őket erre, ha már jól megy a vizualizálás, akkor intenzív élményekben lehet részed. 

2.Gyertya és füstölő: Ahhoz, hogy elméd még inkább ráhangold az emelkedésre, használj gyertyát, vagy füstölőt. Ezek segítenek abban, hogy elcsendesülj, növelik a koncentrációs képességed. Gyertyából válassz olyat, amit kifejezetten angyal hívó gyertyaként tudsz használni. A füstölők széles választékából pedig szintén tudsz olyan választani, mely kifejezetten angyalhíváshoz, vagy mély meditációhoz készült, de jó erre a célra a fehér zsálya, vagy a tömjén is. 

3.Szenthely: Akinek a vallása lehetővé teszi, eljár templomba, vagy valamilyen gyülekezetbe. Azonban nagyon sokan vannak, akik úgy érzik, hogy nem tudnak, vagy nem szeretnének egyetlen vallás korlátai közé beszorulni, így inkább a maguk útját választják. Ez nem jelenti azt, hogy nem szükséges egy szenthely. Otthonodban, egy sarokban akár, érdemes kialakítani a saját kis szentélyed. Csinálhatsz egy kis oltárt és természetesen ülőhelyet, ahol az imáid, meditációid csinálhatod. Tovább fokozhatod a hely rezgésszintjét, ha tartasz itt gyertyákat, füstölőket, ezoterikus dísztárgyakat, akár könyveket. 

4.Természet ereje: Sokan lebecsülik egy egyszerű erdei séta erejét, ami nagy kár. A természetben ugyanis sokkal könnyebb kapcsolódni a spirituális lényekkel. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy csak a természetben lehet földelni. Ott automatikusan megtisztulnak energiáit, megszabadulsz a negatív, lehúzó sallangoktól és könnyen átérezheted föld anya szeretetét is, ahogy a friss levegőn sétálsz. Ha itt végzed imáid, meditációid, vagy elmélkedéseid, még nagyobb sikerre számíthatsz. 

5.Levél: Vannak, akiknek kell, hogy kissé emberibbé tegyék ezt az egészet, erre pedig egy remek módszer a levél írás. Ha úgy érzed, kapj elő egy papírt és írj levelet az angyaloknak. Ez lehet egy kérés, egy szándék, vagy egyszerűen egy hála levél. Ha kész van a levél írással, akkor tartsd a gyertyalángjába a levelet és figyeld, ahogy a füst tovaszáll, továbbítva az üzeneted az ég felé. 


(forrás: gostica)

Hozzászólások

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Mire lenne szükséged?

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

http://ujhazak.com