Illatos fürdővel a téli hideg ellen

Házilag készített fürdősóval kényeztethetjük a testet és a lelket.bath2A téli hidegben nincs is jobb annál, mint elmerülni egy kádnyi meleg vízben. A testet és a lelket gyógyító fürdősókat boltokban is megvehetjük, ám a legjobb hatást akkor érhetjük el, ha házilag készítjük el ezeket, amiket még a szépségápolásban is bevethetünk.

Menta: Tökéletes választás a feltöltődéshez, hiszen elég csak belélegezni az illatát, hogy felébredjen az elménk, és átjárjon minket az energia.

A menta a testnek is jót tesz, mert a fejfájást és a migrént is képes csökkenteni. Ehhez elég annyi, hogy belélegezzük a borsmenta illatát, vagy bedörzsöljük vele a homlokunkat.

A szépségápolásban a zsíros bőr kezelésében, pattanások ellen alkalmazhatjuk.

A mentás fürdősót úgy készítsük el, hogy 2 csésze Epsom-sót keverjünk össze 2 maréknyi friss mentalevéllel vagy 1 evőkanál borsmenta-tealevéllel. Dörzsöljük a leveleket a sóhoz, hogy felszabaduljon belőle az olaj. Vegyünk elő egy jól záródó dobozt, amibe tegyük a keveréket. A fürdésnél vegyünk ki belőle egy evőkanállal, amit tartsunk a folyó víz alá, majd 10 percig lazítsunk a kádban.

Kamillás-tej: Egyrészről ellazítja az elmét és csökkenti a feszültséget. Másrészről a kamillának antibakteriális hatása van, ami csökkenti a megfázás tüneteit, csillapítja a köhögést. A kamillás-tej a szépségápolásban is hatásos, mert a tejben lévő anyagok táplálják a száraz bőrt, illetve simává teszik a testet.

A fürdősót készítsük el úgy, hogy tegyünk egy evőkanál kamillateát és egy evőkanál tejport egy nagyobb gézkendőbe, kössük össze, majd tegyük a fürdővízbe, amiben 15 percig üljünk.bathCitrom: Élénkítő hatású, hangulatfokozó a citromolaj, ami a koncentrációban is segít, mert élesíti a memóriát. A testnek is jót tesz a citromolaj, mert antiszeptikus és gyulladáscsökkentő hatása megszünteti a bőrirritációt, viszketést. A szépségápolásban természetes savtartalma miatt használják a bőr leradírozásához, amivel eltüntethetjük az apró egyetlenségeket.

A fürdőt készítsük el úgy, hogy vegyünk elő egy jól záródó dobozt, öntsünk bele egy csésze édesmandula-olajat, majd adjunk hozzá 4-6 darab citrom lereszelt héját, és rázzuk össze. Hagyjuk egy éjszakát állni! Amikor fürdünk, akkor öntsünk egy evőkanállal a fürdővízbe, majd 10 percig élvezzük az illatos vizet.

Levendula: Kiváló a stressz csökkentésére, mert ellazítja az idegrendszert. A levendula a testnek is jót tesz, mert a benne található gyulladáscsökkentő anyagok felfrissítik és gyógyítják a sajgó izmokat, sőt, a felső-légúti betegségek, és a homloküreg-gyulladás kezelésében is hatásos, ha párologtatóba tesszük.

A szépségápolásban a sejtek újraépülésében segít a levendulaolaj, emiatt az ekcéma kezelésére, sérülések és kötőszöveti-tágulatok csökkentésére használják.

A levendulás fürdőt úgy készítsük el, hogy keverjünk össze egy evőkanál szárított levendulát két csésze Epsom-sóval, majd tegyük be egy jól zárható dobozba. Amikor fürdünk, akkor tegyünk egy evőkanállal a meleg vízbe, majd 10 percig relaxáljunk a kádban.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com