Ismerd meg a tavaszi személyiségedet!

A neked legjobban tetsző életkép árulja el, hogy milyen vagy tavasszal.

Egy német pszichoanalitikus csoport állította össze az alábbi személyiségtesztet, amiben hat életkép jelképezi a különböző személyiségtípusokat és azt, hogy kinek mit jelent a tavasz. Ha szeretnéd tudni, hogy milyen a tavaszi személyiséged, akkor csak válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legjobban tetszik, és amelyről úgy érzed, hogy az szimbolizálja számodra a leginkább a tavaszt, majd olvasd el a neked szóló jellemzést!1. Segítőkész és gondoskodó: Ha az első kép mellett döntöttél, akkor a német pszichoanalitikus csoport szerint ez azt árulja el rólad, hogy együtt érző, jószívű személyiséggel megáldott ember vagy egész évben, de tavasszal valahogy a szokottnál is jobban tisztában vagy azzal, hogy milyen törékenyek az emberek.

Ebben az évszakban úgy érzed, hogy mindennek és mindenkinek szüksége van egy kicsit több gondoskodásra és támogatásra, ami alól te sem vagy kivétel. Esetedben szinte mindent a szívedre hallgatva teszel, és igyekszel helyesen cselekedni.

Rád egyáltalán nem jellemző a haragtartás, ezért könnyen megbocsátasz, ha megbántanak, és soha senkiben sem kételkedsz. Ahogy a világon mindenki, úgy te is érzel néha lelki fájdalmat, és te is szenvedhetsz érzelmi sérülést, de még ebben az esetben is próbálsz optimista maradni, mert hiszel abban, hogy túl sok szép dolog van a világban ahhoz, hogy feladd a reményt.

2. Aktív és tevékeny: Ha az összes kép közül a második tetszett meg a legjobban, akkor a német pszichoanalitikus csoport szerint neked elég egyet szippantani a reggeli friss, hűs tavaszi levegőből ahhoz, hogy készen állj az előtted álló napra.

Rajongsz ezért az évszakért, amiről nagyon jól tudod, hogy a megújulás és az új kezdet időszaka. Téged egész évben lelkessé tesz egy új projekt vagy célkitűzés, de tavasszal még izgatottabban várod, hogy belevágj valamibe.

Szinte állandóan elfoglalt vagy, de ettől még odafigyelsz arra, hogy mindig legyen időd arra, hogy kicsit kiszabadulj, megszagold a friss illatú virágokat. A választásod alapján mindig a jelenben élsz, és igyekszel helyesen cselekedni.

Te akkor érzed úgy, hogy egyensúlyban van az életed, ha minél több a dolgod, de ennek ellenére soha nem égsz ki és mindig mindenre jut elég erőd.

3. Színes egyéniség: Ha úgy döntöttél, hogy a harmadik kép tetszik a legjobban és számodra az szimbolizálja igazán a tavaszt, akkor a német pszichoanalitikus csoport szerint jellemző rád, hogy a saját magad körül látott dolgokból merítesz erőt és inspirációt, ez pedig tavasszal a legigazabb rád.

Imádod az évszak összes színét, és számodra nincs is annál jobb, mint egyszerre táncolni, futni, énekelni vagy csak csavarogni egy gyönyörű tavaszi napon. Rólad az is elmondható, hogy állandó kapcsolatban vagy a téged körülvevő világgal, tele vagy szenvedéllyel, és szinte bármi izgalomba hozhat, ami körülötted zajlik. Megítélésed szerint az élet szép, és bármikor hajlandó vagy tenni azért, hogy még szebb legyen.

4. Visszavonuló és magányos: Ha a negyedik kép nyerte el a tetszésedet, akkor a német pszichoanalitikus csoport szerint ez azt árulja el rólad, hogy magányos, szelíd, csendes, előítéletektől mentes személyiséggel megáldott ember vagy.

Téged a tavasz legcsendesebb, legnyugodtabb pillanatai tesznek boldoggá, amikor a világ még csak ébredezni kezd. Nagyon szeretsz minél több időt egyedül tölteni, és akkor tudsz a leghatékonyabban dolgozol, ha a saját tempódban haladsz.

Rólad az is elmondható, hogy képes vagy meglátni és értékelni az élet minden kis részletét, amit félrevonulva kielemzel és átgondolsz. Ennek köszönhetően találod meg a belső békédet és kényelmedet.

Mindemellett nagyszerűen boldogulsz az üzleti és magánéleti káosszal, de csak abban az esetben, ha van elég időd ennek rendezésére.5. Társas lény: Ha úgy döntöttél, hogy az ötödik kép a legszebb, akkor a német pszichoanalitikus csoport szerint ez azt árulja el rólad, hogy imádod, hogy része lehetsz a világnak, rajongsz a természetért és nagyon szívesen töltöd az idődet a szabadban.

Bár számodra minden évszak ugyanolyan fontos, mégis azt te is elismered, hogy a tavaszban van valami különleges. Az évszaknak főleg az első pillanata, így az első virágzás, első madárcsicsergés, első zöldségek íze tesz boldoggá.

A hosszú tél után újra felébred a világ, és ha lehet, akkor te sem maradsz ki a zsongásból, és igyekszel semmit sem kihagyni.

6. Örök álmodozó: Ha számodra az utolsó lap szimbolizálja leginkább a tavaszt, akkor a német pszichoanalitikus csoport szerint határtalan fantáziával megáldott személyiség vagy, ezért képes lennél egész nap álmodozni, ha megtehetnéd.

Nagyon szívesen utazgatnál a múlt és a jelen között, de akár egy teljesen új világot is felfedeznél, ha ahhoz kapsz kedvet. A tavaszi élményeid és tapasztalásaid kicsit intenzívebbek másokénál, ezt pedig csak fokozzák a színek, hangok, illatok és érzések.

A választásod alapján az is jellemző rád, hogy úgy gondolod, hogy nincs jobb annál, mint felébredni egy mesés tavaszi reggelen, de amíg nem jön el az évszak, addig jobb lenne aludni és a tavaszról álmodni.


(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Internetes beszámolók a legkínosabb, legviccesebb karácsonyi ajándékokról.

http://ujhazak.com