Jobb a szex, ha karcsú a nő?!

A világegyetemben mindig a karcsú alakra vágyott az összes nő.


Talán azért mert ő úgy szebbnek látta magát, vagy mert a párjának akart megfelelni. Találgatni persze mindig lehet, de most a kutatók adnak konkrét választ a kérdésre: Miért kelnek el könnyebben a karcsú nők?!

karcsúnő

Egy skót kutatócsoport évek óta foglalkozik a témával, és azt a következtetést szűrték le, hogy annak a férfinak, akinek a partnerének karcsú a dereka, sokkal kevésbé kielégítetlen, és töredékének vannak merevedési panaszai.

Korábbi kutatások igazolják, hogy a férfiak több mint fele a karcsú nőket jóval vonzóbbnak találja, mint a ducibbakat. Ez nagy valószínűséggel azért lehet, mert evolúciós szintem így vannak beprogramozva, hogy a túlsúlyos embereket egy komoly betegség gyanújával párosítsuk.

A felmérés során 700 35 és 56 év közötti nőt valamint férfit vizsgáltak az Erektillis Funkció Nemzetközi Mutatójának segítségével, és rögzítették azt is, hogy milyen rendszerességgel esik meg a párok között nemi aktus.

Az eredményekből jól látható, a legjobban teljesítőknek a fiatalabb korosztálynak is a fiatalabb korosztályból van partnere, és többnyire vékony a derekuk. Ők voltak szexuálisan a legkielégültebbek.

A kutatásból az is kiderült, hogy a másik nemre is igaz a tény, miszerint azoknak a férfiaknak, akik széles derékkal rendelkeztek, sokkal alacsonyabb volt a kielégültségi szintjük.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

A pszichológusok szerint nem a nagy fogadalmak, hanem apró döntések formálják az életünket.

Halottak napi jó tanácsok

Halottak napi jó tanácsok

Így könnyítheted meg a megemlékezést.

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Mire lenne szükséged még az idén?

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

Mit árul el az, hogy milyen bögréből szeretsz inni?

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Vidd ki a hálószobából a mentális terhet jelentő eszközöket!

Lábfej-teszt

Lábfej-teszt

Milyen ember lehetsz a lábujjaid formája alapján?

Októberi fejlődés

Októberi fejlődés

Miben kellene változnod a hónapban?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Így hozhatod ki a legtöbbet a hónapból!

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Melyik üveget választod?

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

A hollandok egy több évszázados szokással lazítanak a nap végén.

http://ujhazak.com