Káros szokások, amikről sürgősen le kell szoknunk

A következő dolgok közül biztos, hogy legalább egyben bűnösök vagyunk.chewingNem élhetünk hibátlanul, hiszen a világon senki és semmi sem tökéletes. Vannak azonban olyan szokások, amelyek esetében nem takarózhatunk azzal, hogy mindenkinek van egy kis hibája.

A következő hat dolog olyasmi, amelyen mindenképpen változtatnunk kell, mert hosszú távon nem egészségesek.

A körömrágás: Ne is próbálkozzunk azzal mentegetőzni, hogy csak a bőrt rágjuk a körmünk mellett, mert mind a két szokás káros, hiszen nagyon sok kórokozó juthat a szánkba, miközben rágjuk a körmünket, vagy a bőrt.

A körömrágásnak az az oka, hogy nem vezetjük le a bennünk felgyülemlett stresszt, tehát ezt a szokást elhagyhatjuk azzal, hogy rászokunk a sportolásra, meditálásra, keresünk egy új hobbit, vagy megtanulunk relaxálni. Nők esetében a leszokást nagyban segíti, ha azzal a keserű körömlakkal festik ki a körmüket, amit kifejezetten erre a problémára fejlesztettek ki.

Megnyomjuk a szundi gombot: Úgy gondoljuk, hogy a világ legjobb dolga az, hogy a telefon ébresztőjén megnyomhatjuk a szundi gombot, és nyerhetünk 5-10 perc lustálkodást.

Ezzel azonban csúnyán kiszúrunk a szervezetünkkel, mert a rövid, felületes visszaalvásoknak semmi hatásuk sincs.

Amikor megszólal az ébresztő, akkor azonnal keljünk fel, hiszen így nyugodtan megreggelizhetünk, elkészülhetünk, és kényelmesen elindulhatunk otthonról. Ha azonban nyomkodjuk a szundi gombot, akkor kapkodni fogunk, és jókedv helyett, idegesen kezdjük a napot.

smartphoneEgyszerre akarunk leszokni mindenről: Tipikus januári probléma, hiszen szilveszterkor megfogadjuk, hogy idén a cigiről, alkoholról, és minden más, káros szokásról leszokunk, és ezt úgy képzeljük el, hogy egyik napról a másikra sikerülni fog.

Ez talán egy napig sikerül, de másnap újra engedünk a kísértésnek, mert az emberi természet ragaszkodó fajta. Ha egyszerre több dologról akarunk leszokni, akkor hatalmas nyomás alá helyezzük magunkat, ezért állítsunk fel fontossági sorrendet, és egyszerre csak egy dologról szokjunk le. Ezzel a lehető legminimálisabbra csökkentjük a visszaesés kockázatát.

A mobil folytonos nyomkodása: Régi szép idők, amikor a mobillal csak telefonálni lehetett, ezért könnyű volt letenni azt! Ma viszont egy okostelefonnal internetezhetünk, filmet nézhetünk, játszhatunk, és még millió másik alkalmazást használhatunk. Ebből következik, hogy nagyon könnyű percenként nyomkodni a telefont.

Természetesen nem kell erről véglegesen leszoknunk, ám nem árt tudnunk, hogy mennyi értékes percet vesztegetünk el ezzel, főleg, ha társaságban vagyunk. Próbáljuk meg letenni az okostelefont, és éljünk a valóságban!

Nappal éhezünk, este habzsolunk: Hajlamosak vagyunk arra, hogy napközben nem eszünk, mert úgy gondoljuk, hogy az evésre fordított idő csak naplopás, és sokkal jobb, ha inkább megcsinálunk egy-két feladatot.

Az egész napos éhezés odavezet, hogy estére egy egész lovat meg tudnánk enni. Ha ezt hosszú távon csináljuk, akkor az anyagcserénk ritmusa felborul, és a szervezetünk nem fogja tudni, hogy mit csináljon a hirtelen megkapott nagy mennyiségű étellel.

Előfordulhat, hogy vésztartaléknak elraktározza, mert lehet, hogy másnap is éhezést tervezünk, ami csak szerintünk egészséges. Ha nem szeretnénk végleg tönkretenni a szervezetünket, akkor együnk naponta négyszer-ötször kisadag ételeket.

sb10064859h-001A haj piszkálása: Mindent elmond a lelki állapotunkról az, hogy milyen gyakran és hogyan nyúlunk a hajunkhoz. A kívülálló lehet, hogy azt a következtetést vonja le ebből, hogy hiúk, vagy ártatlanok vagyunk.

A nők legtöbbször akkor piszkálják a hajukat, ha feszültek, ezért lazítsanak, gondolkodjanak pozitívan, ha azon kapják magukat, hogy folyton a hajukkal babrálnak.

Ezt a káros szokást azért is el kell hagyni, mert növeli a hajvégek töredezésének kockázatát, és fokozhatja a faggyútermelést, amitől zsírosabbak lehetnek a hajszálak, ráadásul előfordulhat, hogy mások téves következtetéseket vonnak le abból, hogy a hajunkat piszkáljuk.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com