Kevesebb tésztát esznek az olaszok

Több mint tíz kilóval csökkent az olasz családok éves tésztafogyasztása az utóbbi majdnem tizenöt év alatt - derült ki egy tésztagyár által készített felmérésből.

bolognai_spagetti

Az olaszok 51 százaléka a hízástól való félelmében mondott le a korábbi tészta mennyiségről; 24 százalék azért, mivel szerinte a tészta elkészítése túl sok időt vesz igénybe, főleg akkor, ha szószt is kell hozzá főzni.

A felmérés szerint "a makaróni már nem vonzza az olaszokat". 1999-ben az olasz családok évente 42,9 kilogramm tésztát fogyasztottak, 2005-ben majdnem 40 kilogrammot és ez az adag idén májusra 30,9 kilogrammra csökkent - írta a La Repubblica olasz napilap.

A mediterrán diétában bekövetkezett fordulatot a szakértők szerint a táplálkozási szokások megváltozása okozta: "nem gasztrodivatról van szó, hanem arról, hogy az olasz család egyre inkább otthonán kívül ebédel, és ezért gyorsan ehető ételeket fogyaszt. A háziasszonyok is sietve főznek egyre több félkész, fagyasztott ételt használva, melyekhez még a tésztánál is kevesebb idő kell" - hangoztatta Giuseppe Morici, a Barilla csoport nemzetközi marketing igazgatója a La Repubblicának.

Morici hozzátette, az olaszok évtizedekkel ezelőtt sokkal több tésztát ettek, most mégis több a túlsúlyos. A felesleges kilókat a helytelen táplálkozás, nem a tészta okozza - hangoztatta.

Több mint kétszáz tésztafajta létezik Olaszországban, ahol évente 3,3 millió tonna tésztát gyártanak. Ebből 1,8 millió tonnát exportálnak.

MTI

Hozzászólások

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

Olvasd el a neked szóló elemzést!

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

http://ujhazak.com