Mit tartogat számodra az élet?

Tudd meg, hogy mire számíthatsz a jövőben!

Ha kíváncsi vagy, hogy az eddigi életed alapján milyen folytatásra számíthatsz, akkor erre választ kaphatsz, ha a megérzéseidre hallgatva, választasz egy lapot az alábbi öt közül, majd elolvasod a döntésedhez tartozó jóslatot.1. Kártya: Az első lap alapján harmonikus élet, sok-sok boldogság és a vágyaid valóra válása a sorsod. A jövőben arra is számíthatsz, hogy találkozol valakivel, aki megbecsül és az életed állandó tagjává fog válni. Az álmaid valósággá fognak várni, de ehhez az kell, hogy türelemmel várj!


Az általad választott kártyalap alapján neked már mindenben volt már részed az életben, tehát szerettél, megbocsátottál, harcoltál, feladtál, sírtál és győztél, de ezek már mind a múlté. Régen akadt olyan időszak, amelyben vihar dúlt a lelkedben, de ma már képes vagy az igazi boldogságra.

Most már tudod, hogy először önmagaddal kell jóban lenned, ha harmonikusan akarsz élni a környezeteddel. Intelligens, jó memóriával megáldott ember vagy, ám mégis nehezen koncentrálsz az aktuális feladatodra.

Hajlamos vagy egyszerre több feladatba belevágni, ugyanis elég határozott, nagy akaraterővel megáldott személy vagy, aki szereti a veszélyt, a rizikót, az újat és a szabadságot. Jó szívű, az ígéreteinek mindig eleget tenni igyekvő ember vagy.

2. Kártya: Ha a második lapot választottad, akkor ez azt árulja el rólad, hogy gyűlölöd a hazugságot és a hazug embereket. A környezeted számára példakép vagy. Mindez arra utal, hogy a sorsod az, hogy sikerül elérned a meglepetésekkel teli, mesés életet, amiben semmiből sem szenvedsz hiányt.

Ezt a jövőt nemcsak az erődnek köszönheted majd, hanem annak is, hogy képes vagy harcolni az álmaidért, amiket így sikerül megvalósítanod. Az általad választott kártyalap arra kér, hogy légy még kicsit türelmes, mert hamarosan mindez valóra válik!

3. Kártya: A harmadik kártyalap alapján elmondható rólad, hogy szeretnéd szép dolgokkal ellensúlyozd az eddigi rosszakat, valamint vágysz valakire, aki igazán megérdemel téged, és aki mellett boldog lehetsz.


Emellett nagyon szeretsz kitűnni a tömegből, imádod megmutatni a környezetednek, hogy mire vagy képes, még akkor is, ha ehhez akadályokat kell legyőznöd. Pontosan tudod, hogy ki tart ki melletted, ki szeret, ki érdemli meg a segítségedet, mert a korábbi kudarcaid során megtanultad, hogy hogyan olvass a sorok között. Habár túltetted magad a múlt csalódásain, mégis előfordul, hogy a múlt emlékei kísértenek.

4. Kártya: Az általad választott kártyalap szerint előfordul, hogy arra kell rájönnöd, hogy te vagy önmagad legjobb barátja, és egyáltalán nem rossz az egyedüllét, hiszen az ember akkor is érezheti magát magányosnak, ha vannak körülötte mások.

Aki veled van, az szerencsésnek érezheti magát, mert isteni küldetésed van a világon. Emellett mindig rád irányul a figyelem, valamint képes vagy a különféle helyzeteket a saját javadra fordítani. Te arra is képes vagy, hogy úgy válj mások mindennapjainak állandó részévé, hogy ez bennük nem is tudatosul. Tökéletes harmóniában élsz magaddal, amiből semmi sem tud kizökkenteni. A visszautasítástól nem félsz.

A kártyalapod szerint sikeres, erős, jó lelkű, érzelmekkel teli személy vagy. Igyekszel téged szerető, óvó emberekkel körülvenni magad. A sorstól erőt kértél, de az nehézséget adott neked, méghozzá azért, hogy azok által erősödj meg.


Értelmet is kértél, mire problémákat kaptál, hogy azok megoldása során tanulj. Az erős személyiségednek köszönhetően képes vagy megnyerni minden harcot az életedben, és ha ehhez az kell, akkor a korlátaidat is átléped.

5. Kártya: Az utolsó kártyalap szerint eleged van a körülötted élők hamis dolgaiból, ígéreteiből, és abból, hogy míg te arra törekszel, hogy betartsd az adott szavad, addig mások meg sem próbálják ugyanezt. Ezzel kapcsolatban előfordultak a múltban jó és rossz döntéseid, de a hibáidból mindig levontad a tanulságot, és próbálod nem elkövetni kétszer ugyanazt a hibát.

A sorsod egy hosszú utazás, aminek célja az, hogy rátalálj a lelki békédre, rendezd a gondolataidat és új erővel vágj bele a mindennapokba. Az időt nem lehet visszatekerni, ezért a már elmúlt éveket sem kaphatod vissza, viszont igazán élni csak most kezdesz, ugyanis hamarosan találkozni fogsz valakivel, aki ebben fog segíteni neked.

Bár arra mindig is büszke voltál, hogy a körülményektől függetlenül, becsületes maradtál, mégis szeretnéd magad mögött hagyni a múltat, hogy azért dolgozhass, hogy megvalósítsd a jövőbeli célodat és az álmaid, még akkor is, ha ez kemény küzdelem lesz a számodra.

(Forrás: tudasfaja.com)

Hozzászólások

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Internetes beszámolók a legkínosabb, legviccesebb karácsonyi ajándékokról.

http://ujhazak.com