Népbetegséggé vált a hikikomori Japánban

Mit jelent, mi lehet az oka és kiket érint a leginkább a társadalomtól való elvonulás?A hikikomori a hik (visszavonulni) és a komori (belül lenni) szavak összetételéből adódik, és egyaránt használják a jelenségre és az ezt az életmódot folytató személyekre is. A kutatók már az 1990-es években felfigyeltek a hikikomori jelenségre, de az érdeklődésük az ezredforduló után nőtt meg iránta.

Egy 2002 és 2006 között végzett kutatás eredményéből kiderült, hogy a 15 és 49 év közötti japánok 1,2 százaléka legalább fél évet hikikomoriként élt le. Azokban, akik ilyen életmódot folytatnak, az a közös, hogy megpróbálják kivonni magukat a társadalom hétköznapjaiból.

Jellemző rájuk, hogy nem tanulnak, nem dolgoznak, és a szüleik pénzéből vagy a szociális támogatásokból élnek. A napjuk nagy részét a szobájukban töltik alvással vagy internetes tevékenységekkel.

Az emberek nem egyik napról a másikra döntenek a hikikomori életmód mellett, ugyanis ez a döntés fokozatosan születik meg bennük. Apránként építik le az emberi kapcsolataikat, egyre kevesebb szociális tevékenységet folytatnak, és szépen lassan teljesen elzárkóznak a külvilágtól.

Ahhoz, hogy valakit hivatalosan is hikikomorinak lehessen nevezni, legalább fél évig ilyen életmódot kell folytatnia. Vannak azonban, akik nemcsak fél évet, hanem akár évtizedeket is így töltenek.

Ebből adódik a kérdés, hogy mégis mi annyira elviselhetetlen az emberek számára a japán társadalomban, ami miatt úgy döntenek, hogy hikikomoriként fognak élni? Erre a választ a japán viselkedéskultúrában kell keresni.

A japán nagyon zárkózott és kirekesztő társadalom, ami az önmaga etnikai tisztaságának és nívóságának bűvkörében él. Az elmúlt évszázadokban kialakult egy olyan társadalmi réteg, amit elsősorban nem a törvények korlátoznak, nem a jog alapú büntetésektől tart, hanem a közösségük többi tagjának megítélésétől.

A japánok hétköznapi élete tele van olyan elvárásokkal, amelyeket nem az egyének támasztanak mások felé, hanem maga a közösség, és olyan szabályokat kell követni, akár az ismerkedésben, akár a tömegközlekedésen, amelyeket főleg a hagyomány határoz meg, és leginkább azt a célt szolgálja, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzon a többi embernek. Ennek alapján például a házasság megtagadása, vagy a táska rossz helyre helyezése a tömegközlekedésen egyetemes megvetést vált ki a többi emberből.

Emellett a társadalmi hierarchia is fontos, ugyanis az idősebbeknek, a szülőknek és a hatóságoknak való megfelelés lázadást vált ki egyesekből. Szintén meg kell jegyezni azt is, hogy a japán munka és oktatás nagyon nehéz. Az öt napos munkahetet csak a kilencvenes évek közepén vezették be, de a túlórázás és az iskolán kívüli képzések a mai napig teljesen megszokottak.

Az össztársadalmi elvárás a fiataloktól az, hogy tartsák fent a második világháború után megindult hatalmas gazdasági fellendülést, de ez egyre nehezebb az elnyugatiasodó, globalizálódó világban. A rengeteg munka és tanulás mellett rendkívül nehéz a párkeresés és a házasság, ami ugyancsak elvárt része a japán életvitelnek, amivel bezárul az ördögi kör és megjelenik az elmagányosodás.

Ugyanakkor a japán kultúra mindig is ilyen volt, ezért felmerül a kérdés, hogy miért pont az elmúlt 30 évben lett ez akut probléma? Erre a kézenfekvő magyarázat az, hogy a digitalizálódó világ rengeteg lehetőséget adott az elmúlt évtizedeben arra, hogy az emberek megvalósíthassák a társadalomtól való fizikai elzárkózást.

A rengeteg online tevékenység (játék, zene, közösségi média), az ételek, bármilyen eszköz házhoz szállítása mind olyasmi, ami a bezárkózó életformát megkönnyíti. Emellett az is fontos, hogy a hikikomorik online tarthatják a kapcsolatot a többi hikikomorival, így egyfajta bátorító testvériséget alkotva egymással.

Voltak azonban már az internet előtt is ilyen emberek. Ennek oka egyfelől az, hogy komoly változásokon esett át a munka világa az elmúlt évtizedekben. Egyre kevesebb ember akar összeszerelő-üzemekben dolgozni, ahonnan nehezen lehetett váltani a szolgáltatóipar felé, ráadásul elterjedtek a részmunkaidős, bizonytalanabb állások, amelyek nemigen illenek bele a hagyományos értékrendbe, ami újabb nyomást helyez főleg a fiatalokra.


A szakmai sikerek elmaradása szégyenérzetet és félelmet vált ki az emberekből a közösséggel szemben. Nincs bátorságuk felvállalni a sikertelenségüket, ezért bezárkóznak a négy fal közé, és azt kívánják, hogy felejtse el őket a társadalom. Viszont ők maguk passzívan, az okoseszközökön keresztül, továbbra is figyelik a körülöttük zajló világot.

(Forrás: noizz.hu)

Hozzászólások

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Internetes beszámolók a legkínosabb, legviccesebb karácsonyi ajándékokról.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Feladatok, amelyek által jobbá és boldogabbá teheted az életedet az év utolsó havában.

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com