Ő lett a világ legszebb plus size modellje – fotók

A világ legjobb telt nője, azaz plus size modellje nem más, mint egy 21 éves rendőrgyakornok, Sophia Adams.


A versenyt a Curvy Kate hirdette meg olyan hölgyek között, akiknek a melltartómérete D-nél is nagyobb.

2b2336d15db9ecb380e949d5c6b90316

Céljuk az volt, hogy megmutassák a fehérneműs szépségverseny során, hogy a teltebb nők is lehetnek ugyanolyan szépek és vonzóak mint a soványak. A Star in Bra pályázatra sok hölgy jelentkezett, akik megmutatták telt, nőies idomaikat a verseny során.

plus-size-modell-2

A győztes végül Sophia lett, aki 85K melltartómérettel rendelkezik és azért indult, hogy önbizalmát erősítse a külsejével kapcsolatban.

plus-size-modell-1

Sophia a pályázati adatlapján a következőket írta. „Sok problémám volt a testemmel, a méreteimmel, folyton szerettem volna megváltozni, de ahogy idősödtem, rájöttem, hogy a csak az számít, hogy szeressem magam, és a testemet úgy tiszteljem, mint egy templomot.”

plus-size-modell-3

A verseny megnyerése után pedig a lány az alábbiakat nyilatkozta egy interjú során: „Pozitív üzenetet szeretnék küldeni a világon az összes nőnek, hogy minden méret, és minden forma gyönyörű. Mindenkinek vannak a testén pontok, amiket szeret, és olyanok, amiket ki nem állhat, de soha sem szabad elfelejtenünk, hogy minden egyes négyzetcentimétere része mindannak, akik vagyunk."

2690932F00000578-3037411-image-m-47_1428952612036

A nyereménye pedig nem kevesebb, mint hogy ő lesz a Curvy Kate márka 2016 tavasz/nyár katalógusának a főszereplője és még számos más felkérést is kap majd.

A lányt már meg is kereste a Bridge Models nevű cég, amely Nagy-Britannia legjobb plus size ügynöksége.

278875D600000578-3037411-image-m-35_1428952245633



Forrás: hír24

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezt ihatod kávé helyett, ha kevesebb koffeint vinnél be a szervezetedbe

Ezt ihatod kávé helyett, ha kevesebb koffeint vinnél be a szervezetedbe

A legjobb kávéhelyettesítők.

Szeptemberi feladatok

Szeptemberi feladatok

Életmódtanácsok az ősz első havára.

Őszi feladat

Őszi feladat

Mit kellene megtenned az évszakban?

Ezért szeretjük sokan az őszt!

Ezért szeretjük sokan az őszt!

Mi a legjobb az évszakban?

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Amit először meglátsz a képen, az ad választ arra, hogy melyik tulajdonságodon szeretnél változtatni.

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Mit mesél a hajad?

UV-maszkban mennek dolgozni a kínaiak a hőségben

UV-maszkban mennek dolgozni a kínaiak a hőségben

Egészen másképp védekeznek az emberek a 40 fok ellen Európán kívül.

Etikettszabályok a strandon

Etikettszabályok a strandon

Szakértők árulták el, hogy mit illik és mit nem.

Ez a teszt megmutathatja, hogy milyen változáson eshettél át 2026 első felében

Ez a teszt megmutathatja, hogy milyen változáson eshettél át 2026 első felében

Miben lettél más?

Augusztusi feladatok

Augusztusi feladatok

Életmódtanácsok a hónapra.

http://ujhazak.com