Sakkbábu-teszt

A londoni pszichoanalitikus csoport tesztjéből kiderül, hogy mi lehet az életfilozófiád.

Egy londoni pszichoanalitikus csoport sakkfigurákkal illusztrálta a különböző személyiségtípusokat, melyek mindegyike más-más életfilozófiával rendelkezik. Ha szeretnéd kideríteni, hogy neked mi lehet az életfilozófiád, akkor csak válaszd ki az alábbi sakkbábuk közül azt, amelyiket a legközelebb érzed magadhoz, majd olvasd el a neked szóló elemzést!1. Király: A londoni pszichoanalitikus csoport szerint az életfilozófiád így szól: lassan, de biztosan!

A sakkfigura alapján jellemző rád, hogy semmit sem szoktál elkapkodni, nem szokásod sietősen cselekedni, de mindig a célra koncentrálsz. Minden döntésedet komolyan veszed az életedben, és nem hiszed, hogy megéri bármiben is kockáztatni, mert te mindig figyelembe veszed az adott helyzetben megbújó hátrányokat is.

Előfordul, hogy kissé önzőnek és egocentrikusnak látnak mások, amivel ne foglalkozz, mert teljesen természetes, ha saját magadat teszed az első helyre némely élethelyzetben. Általában komoly felelősség nyomja a válladat, és sokak élete múlhat azon, hogy milyen döntéseket hozol, amivel tisztában vagy, ezért inkább kétszer is meggondolod a lépéseidet.

2.

Bástya: A londoni pszichoanalitikus csoport szerint az életfilozófiád így szól: a bizalmat ki kell érdemelni!

Az általad választott sakkfigura alapján képes vagy egyszerre két irányba tekinteni, ugyanis egyfelől izgatottan várod a jövőt, másfelől sokat merengsz a múlt eseményein. Rád az is jellemző, hogy hajlamos vagy merészen dönteni, drámai lépéseket tenni, ha a célod megkívánja.

Olyan vagy, mint a sakkban a bástya, szeretnél minden körülötted lévő földet bekebelezni. Sokszor megtörténik veled, hogy olyan emberben látod az ellenséget, aki valójában teljesen veszélytelen rád nézve, ez pedig olykor jelentős problémákat okoz neked. Senkiben sem tudsz egykönnyen megbízni, mert folyton kételkedsz másokban.

3. Futó: A londoni pszichoanalitikus csoport szerint az életfilozófiád így szól: a fej irányítja a testet!

Ahogy a sakkban a futó mozgása, úgy az életben a te mozgástered is igencsak korlátozott a londoni pszichoanalitikus csoport szerint. Veled sokszor előfordul, hogy úgy érzed, bizonyos helyzetekben hiába szeretnél, nem tudsz előrelépni, mert meg van kötve a kezed.

Ugyanakkor képes vagy megvédeni magadat, ha úgy alakul a helyzet, ugyanis használod a fejedet, ezért nincs szükséged mozgástérre ahhoz, hogy kiutat találj egy-egy mélyebb gödörből. Ha te kényelmesen hátradőlve gondolkodsz, akkor az olyan, mintha a maratont futottad volna le. Téged soha nem szabad alábecsülni, mert bármikor előnyt szerzel azzal, hogy hirtelen kitámadsz, majd ugyanilyen lendülettel visszavonulsz.

4. Királynő: A londoni pszichoanalitikus csoport szerint az életfilozófiád így szól: az erő mindenekfelett!

Az általad választott sakkfigura alapján elképesztően erős személyiség vagy, de előfordul, hogy nehezen tartod kordában a hatalmadat és az erődet. Tulajdonképpen bárkit „kiütsz”, ha az utadba kerülni, a legjobb formádban pedig akkor érzed magad, ha egyszerre támadhatsz és vehetsz fel védekező állást.

Köszönhetően annak a hatalmas erőnek, amivel rendelkezel, tisztában vagy azzal, hogy mit vársz a jövőtől és azzal is, hogy miképpen érheted el a céljaidat. Egy pillanatra sem felejted el, hogy még akkor is meg tudod védeni magadat, ha úgy tűnik, hogy hátul maradtál a sorban.

5. Ló: A londoni pszichoanalitikus csoport szerint az életfilozófiád így szól: kiszámíthatatlanság és a titokzatosság.

A sakkfigura alapján igazán szokatlan, mondhatni, furcsa ember vagy, ezért a személyiséged mindenki számára megfejthetetlen rejtély, de ugyanígy azt sem tudják kitalálni, hogy mi járhat a fejedben.

Rád egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy kiszámítható jelenség vagy, ami miatt gyakran úgy érzed, hogy a környezetedben lévő emberek irracionálisan viselkednek veled. Sokan fenyegetve érzik magukat a társaságodban, vagy azt hiszik, hogy lebecsülöd őket.

A londoni pszichoanalitikus csoport szerint az is jellemző rád, hogy képes vagy gyorsan, határozottan cselekedni, így az sem ritka, hogy te teszed meg az első lépést. Ahogy az általad választott sakkfigura, úgy te is a középpontban állsz, hogy minden irányba meg tudd tenni azokat a lépéseket, amelyeket szükségesnek érzel.

6. Paraszt: A londoni pszichoanalitikus csoport szerint az életfilozófiád így szól: csak egyenesen előre!

Az általad választott sakkfigura alapján elmondható rólad, hogy amikor belevágsz valamibe, akkor az esetek többségében nem indulsz túl nagy előnyökkel, viszont még így is az átlagnál több lehetőség áll a rendelkezésedre.

Amikor lassan, szinte vánszorogva teszed meg a szükséges lépéseket, akkor végül felismered, hogy sokkal nagyobb erő rejlik benned, mint azt eddig gondoltad. A múlttal soha nem foglalkozol, mert inkább a jövőre koncentrálsz, előrenézel, ám a kiszámíthatóságod sokszor könnyű célponttá tesz. Amikor eldöntöd, hogy mi a végső célod, akkor képtelen vagy letérni a járt ösvényről.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

Dunning-Kruger-effektus

Dunning-Kruger-effektus

Mit jelent, hogyan ismerhető fel, miként kommunikáljunk azzal, akire jellemző a jelenség?

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Hét dolgot árul el rólad, ha nem harsog tőled a környék, amikor telefonálsz.

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Mi a havi életleckéd?

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az apró gesztus.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Érzelmi biztonságot jelent, ha nem érdekel a szülinapod

Érzelmi biztonságot jelent, ha nem érdekel a szülinapod

A pszichológia szerint az alacsony önértékeléssel bíró emberek ragaszkodnak az ünnepléshez.

Egy egész generációra gyakorolt negatív hatást a filmeket záró happy end

Egy egész generációra gyakorolt negatív hatást a filmeket záró happy end

A pszichológusok mutattak rá a boldog befejezés negatív hatásaira.

http://ujhazak.com