Sikeres Retro Véradás nap

Ismét megrendezésre került az Országos Vérellátó Szolgálat szervezésében a Retro Véradás nap. Szeptember 3-án a Városmajorban várták mindazon egészséges 18-60 év közötti lakosokat, akik szívesen nyújtják karjukat véradáshoz. A hagyományokhoz híven jutalom járt minden csepp vérért, a szervezők ingyenes sört, virslit és sósperecet vagy buktát osztottak, kinek-kinek igénye szerint.

Retro Véradás 2011.09.03.

A rendezvény célja az őszi vérkészletek felfrissítése mellett, az emberek mozgósítása, valamint a fiatalok figyelmének felhívása a véradás szükségességére, hisz egészséges vérre bárkinek bármikor szüksége lehet.

A rendezvény olyannyira sikeres volt, hogy közel ezer főre tehető azoknak a száma akiket sikerült „megszólítani“, akik megjelentek a Városmajorban véradásra.

Pontos adatok szerint: 905 jelentkezőből, 715 jelentkező adhatott végül vért, akik közül 334 első véradó volt. Ami még növelte a rendezvény értékét és sikerét, az volt, hogy a jelentkezők 62%-a 30 év alatti korosztályból került ki. Ami pedig egyértelműen azt is jelentette, hogy a Retro Véradás nap üzenete a fiatal korosztályt is elérte, s készek felvállalni néhány év múlva az ország folyamatos vérellátásának biztosítását. Hir.ma

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hiába vársz gyors fogyást az almaecettől

Hiába vársz gyors fogyást az almaecettől

Jobb, ha ki sem próbálod ezeket a népszerű fogyókúrás ötleteket!

Áprilisi életmódtanácsok

Áprilisi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet a hónapból!

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

Svájci kutatók kiderítették, hogy több, jól azonosítható életmódbeli és környezeti tényező együttes hatása a szezonális kimerültség.

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Egy friss kutatás kiderítette, hogy az agy védi magát az álmatlan éjszaka után.

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

Dunning-Kruger-effektus

Dunning-Kruger-effektus

Mit jelent, hogyan ismerhető fel, miként kommunikáljunk azzal, akire jellemző a jelenség?

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Hét dolgot árul el rólad, ha nem harsog tőled a környék, amikor telefonálsz.

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Mi a havi életleckéd?

http://ujhazak.com