Szépségversenyt nyert a társai által csúfolt, egykor 120 kilós lány

Conner Rensch története sokaknak példa lehet, akik hasonló problémával küszködnek.


640_vid_et_c4peoplemag_122214

Az egykor 120 kilós lány megmutatta, hogy elképesztő akarata és kitartása van és lefogyott 60 kilót, majd pedig fitneszmodellként még szépségversenyt is nyert.

asp_620_kover1

A lány szerint már gyerekként folyton bántották a súlya miatt a társai. Az iskolában is folyamatos csúfolásnak volt kitéve, ezért bánatában egyre többet evett. Mire észbe kapott egyetemista korában a súlya már 120 kiló volt.

Megpróbált lefogyni úgy, hogy diétázik és edz, de nem sikerült, mert az édességről közben nem tudott lemondani.

asp_620_kover2

Mikor egyetemista lett, elköltözött otthonról és elhatározta, hogy teljesen megváltoztatja az étrendjét. Felkeresett egy étkezési szakértőt és egy személyi edzőt, hogy segítséget kérjen. A tanácsokat követve új étrendre állt át és rendszeresen mozogni kezdett.

asp_620_kover3

A sok lemondás és kitartás pedig végül meghozta az eredményt.

Három hét után már 10 kilót fogyott és ez nagy erőt adott neki a további küzdelemhez. Egy év múlva pedig a korábbi súlyának a felét sikerült leadnia. A lány szerint nagy volt a kísértés a finom ételek és a lustálkodás miatt, de nem engedett nekik.

“Rájöttem, hogy a sok negatív élmény hatására egész idáig utáltam magam. Az első és legfontosabb feladatom az volt, hogy megtanuljam magam szeretni. Utána jöhetett minden más.” – mesélte.

asp_620_kover4

Mikor már végre elégedett volt az új külsejével barátai biztatására benevezett egy nevadai szépségversenyre. Itt pedig bikiniben is meg kellett magát mutatnia, emiatt nagyon izgult, mert azelőtt még soha nem tett ilyet.

asp_620_kover5

Conner végül megnyerte a versenyt és a kitartása sokaknak példa lett, közösségi oldalán rengetegen követik, ahol beszámol magáról, edzéseiről és az elért sikereiről.

HT_conner_before_after_ml_141222_16x9_992



Forrás: szeretlekmagyarorszag

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ez a kép elárulja, hogy milyen hazudozó vagy

Ez a kép elárulja, hogy milyen hazudozó vagy

Amit először meglátsz, az alapján kapod meg a neked szóló elemzést.

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Milyen változásra lehet szükséged?

Illat-teszt

Illat-teszt

A kedvenc illatod mesél a személyiségedről.

Ezen kellene változtatnod 2026 második felében

Ezen kellene változtatnod 2026 második felében

Életmódtanács a következő hónapokra.

Nyári személyiségteszt

Nyári személyiségteszt

Mit árul el rólad az, hogy mit szeretsz a legjobban az évszakban?

Júniusi életmódtanácsok

Júniusi életmódtanácsok

Engedd el ezeket a dolgokat a nyár első havában!

Nyári élmények

Nyári élmények

Ezeket a programokat kár lenne kihagyni az évszakból!

Erre figyelj a lelki egészség terén júniusban!

Erre figyelj a lelki egészség terén júniusban!

Mire lehet szükséged lelkileg?

Júniusi akadály

Júniusi akadály

Ezzel a nehézséggel küzdhetsz meg a hónapban.

Ezt jelenti a pszichológia szerint, ha a földet nézve jársz

Ezt jelenti a pszichológia szerint, ha a földet nézve jársz

A hangulatodról és a másokhoz való viszonyodról árulkodik a testbeszéded.

http://ujhazak.com