Telihold a Nyilas jegyében - hagyd hátra az illúziókat és higgy abban, amit a szíved súg

Június.14-én délután a Hold kiteljesedik a Nyilas jegyében és arról üzen nekünk, hogy ideje szakítanunk az illúzióinkkal. 



Elérkezett az idő, amikor már nem tudjuk többé homokba dugni a fejünket, eljött ugyanis a szembesítés ideje. Akik eddig az illúziókat kergették, valószínűleg csalódni fognak.

Úgy fogják érezni, hogy a világuk a feje tetejére állt, hogy becsapták őket és most fájdalmak közepette kell szembe nézniük a valósággal. Ez azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy végre elinduljunk azon az úton, amely a saját jövőnkbe vezet be minket. Egy olyan jövőbe, ahol már a valós és az általunk megtervezett, életre keltett dolgok várnak már ránk. Ezért kell most szakítanunk azzal, amibe olyan őrülten kapaszkodtunk, hiszen ez csak a vesztünket okozná, lerántana minket. 

A Nyilas optimizmusa, sziklaszilárd hitvilága és életfilozófiája segít minket abban, hogy megtisztítsuk magunkat a valótlan dolgoktól és megtaláljuk a tiszta, valóságos dolgokat. Ezek elsőre talán nyersnek fognak tűnni, ám csupán ezek szolgálják a mi érdekeinket. Fókuszba kerül a jövőnk és az azzal kapcsolatos terveink is, melyek szintén felülvizsgálatra kerülnek. Ezekből is csak azokat tarthatjuk meg, melyek kellő realitással és energiával bírnak. Ami gátol minket, annak mennie kell. Ha már tudjuk mik azok a célok, akkor most valóban érdemes lehet megtervezni az odáig vezető utat. Ha pedig még nincs, akkor se aggódjunk. Ez a különleges telihold sok sok remek ötletet tartogat a tarsolyában számunkra. 

Hozzászólások

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

http://ujhazak.com