Túl fáradtak az emberek ahhoz, hogy egészségesebben éljenek egy tanulmány szerint

Egy felmérés szerint az emberek 35 százaléka a fáradtság miatt nem változtat az étrendjén és testmozgása mennyiségén - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása szerdán.A YouGov nemzetközi piackutató és adatelemző cég által a Rákkutatási Világalap (WCRF) megbízásából 2086 brit felnőtt körében végzett felmérés eredményei jól mutatják, milyen akadályokba ütközhetnek azok, akik egészséges szokásokat vezetnének be életükbe.
    

Arra a kérdésre, hogy mi akadályozza meg őket abban, hogy egészségesebben étkezzenek és gyakrabban mozogjanak, a férfiak 29 és a nők 40 százaléka válaszolt azzal, hogy túl fáradtnak érzi magát hozzá. A megkérdezettek 38 százaléka a motiváció hiányára, 30 százaléka az élelmiszerárakra, 26 százaléka az időhiányra, 25 százaléka pedig a munka és magánélet egyensúlyának hiányára hivatkozott. Huszonöt százalékuk az edzés költségeit, 16 százalékuk az önbizalomhiányt említette, 12 százalékukat pedig az akadályozza, hogy azt sem tudja, hogy kezdjen neki a változtatásoknak.
    

Az online megkérdezett, reprezentatív mintában csak minden negyedik ember (24 százalék) mondta azt, hogy semmi sem akadályozza az egészséges életmód kialakításában. "Az embereknek sűrű az időbeosztásuk, és tudjuk, hogy sokak számára a legutolsó dolog, amit fáradtan vagy motivációhiányos állapotban meg akarnak tenni, az az, hogy a semmiből elkezdjenek főzni vagy edzőterembe járjanak" - mondta Matt Lambert, a WCRF egészségügyi információs és promóciós menedzsere.
    

A szervezet nyolchetes projektet indít az egészséges életmódról, amely reményei szerint lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebb szokásokat építsenek be a mindennapjaikba. A WCRF rámutatott: a helyes táplálkozás és a testmozgás fontos eszköz a rák és más betegségek kialakulása kockázatának csökkentésében. A Rákkutatási Világalap becslései szerint a rákos esetek negyven százaléka elkerülhető lenne, ha az emberek egészségesebb életet élnének.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

http://ujhazak.com