Üzenet a felemelkedett mesteredtől: Elérkezett az időd, tárd ki a szárnyaid és indulj!

Az Univerzum pontosan tudja, hogy mikor minek érkezik el az ideje. A mai üzenetét a felemelkedett mestereken keresztül küldi neked.



Az elmúlt időszakban pihenőpályán voltál. Úgy érezhetted, hogy bármerre is szerettél volna lépni, falakba ütköztél.

Bármerre néztél, korlátok vettek körül téged és akárhogy is próbáltad áttörni, vagy megmászni őket, egyszerűen képtelen voltál rá. Nem a tudásoddal, az erőddel, vagy a képességeiddel volt a baj, egyszerűen nem volt még ott az ideje. A kényszer pihenő, akármilyen nyomasztó is, érted van. Azért, hogy mérlegelj, gondolkozz és fejlődésed alapjait, biztos és sziklaszilárd alapokkal készíthesd elő, hiszen erre tudsz maradandót építeni. A felemelkedett mesterek azt üzenik, hogy a kényszer pihenőnek immáron vége, eljött az ideje a cselekvésnek. 

"Most már nem tart vissza semmi. Tárd ki a szárnyaid és repülj! Az időzítés tökéletes, készen állsz rá. Talán most még megfélemlít a gondolata a változásnak és a komfortzónád elhagyásának, de láncaid immáron lehullottak és ez jelzi, hogy a nyugvó, erőt gyűjtő periódusod véget ért. A passzivitás korszaka lejárt, most aktív üzemmódba kell kapcsolnod. Kezdj el cselekedni és figyeld, ahogy a korábbi gondolataid, a fizikai valóságban öltenek testet a szemed láttára. Szárnyalj, ragyogj és élvezd a gyümölcsét mindannak, amit te teremtettél meg magadnak és amivel az Univerzum szeretne megajándékozni téged." 

(forrás: gostica)

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

http://ujhazak.com