A kormány döntött a Népi építészeti program támogatásairól

A kormány határozatban foglalt állást arról, hogy a népi építészeti emlékeket és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökséget megóvja és fenntartja - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.A közlemény szerint a 300 millió forint keretösszegű programban elnyerhető támogatások alsó határa 2 millió, felső értéke 20 millió forint, míg az önrész minden esetben 50 százalék.

    
A felhívásra 69 támogatási kérelmet nyújtottak be, közel 570 millió forint értékben. A szakma jeles képviselőiből álló bizottság döntése alapján az igények közül 44 népi építészeti emlék nyert támogatást veszélyelhárításra, állagmegóvásra, továbbá részleges vagy teljes műemléki felújításig terjedő műszaki és építészeti munkálatokra.
    

A támogatott népi építészeti emlékek Magyarország minden régiójában megtalálhatók: a Dél-Dunántúl területén Bár, Csurgó, Feked, Kaposmérő, Mecseknádasd, Nagyhajmás, Ófalu, Pécsvárad; Észak-Magyarországon Bernecebaráti, Hollókő, Perőcsény, Tolmács; Nyugat-Magyarországon Sopronkövesd; az Őrségben Ispánk, Nagyrákos; a Balatont és Balaton-felvidéken Balatonfüred, Csopak, Dörgicse, Kővágóörs, Magyarpolány, Nemeshany, Tihany; Pest-környékét Biatorbágy, Dunabogdány, Ráckeve, Szentendre, Velence; az Alföldön Balmazújváros, Bácsszentgyörgy, Dabas, Kecskemét, Kiskunmajsa, Kunhegyes, Mórahalom, Nagykőrös, Szeged, Tiszaföldvár, Zsombó; a Hajdúságban Hajdúböszörmény, Hajdúnánás; a Jászságban Jászapáti, Jászberény, Jászkisér és a Felső-Tiszavidékén Tiszacsécse településein - írták.
    

Az ingatlanok között található vályogház és falusi iskola, továbbá helyi védelem alatt álló, országos műemléki védelmet élvező, valamint a Világörökség részét képező örökségi elem is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Felhőkarcoló alkatrészekből bútorok

Felhőkarcoló alkatrészekből bútorok

A Niceworkshop tervezőstúdió két új kollekciót adott ki, amelyek az Aged Form Line és a New Form Line névre hallgatnak az imprint Format újrahasznosítására. A darabok alumínium zsaluzatból készülnek, amelyeket nagy méretű épületek betonozására használnak.

A népies építészetet és a hagyományos anyagokat ünnepli a haidarábádi étterem

A népies építészetet és a hagyományos anyagokat ünnepli a haidarábádi étterem

A Telugu Medium, egy 500 négyzetméteres vendéglátóipari vállalkozás, mely az építészeti találékonyság bizonyítéka. A Sona Reddy Studio által irányított, Anjali Miriyala és Jemy Joy alkotta tehetséges csapattal közösen kialakított tér az örökség és a kulináris kiválóság egyedülálló fúzióját testesíti

Az ‘Adam Sheet’ egy áttetsző és mosható szövet, amely újrahasznosított almahulladékból készül

Az ‘Adam Sheet’ egy áttetsző és mosható szövet, amely újrahasznosított almahulladékból készül

A Studio Sozai Center újrahasznosítja az almahulladékot, az almatörkölyt, ebből lesz az ‘Adam Sheet’, mely egy organikus, áttetsző és mosható anyag, amely megőrzi a gyümölcs vöröses-barna árnyalatát.

Építészeti díjat nyert a kaliforniai egyetem kortárs kápolnája

Építészeti díjat nyert a kaliforniai egyetem kortárs kápolnája

Ez a San Diegó-i keresztény magánegyetem a meglévő imakápolnát egy bensőséges, istentiszteletre, személyes elmélkedésre és imádságra alkalmas helyiséggel cserélte ki. Az új kápolna tervezése két inspirációra épül: a nyugodt tengerparti környezetre, valamint az építmény spirituális és tudományos horg

Befejezetlen megjelenéssel bájol el az 'Unfinished Home'

Befejezetlen megjelenéssel bájol el az 'Unfinished Home'

A torontói tervezőstúdió, a Workshop Architecture Inc. alkotta meg az Unfinished Home projektet, amely egy előregyártott ház, szabadon álló szerkezettel. A belső teret a kékre festett, hangsúlyos részletek határozzák meg.

“A-FRAME” családiház építés Magyarországon

“A-FRAME” családiház építés Magyarországon

Első ránézésre az “A-FRAME” -azaz A-keretvázas házak formavilága egy alpesi vagy skandináv vidéki házra emlékeztethetnek. A teljesen személyre szabható ház maga egy nyeregtető forma és (általában) egyenlő szárú háromszög a formáját ölti.

3D-nyomtatott előregyártott házak egyre népszerűbbek az USA-ban 

3D-nyomtatott előregyártott házak egyre népszerűbbek az USA-ban 

Az építőanyagok drágulása miatt az építők és a fejlesztők a hagyományos házépítési módszerek alternatíváit keresik, hogy segítsenek a lakáshiány kezelésében. Erre válaszul az építési technológia egyik növekvő területe a 3D nyomtatás.

Okozott-menedékhely nyújt luxust a zord alpesi környezetben, Ausztriában

Okozott-menedékhely nyújt luxust a zord alpesi környezetben, Ausztriában

A 2009-ben megnyitott kis hegyi falut 15 faház és három villa alkotja, amelyeket hegyi fenyők, alpesi rózsák és áfonyabokrok dús növényzete vesz körül. Az ősi ház és a szomszédos birtokok több mint 200 éve az Oberlader család tulajdonában vannak.

A leg-egyedibb otthon, amit valaha láttál

A leg-egyedibb otthon, amit valaha láttál

A 75.9 House egy szénafarmon épült ház a kanadai Csendes-óceán északnyugati részén. A projekt egy olyan technikát alkalmaz, amely során a betont rétegelt lemezből készült bordaszerkezetekbe helyezett szövet zsaluzatba öntik, így falak és oszlopos tetőformák keletkeznek.

A Wallmakers újrahasznosított műanyag játékokat szőtt ennek az indiai otthonnak a földből készült homlokzatába.

A Wallmakers újrahasznosított műanyag játékokat szőtt ennek az indiai otthonnak a földből készült homlokzatába.

A Wallmakers Toy Storey Residence projektet az észak-keralai Vadakara városában a műanyaghulladékot szoborszerű és fenntartható otthonná alakítja át. "Lépett már valaha LEGO-kockára?" - kérdezi Vinu Daniel, a Wallmakers vezető építésze. Ez a látszólag hétköznapi élmény mélyebb vizsgálódást

http://ujhazak.com