A legújabb intelligens otthoni technológia: intelligens függönyök

Az okostechnológia fejlődésével napjainkban már olyan dolgokat is egyszerűen a telefonunk egy gombnyomásával vezérelhetünk és programozhatunk a távolból, mint a porszívó, a világítás vagy a sütő. Egy cég most intelligens függönyrudakat készített, abban a reményben, hogy egy lépéssel közelebb hozza otthonainkat a teljes automatizáláshoz.


A SwitchBot függönyrúd eredetileg egy Kickstarter-kampányként kezdődött, 2019-ben, és egy olyan kis eszköz létrehozását ígérte, amely szinte bármilyen típusú függönyt képes kinyitni és behúzni. A függönyrúdhoz a szövet ráncai között rögzítve a SwitchBot telefonos alkalmazáson keresztül vezérelhető egyedi mozgásokhoz vagy előre beállított időbeosztás szerint.


Az alkalmazásból a felhasználók beprogramozhatják a függönyöket, hogy reggel ébresztőként kinyíljanak, hogy bezáródjanak, amikor több, vagy éppen kevesebb napfényre van szükségük. A beépített fényérzékelővel az is lehetséges, hogy a függönyök automatikusan kinyíljanak és bezáródjanak napfelkeltekor és napnyugtakor a kinti fénymennyiség alapján. Az apró eszköz kiemelkedően erős, akár 17 kilónyi függönyt is képes mozgatni rudanként. Olvass tovább Kattints ide!

Hozzászólások

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

A Rever & Drage építésziroda kreatív bővítést valósított meg egy hagyományos piros házon Raelingenben, Norvégiában, új, modern tereket adva a család mindennapjaihoz, miközben megőrizték az eredeti épület karakterét. A Chr Tomters Veg névre keresztelt projekt két új tömeget hozott létre, amelyeke

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

2025-ben az építészet új magasságokba emelkedett: az év tíz legjelentősebb felhőkarcolója lenyűgöző dizájnnal, innovatív megoldásokkal és ikonikus megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet.

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A Snøhetta építésziroda izgalmas folyóparti fejlesztést tervez a norvégiai Drammenben, ahol egy egykori vasúti terület új közösségi parkká és kulturális célponttá alakul. A Skamarken névre keresztelt projekt középpontjában egy íves, zöldtetős színház- és konferenciaépület áll, amely a város és a Dra

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

Az OFIS Arhitekti legújabb szlovéniai projektje egy szlovéniai kőház felújítása, mely érzékeny példája annak, hogyan lehet egy hagyományos vidéki épületet kortárs otthonná alakítani anélkül, hogy az elveszítené történelmi karakterét. A Karszt-fennsíkra néző, Avber faluban található ház egy személyes

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A Zaha Hadid Architects bemutatta legújabb egészségügyi fejlesztési tervét: az észak-olaszországi Malpensa Kórházat, amely új mércét állít a jövő kórházainak tervezésében.

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

Az Omer Arbel Office House 91.0 projektje nem csupán egy lakóépület a brit columbiai Galiano-szigeten, hanem egy érzékeny építészeti válasz a klímaváltozás hosszú távú hatásaira. A ház hídszerű kialakítása tudatosan reflektál a táj rétegzettségére: két sziklás gerincet köt össze, miközben egy páfrán

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

A svéd tervező, Gustaf Westman legújabb alkotása, a Puzzle Shelf, egy játékos, élénk színű moduláris polcrendszer, amely a felhasználók fantáziájára bízza a tér kialakítását. A polc elemei puzzle-darabokra emlékeztetnek, és vízszintesen, függőlegesen, illetve mindkét oldalon összekapcsolhatók, így k

Lakberendezési inspiráció: skandináv minimalizmus és japán kifinomultság találkozása

Lakberendezési inspiráció: skandináv minimalizmus és japán kifinomultság találkozása

A dán Norm Architects stúdió újragondolta a Bornholm sziget északi csücskében található Galleri Sonja belső tereit, ahol a galéria kávézóval és üzlettel egészül ki. Az 1886-ban épült, korábbi nyomdaházban kialakított tér a skandináv egyszerűség és a japán kultúra elegáns keveredését kínálja, a termé

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

A CAN stúdió legújabb projektje, a Druid Grove, új értelmet ad a londoni sorházaknak: a három hálószobás East Dulwich-i ház felújítása és bővítése a vizuális művészet és az építészet tökéletes összhangját mutatja. A projekt középpontjában a „Hyperfolk” koncepció áll – egy misztikus, földhözragadt és

A világ legjobban várt épületei 2026-ban: az új Guggenheimtől a Sagrada Famíliáig

A világ legjobban várt épületei 2026-ban: az új Guggenheimtől a Sagrada Famíliáig

A 2026-os év új múzeumokkal, jelentős globális eseményekkel és városi átalakulásokkal ígérkezik. Kiválasztottunk 6 + 1 várva várt építészeti projektet, amelyek befejezésük közelében állnak.

http://ujhazak.com