A Lehrer Architects színes mikroház- közösséget épített a Los Angeles-i hajléktalanoknak

Az Alexandria Park Tiny Home Village egy 103 mikroházból álló lakópark, mely a a Lehrer Architects fejlesztési projektjének keretein belül jött létre, a Los Angeles-i hajléktalanok számára. Az élénk színű komplexum észak-Hollywood egyik parkjának keskeny telkén található, és egyszerre akár 200 embert is képes befogadni nyeregtetős menedékházaiba. 

A hajléktalanság sajnos komoly társadalmi problémát jelent Los Angeles városában, az egyre növekvő bérleti díjak és a megfizethető lakások hiánya pedig csak súlyosbítja a helyzetet. A város legutóbbi, 2020 júniusában elvégzett felmérése alapján a hajléktalanok száma 66 433 ember volt, akik az utcán, menedékhelyeken vagy járműveikben éltek. Az Alexandria Park apró otthonokból álló közössége erre szolgál megoldásként. A közösség helyszínéről, a parkról kapta a nevét. 


A projekt a Lehrer Architects, helyi építészeti cég és a Los Angeles-i Városi Mérnöki Iroda építészei és mérnökei közötti együttműködésből született. A 2,4 méter széles, négyzet alakú kunyhók egy vagy két ember befogadására képesek, de vannak épületek, melyek közösségi funkciókat tartalmaznak, mint a mosókonyha, zuhanyzók, közös étkező, stb.. A kunyhókat a Washington államokbeli hajléktalanszállókat gyártó Pallet gyártotta. Kattints ide a folytatásért!

Hozzászólások

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

A Rausing Tudományos Központ a canterburyi King’s School új épülete érzékeny párbeszédet folytat a történelmi környezettel, miközben kortárs építészeti minőséget képvisel. A Walters & Cohen terve tudatosan a hely hagyományos anyaghasználatára épít: a kovakő, a tölgyfa, a mészkő és az agyagcserép

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Az A Place in the Country című felújítás a Studio Ben Allen értelmezésében új életet lehelt egy hagyományos kenti parasztházba. A londoni iroda célja az volt, hogy az évtizedek során rétegződött átalakításokat letisztult térszervezéssel és karakteres belsőépítészeti eszközökkel egységbe rendezze, mi

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

A Terracotta Breath a vietnámi Da Nang sűrű városi szövetében valósítja meg a „lélegző otthon” gondolatát. A Live Out Studio által tervezett, többgenerációs családi ház két önálló lakóegységet foglal magába, amelyeket egy keskeny, növényekkel kísért udvar választ el egymástól. Ez az átszellőző közte

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

A 2025 legjobb építészeti alkotásait bemutató összeállítás lenyűgöző keresztmetszetet ad arról, hogyan formálja az építészet a kortárs kultúrát világszerte. A Dezeen szerkesztőségének válogatásában ikonikus középületek, kísérletező lakóházak, oktatási intézmények és infrastrukturális léptékű projekt

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Az Arquitectura-G legújabb projektje, a Patio House, a Costa Brava természeti adottságaira érzékenyen reagáló, letisztult családi otthon, amely a kortárs minimalizmust a mediterrán életérzéssel ötvözi. Az Aiguablava öblére néző, lejtős telken részben a terepbe süllyesztett, egyszintes ház egyszerű,

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

A 42 szintes lakótorony nemcsak méreteivel, hanem karakteres megjelenésével is új mérföldkövet jelent a város kortárs építészetében. A projekt különlegessége az épületet körülölelő, megvilágított rácsszerkezet, amely egyszerre tölti be az esztétikai és a funkcionális szerepet.

A piramisok modern interpretációja

A piramisok modern interpretációja

Az ókori világ egyik legerősebb szimbóluma, a piramis, meglepő módon a kortárs Észak-Amerika városképeiben is újra és újra felbukkan. Ian James fotográfus The Pyramids: Special Economic Vortex Zones of North America című könyve tíz különleges amerikai piramisépítményt mutat be, amelyek kulturális in

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

A lille-i Palais Rameau történelmi kiállítócsarnoka új életre kelt, miután az Atelier 9.81 és a Perrot & Richard építészirodák egy különleges, moduláris és teljes egészében visszabontható faszerkezettel alakították át az épület belső tereit. A műemléki védelem alatt álló, 19. századi acélvázas s

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A párizsi Studio Asaï egy olyan lakásenteriőrt alkotott meg, amely finoman egyensúlyoz a francia klasszicizmus eleganciája és a brit belsőépítészet játékos excentricitása között. A Bois de Boulogne-ra néző, 320 négyzetméteres otthon egy Londonból Párizsba költöző fiatal család számára készült, és in

Építészetileg (is) lenyűgöző étterem nyílt Budapesten

Építészetileg (is) lenyűgöző étterem nyílt Budapesten

A budapesti Onyx Æther nem csupán egy fine dining étterem, hanem egy összetett, érzékszervekre ható élmény, ahol a gasztronómia, a művészet és a fenntartható design szorosan összefonódik.

http://ujhazak.com