Az Avala House egy acélvázas rezidencia egy szerb hegyoldalban

Üvegfalak és rácsos acélkeret jellemzi a Ten építészeti stúdió által tervezett és kivitelezett Avala House projektjét, amelyet egy gyümölcsösben elhelyezkedő lejtős telken építettek a szerbiai Belgrádban, az Avala-hegyen. 

A megrendelő egy helyi kézműves és lakberendező, aki saját erőforrásaival és korlátozott költségvetéssel rendelkező ház létrehozásával akarta magát nagy feladat elé állítani. A belgrádi és a zürichi székhellyel is rendelkező Ten építészeti cég szerint a projekt egyfajta együttműködési kísérlet volt az ügyféllel, hogy megmutathassák, mit lehet elérni minimális költségvetéssel.

A ház helyi kézművesek bevonásával, hagyományos építési technikákkal és anyagokkal épült, követve a szabvány méreteket, ami biztosítja a projekt egyszerű javítását vagy frissítését a jövőben. A szerkezet egy 16 x 16 méteres acélrács, amely 3,2 x 3,2 méteres modulokra oszlik. A zárt lakóterek a szerkezet egyik oldalán helyezkednek el, míg a másik három oldal kinyitva teraszként funkcionál. A szerkezet csupán három ponton érinti a földet- ahol találkozik a lejtő tetejével, illetve további két betonszerkezeten. Ezeket a betonszerkezetek kreatívan egy fürdőszobát, és az otthon lépcsőfeljáróját rejtik. Olvass tovább. Kattints ide!

 

 

Hozzászólások

Történelem újragondolva: kortárs rétegek egy georgiánus kastély falai között

Történelem újragondolva: kortárs rétegek egy georgiánus kastély falai között

Az angliai East Sussex festői tópartján új életre kelt egy műemléki védelem alatt álló georgiánus kúria: a Crafted at Powdermills hotel és members’ club belső tereit a londoni House of Drè tervezte újra, tudatosan elkerülve a történelmi rekonstrukció pastiche-szerű megközelítését. Az 51 szobás száll

Bozóttűz-álló design a tengerparton: Tristan Burfield ausztrál eukaliptuszfából épített melléképülete

Bozóttűz-álló design a tengerparton: Tristan Burfield ausztrál eukaliptuszfából épített melléképülete

Ausztrália déli partvidékén, az Eagle Rock közelében különleges építészeti válasz született a szélsőséges természeti kihívásokra. Tristan Burfield No. 23 névre keresztelt melléképülete nem csupán egy tengerparti nyaraló bővítése, hanem érzékeny és innovatív reakció a bozóttüzek által fenyegetett kör

Engedély a lehetetlenre: a Studio Bark zöldövezeti álomotthona

Engedély a lehetetlenre: a Studio Bark zöldövezeti álomotthona

A londoni Studio Bark az Egyesült Királyság szigorú zöldövezeti szabályozása mellett, a ritkán alkalmazott „country house clause” segítségével valósította meg a vörösfenyő burkolatú Orchard House-t – egy házat, amely nemcsak építészeti, hanem tervezési és környezeti értelemben is kivételes teljesítm

Az L Architects feltárta és kiemelte eredeti, nyers rétegeit egy 30 éves szingapúri otthonnak

Az L Architects feltárta és kiemelte eredeti, nyers rétegeit egy 30 éves szingapúri otthonnak

A szingapúri L Architects számára a My Last Home projekt nem csupán átalakítás volt, hanem érzékeny, személyes küldetés, hiszen a nyugdíjas megrendelő specifikusan élete utolsó otthonát kívánta kialakítani. A Barker Roadon álló, 30 éves sorház újragondolása során a tervezők nem hozzáadtak, hanem ink

Monumentális szerkezetet emeltek a meghitt étterem számára a koreai botanikus kertben

Monumentális szerkezetet emeltek a meghitt étterem számára a koreai botanikus kertben

A dél-koreai Les Jardins de Médongaule botanikus kertben megnyílt Überhaus, a chilei Pezo von Ellrichshausen legújabb projektje, amely egyszerre étterem és pihenőhely. A monumentális épület 16 magas, zöld beton oszlopa révén különleges látványt nyújt, miközben a tetőterasz és a belső udvarok meditác

Önfenntartó jövő egy japán szigeten: az Amami House újradefiniálja a fenntartható otthon fogalmát

Önfenntartó jövő egy japán szigeten: az Amami House újradefiniálja a fenntartható otthon fogalmát

Egy távoli japán szigeten egy különleges, hálózattól független otthon született, amely merész formájával és radikális fenntarthatósági szemléletével új irányt mutat a jövő lakhatásában. A Sakai Architects által tervezett Amami House hatalmas, hullámlemezes fémtetője alatt meleg tónusú, fa burkolatú

Modern, akadálymentesített építészet Ghent városában

Modern, akadálymentesített építészet Ghent városában

A Felt tervezte a Heifort nevű, akadálymentesített családi házat egy nyugdíjas házaspár számára a Ghent városában, amelyet egy nagyméretű, rézlemezzel burkolt tető koronáz meg. A 130 négyzetméteres, külvárosi otthon tervezésének középpontjában az idős korban is kényelmesen és biztonságosan használha

Tudatosan alacsony karbonlábnyomra fókuszálva tervezett luxusrezidencia

Tudatosan alacsony karbonlábnyomra fókuszálva tervezett luxusrezidencia

A Rochas Floridas Beachside Compound a WaCa Design és a Julia Kosciuk Arquiteta együttműködésében valósult meg Santa Catarina államban. A 743 négyzetméteres vízparti rezidencia egy tudatosan alacsony karbonlábnyomra tervezett építészeti koncepcióval épült: a nemcsak a tájjal lép párbeszédbe, hanem a

Kortárs ikon a múlt árnyékában: orchidea ihlette felhőkarcoló a tajpeji pénzügyi negyedben

Kortárs ikon a múlt árnyékában: orchidea ihlette felhőkarcoló a tajpeji pénzügyi negyedben

A torony formáját Tajvan őshonos Phalaenopsis orchideájának barázdált szerkezete inspirálta. A homlokzat homorú beugrásai és a nyugati oldalon végigfutó függőleges redők nem pusztán esztétikai elemek: egy intelligens, reagáló homlokzati rendszer részei, amely szabályozza a napsugárzást és optimalizá

Baccarat Residences Saadiyat: Sou Fujimoto ikonikus luxuslakásai Abu Dhabiban

Baccarat Residences Saadiyat: Sou Fujimoto ikonikus luxuslakásai Abu Dhabiban

Abu Dhabi luxus életstílusát megtestesítve egy újabb építészeti projekt van kilátásban. A Sou Fujimoto által tervezett Baccarat Residences Saadiyat a japán építész első lakóprojektje az Egyesült Arab Emírségekben, és a Saadiyat-sziget ikonikus kulturális központja mellett épül, közvetlenül a Guggenh

http://ujhazak.com