“Az eget bányásszuk, mert túl sok a szén benne” – mondta a Climeworks

2021-ben, miután a környezetszennyezés mértéke egy fenntarthatatlan szintre emelkedett globálisan, minden iparág a fenntarthatóság módját keresi, ahol a szén az egyik legnagyobb probléma. A 2017-ben alapított Climeworks elmondása szerint a szén azonban szintén a legértékesebb erőforrás a földön, ezért a cég olyan gépeket fejlesztett ki, amelyek elszívják a levegőből a szenet, majd hasznos anyagokká alakítják azt.

“Kivonjuk a CO2-t a légkörből” – mondta Christoph Beuttler, a svájci vállalat éghajlat-politikai vezetője. A kinyert szén-dioxidot műtrágyák, szénsavas italok és szintetikus üzemanyagok előállításában hasznosítják. A társaság jelenleg Izlandon építi tizenötödik üzemét, amely idén nyáron nyitja meg kapuit. A Climeworks technológiája jelentős szerepet játszhat a légköri szén-dioxid csökkentésében és ezáltal a további negatív éghajlatváltozás megelőzésében.

A légkörből kinyert szénből készült anyagok forradalmi változást hozhatnak az építőipar és az épített környezet szektorába, amelyek együttesen felelősek a globális kibocsátás becsült 40 százalékáért- csak a cement egymagában az összes légköri szén körülbelül nyolc százalékát adja. A folytatásért kattints ide!


Hozzászólások

Faszerkezet visz melegséget a jégcsarnok jeges tereibe

Faszerkezet visz melegséget a jégcsarnok jeges tereibe

A HCMA Architecture + Design legújabb projektje, a Rosemary Brown Rekreációs Központ, radikálisan szakít a hagyományos, hideg és ablak nélküli jégcsarnokokkal. Az L-alakú, 8 547 négyzetméteres létesítmény két NHL-méretű jégpályát és modern közösségi tereket kínál, ahol a természetes anyagok és a fen

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

A Rausing Tudományos Központ a canterburyi King’s School új épülete érzékeny párbeszédet folytat a történelmi környezettel, miközben kortárs építészeti minőséget képvisel. A Walters & Cohen terve tudatosan a hely hagyományos anyaghasználatára épít: a kovakő, a tölgyfa, a mészkő és az agyagcserép

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Az A Place in the Country című felújítás a Studio Ben Allen értelmezésében új életet lehelt egy hagyományos kenti parasztházba. A londoni iroda célja az volt, hogy az évtizedek során rétegződött átalakításokat letisztult térszervezéssel és karakteres belsőépítészeti eszközökkel egységbe rendezze, mi

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

A Terracotta Breath a vietnámi Da Nang sűrű városi szövetében valósítja meg a „lélegző otthon” gondolatát. A Live Out Studio által tervezett, többgenerációs családi ház két önálló lakóegységet foglal magába, amelyeket egy keskeny, növényekkel kísért udvar választ el egymástól. Ez az átszellőző közte

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

A 2025 legjobb építészeti alkotásait bemutató összeállítás lenyűgöző keresztmetszetet ad arról, hogyan formálja az építészet a kortárs kultúrát világszerte. A Dezeen szerkesztőségének válogatásában ikonikus középületek, kísérletező lakóházak, oktatási intézmények és infrastrukturális léptékű projekt

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Az Arquitectura-G legújabb projektje, a Patio House, a Costa Brava természeti adottságaira érzékenyen reagáló, letisztult családi otthon, amely a kortárs minimalizmust a mediterrán életérzéssel ötvözi. Az Aiguablava öblére néző, lejtős telken részben a terepbe süllyesztett, egyszintes ház egyszerű,

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

A 42 szintes lakótorony nemcsak méreteivel, hanem karakteres megjelenésével is új mérföldkövet jelent a város kortárs építészetében. A projekt különlegessége az épületet körülölelő, megvilágított rácsszerkezet, amely egyszerre tölti be az esztétikai és a funkcionális szerepet.

A piramisok modern interpretációja

A piramisok modern interpretációja

Az ókori világ egyik legerősebb szimbóluma, a piramis, meglepő módon a kortárs Észak-Amerika városképeiben is újra és újra felbukkan. Ian James fotográfus The Pyramids: Special Economic Vortex Zones of North America című könyve tíz különleges amerikai piramisépítményt mutat be, amelyek kulturális in

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

A lille-i Palais Rameau történelmi kiállítócsarnoka új életre kelt, miután az Atelier 9.81 és a Perrot & Richard építészirodák egy különleges, moduláris és teljes egészében visszabontható faszerkezettel alakították át az épület belső tereit. A műemléki védelem alatt álló, 19. századi acélvázas s

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A párizsi Studio Asaï egy olyan lakásenteriőrt alkotott meg, amely finoman egyensúlyoz a francia klasszicizmus eleganciája és a brit belsőépítészet játékos excentricitása között. A Bois de Boulogne-ra néző, 320 négyzetméteres otthon egy Londonból Párizsba költöző fiatal család számára készült, és in

http://ujhazak.com